ÚJ TARTALMAK

Konkoly Ramóna - A döntés (Igen, vagy nem)


Mindig van rá lehetőség, hogy döntsünk, akár így, akár úgy, de a lehetőség mindig ott nyújtózik a lábunk előtt.  Választhatjuk a halált, kétségbeesésünkben elménknek szűk gondolkodása képen, vagy választhatjuk az életet, mint egy utolsó reményforrását a boldogsághoz vezető létnek. A mindennapi életben választhatunk, mire vágyunk jobban, inkább sós ízre vagy émelyítően édes falatokra. Dönthetünk bonyolult kérdésekben, mint a szerelem, melyet viszonozni nem kívánnak, mert nem látják meg a belső szépséget, így dönthetünk hát amellett, hogy megkeressük azt a másikban, vagy veszni hagyjuk a végtelen örvénylő semmijében. A legbonyolultabb döntéseket mégis a két legegyszerűbb szóval hozzuk meg, amit emberi száj kimondhat: egyszerűen felelünk igennel vagy az egyik fél számára a méltóság illetve a büszkeség bukását jelentő nemmel. 


Választás azonban mindig van, legyen így, vagy másképp. Egész életben hittél abban, hogy helyes döntéseket hozol, mégis később újra mérlegelve azokat megtalálod a hibáit mindennek, amit elkövettél, holott régen az volt a tökély, és a megmásíthatatlan, szentül hitt vágy. Azt mondják, ha döntünk, döntsünk okosan, s fontoljuk meg a lehetőségeket, melyek elrejtőznek a felszín alatt. De valójában szinte mindig csak kettő lehetőség van: igen, vagy nem. Gondoljunk bele, hogy felajánlanak nekünk egy szerelmet pénz nélkül, nyomorba döntő szegénységgel és végtelen megaláztatással; ezzel szemben, pedig ott áll a jólét, egy érzelmetlen kapcsolattal tele viszálykodással, és keserűséggel. A döntés itt is abban a bizonyos két szóban áll. Végtelenül szokványos példát hoztam, mégis azt hiszem elértem vele a célt, vagy legalábbis részben megértettem az olvasóval miben is áll a választás lényege. Ezt a kérdést nagyon könnyű átfogalmazni: Akarod a boldogságot? Ez a legalapvetőbb kérdés, s ezután jönnek a „Milyen áron?”, „Nyomorúságos létben élni megéri vajon mindenért?”, „ Kárpótolna e a pénz az érzelmek hiánya miatt?”…
Jönnek a kérdések, amelyek már nem is döntésre várnak, egyszerűen csak kifogások, hogy miért ne válasszuk az egyiket, vagy a másikat és végül kizárjuk mind a kettő döntési lehetőséget, majd üres, színtelen hangon felelünk egy harmadik eshetőséget: a semmit választjuk.
Nem csak a döntési lehetőségben áll a nehézség, hanem abban, hogy van e bátorságunk elhatározni magunkat valamely álláspont mellett, illetve meg merjük e tenni az első lépést. Legtöbben azt választjuk, ami egyszerű, és célravezető, ám egy bizonyos fokú elégedettség érzésével tölt el csupán. Nem vállaljuk a kockázatát a bukásnak, s ha mégis, hát félúton visszafordulunk, és a kényelmes döntés mellett állva bámuljuk az elérhetetlen vágyak özönének elénk vetülő álom- és árnyképeit. Pedig a döntés végtelenül egyszerű: igen vagy nem.  Ugyanezzel a két szóval felelhetsz a válaszutaknál, ha szegény vagy, ha gazdag, ha makacs, ha engedékeny, ha melankolikus, ha boldog, ha elégedetlen, ha elégedett, ha bátor, ha gyáva, ha önfeláldozó vagy ha önző.
Sok dologban dönthetsz még, ami lehet, hogy teljes valójában megváltoztatja majd az életedet. Eldöntheted, hogy tisztességes állást keresel, vagy kiállsz az utcasarokra; eldöntheted, hogy leugrasz a hegy tetejéről a halált várva vagy sem. Választhatsz, hogy belenézel e a napba, vagy nem, mert félsz, hogy megvakít. Mindig, és mindenhol ott a lehetőség, azonban a végső kérdés mindig az : De mi lesz, ha rosszul döntök?


Konkoly Ramóna




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes