ÚJ TARTALMAK

Faragó Priszcilla - Lancsák Zsófia "Erato-bolygó dicsérete" című versének kritikája


Erato-bolygó dicsérete

Égi fényes parázs, álmaim oltára,
ajkam medreibe göngyölted magad!
Ha nehéz örvénylő csillagok orkánja,
szellemed mégis hogy lehet ily szabad?


A sötétség érdes korbácsát köréd fonja,
s te létért taposod a visító bőrt.
majd elhagyod fényévekre, s benned nyomban
a boldogság liliomos fátylat ölt.

Hiszen élő kincseidet hordod,
kiknek melegsége benned is lüktet,
értelmedet így eggyel-egyel megtoldod,
mi egészedben harmóniát működtet.

Éjeken át nekem gyújtod lámpád,
ragyogásod lapjaimra kígyózik.
Az én por-szememnek több vagy, mint várnád:
példád új hitembe burkolózik.




Kritika


Kedves Zsófia!

Nagyon tetszik a cím, már itt felcsigázta érdeklődésem. Bevallom töredelmesen, utána kellett néznem, hiszen eddig nekem Erato „csak” a múzsa volt. Most már tudom, hogy kisbolygót is neveztek el róla. De ez csak bevezetőnek.

No, de a témára térve. A versről az első benyomásom az volt, hogy ez egy igen-igen jól sikerült piszkozat.
Hogy miért mondom ezt? Az alapja megvan, úgy vélem, stabil lábakon áll, de a részleteit nem érzem elég kidolgozottnak.

Nézzük a részleteket:
• Rímelés: szép, keresztrímeknek indul, asszonáncokkal. Na most ezek az asszonáncok itt ebben a versben nem a legjobbak, megkívánná a tiszta rímeket. Mert hogy ez bizony nagyon szép, archaikus vers. Hogy azt ne mondjam, óda. Szóval ezeken dolgozhatna, csiszolhatna még egy kicsit.
• Ritmus: ezt még fontosnak tartom, mert néha erőteljesen és intenzíven ritmizál a verse. Úgy gondolom, hogy egy kis csinosítással gyönyörűen meg tudná írni ezt hexameterekbe. Néhol jambikus, máshol trocheikus lejtésű, de a legtöbb sorban feltűnik egy-egy daktilus. Erre lehet alapozni egy szép, antik verslábat. És megérné.
• Kifejezések: itt-ott bizony sántítanak. Az első strófa második sorában az a „göngyölted magad” szószerkezet nem a legszebb, hiszen nem archaizál, ráadásul a visszább vesz a vers patetikusságából is, ami viszont végig szép, egyenletes, tehát ez egy repedés, ráadásul rögtön a vers elején. „Ha nehéz örvénylő csillagok orkánja,” itt az értelmezés miatt elférne egy névelő (ha nehéz az örvénylő…). „majd elhagyod fényévekre,” itt kimaradt a tárgy. Az elhagyod ige magával vonzana egy tárgyat. Még ha csak határozatlanul is, de illene jelölni (majd elhagyod azt…). Eggyel-egyel: az egyel szó jelentése (növényt) ritkít. Na most ez a szöveg kontextusba így nem egészen illik bele, tehát gondolom, elgépelés lehet.

Ennyit a negatívumokról. Most nézzük, mitől is igazán erős ez a vers.
Elsősorban a hangzás. A végig kitartó fennköltség. A tartalom. A cím. A képek. (egy-egy, csak úgy említésképpen: „ajkam medreibe”; „sötétség érdes korbácsát”; „létért taposod a visító bőrt” etc.)
Ami pedig egészében teljesen jó, az utolsó versszak. Hatásos lezárása a versnek.

Globálisan: egy szépen kidogozott verset adott az olvasónak, a választott téma és a megjelenő képek, hangnem tökéletesen harmóniában vannak. Igényes, szép munka. Jó volt olvasni!


F.P.




Oszdd meg:

2 megjegyzés :

  1. Köszönöm szépen a kritikát, tanulságos volt, és tényleg sokat segített!
    Igen, ismét sikerült elgépelnem is... :D
    Köszönöm még egyszer! :)


    L.Zsófi

    VálaszTörlés
  2. Ennek igazán örülök.
    :)

    F.P.

    VálaszTörlés

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes