ÚJ TARTALMAK

Szinay Balázs - Jézus, Osho és a "Mustármag"



Osho: XX. századi független spirituális tanító, misztikus, gondolkodó. Azon kevesek egyike, aki maga egyetlen leírt sort sem hagyott hátra. Könyvalakban csak élőszóban elhangzott előadásai jelentek meg. Felszólalásai során viszont szinte mindegyik jelentősebb filozófiai és vallási rendszer tanításaihoz, legfontosabb szent könyvéhez részletes magyarázatott fűzött. Tamás Jézus Krisztus 114 példabeszédét jegyző apokrif evangéliumához fűzött kommentárjaival a Mustármag címen napvilágot látott kiadványnak köszönhetően ismerkedhetett meg a magyar olvasó.

A kötet érdekessége egyértelműen nem a téma újszerűségében, hanem az előadó megközelítési módjában rejlik. Jézus Krisztus szavait az idők folyamán rengetegen kísérelték meg elmagyarázni. Ennek során születtek a valósághoz közel álló és attól teljesen elrugaszkodott megközelítési módok is. Az azt megelőző magyarázatokhoz képest Osho magyarázata három dologban nyújt újat: 1. Osho függetlenül magyaráz, mivel önálló tanítással nem rendelkezett (hacsak sajátos szemléletmódját nem nevezzük annak) és ő maga egyetlen társadalmi és vallási szervezet irányába sem volt elkötelezve, a nyugati és keleti filozófiák tanításait ötvözve fejtette ki gondolatait az életről, hozzáadva saját tapasztalatait; 2. Osho a modern ember számára is érthető módon teszi élővé, közelivé, követhetővé Jézus tanításait, egyedülálló humorának, közvetlenségének, lényeglátásának köszönhetően 3. Osho Jézus gondolatatait, életeseményeit és tetteit azon általános filozófiai és vallási elemzési szempontokat elhagyva vizsgálja és magyarázza, melyek az ismert és széles körben elfogadott magyarázatok alapvető kiindulási pontjai, építőkövei.
Oshoról tudva levő, hogy előadási során egyetlen kérdésre is legalább egy órán keresztül válaszolt, hiszen ahogy ő maga fogalmazott életrajzi könyvében: a mester sosem csak az adott, konkrét kérdése válaszol, hanem feltárja annak minden vonatkozását és válaszokat ad azokra a kérdésekre is, melyeket a tanítvány még fel sem tett. A könyv szerkezetét is nagyjából így kell elképzelnünk. Jézus szavai közül valójában igen kevés hangzik el (21 példabeszéd), de, ami ennél jelentősebb, hogy Osho szavai által a Jézusi tanítás elevenedik meg. Mintha Osho szavaiban a Jézusi üzenet folytatódna, bővülne ki.  Évezredes események, parabolák válnak érthetővé, elevenné. A kötetből felsejlik, hogy a hagyományos megközelítés és az általánosan elfogadott nézetek Jézus alakja és tanítása körül mennyi homályt hagytak, minek következtében az emberiség többsége ezeket folyamatosan félreértette és e tekintetben a tárgyra vonatkozó ismeretét ködfátyol burkolja, mely még mindig feloszlatásra vár. Annál is inkább, mivel a Jézusi tanítás téves értelmezése önmagunkról alkotott képünk hamis voltával is együtt jár.
Osho szavai ebből fakadóan elsőre akár sokkolóan, meghökkentően is hathatnak, sőt egyesek számára sértőek is lehetnek. Mindazonáltal Osho célja egyértelműen nem a meghökkentés, hanem a tisztázás, vagyis egy olyan radikálisan új megközelítési mód bemutatása, mely rávilágít Jézus eredeti üzenetére és az ennek fényében kibontakozó helyes emberi cselekvésre. 
A szöveg gyakran költői szépséget ölt, ami azért is érdekes, mert mint korábban szó esett róla, élőszóban elhangzott, rögtönzött előadás anyagról van szó. Íme egy példa: „Az életnek nincs célja; ezért ha neked céljaid vannak, szembefordulsz az élettel. Az élet nem üzleti tárgyalás, hanem költészet – szívből fakadó románc. Bízni kell benne, nem megtagadni. Az élet nem írható le tudományosan; az élet irracionális. Az élet nem hisz Arisztotelész logikájában, az élet a szeretetben, a költészetben, a misztériumban hisz. A lét misztérium, amit élni kell – nem egy keresztrejtvény, amit meg kell oldani. A titok kapuja nyitva áll – csak te vagy zárva. A titok nyitja ott ragyog mindenütt, mindenben; minden egyes fában, minden egyes falevélben, a nap minden kis sugarában... ott a titok nyitja – csak te vagy bezárulva.”
A fentebb idézett szövegrészlettel Osho életfelfogásának és a kötet üzenetének lényege is összefoglalható. Ahogy Jézus, Osho is azt üzente a világnak, hogy az élet költészet és az ember feladata, hogy ezt a költészetet életre keltse magában. A kötet tanulsága szerint, amint az ember megszabadul az önmaga által saját maga elé állított korlátoktól, képessé válik megnyílni egy isteni minőségnek is, mellyel később átlényegülve élete költészetté lesz. Ehhez pedig éppen hogy ellentétesen kell cselekednie, mint ahogy általában szokott: nem e cél elérésére kell törekednie, hanem egyszerűen csak el kell hagynia azt, ami életében ennek ellenében hat, tehát tévedés, irracionalitás.
Bár az összeállítás fejezetekre osztott, igazából az egész kötetnek csak egyetlen témája van, melynek kezdete nem köthető a kötet első oldalához és mi nem is ér véget az utolsó oldalon. Ahogy az élet, e kötet is dinamikus, folytonosan mozgásban lévő és burjánzó. Bárhol is nyitjuk ki, a téma mindig ugyanott folytatódik és újraolvasva az egészet, megint minden új formát ölt, ismét egy más megvilágításba helyeződik. Két szóval a kötet tehát élő és időtlen. Üzenete akár már egyetlen bekezdésből megérthető, de mégis jóleső lelki táplálékul szolgál olvasni azt több száz oldalon keresztül is.
A Mustármag azon ritka kötetek egyike, melyek által az olvasó pusztán az olvasás hatására képes lehet átalakulni, ugyanis a könyv tartalmának és kifejezésmódjának köszönhetően szemléletet formál. Alkalmas lehet erre azért, mert csak olyat állít, amit az ember valahol mindig is érzett, illetve mely igaz valóságérzékeléséből adódóan természetes erkölcsi érzékéből táplálkozva eredendően is közel áll hozzá, vagy más esetben éppen olyat, mely eddigi téves tapasztalatait kétségbe vonva belső világát felforgatja, ezáltal katalizálva érzékelése, gondolkodásmódja új szintre emelkedését.
Ahogy korábban Tom Robbins amerikai író állította Oshról: „…ő az egyik legveszélyesebb ember Jézus Krisztus óta”. Ez pedig feltétlenül igaz abban a tekintetben, hogy gondolkodás- és előadásmódja hasonlóan elementáris, forradalmi erővel hatott, mint korábban Jézus fellépése. Páratlan lényeglátásának, beleérző képességének és humorának köszönhetően a legmélyebb és legmagasztosabb életkérdéseket is mindig olyan, a helyhez és az időhöz éppen illő, szimpatikus, hitelesnek ható és elgondolkodtató formában volt képes tárgyalni, melyek a legtöbb esetben azonnali hatást értek el.  Érvelése látszólag kétségbevonhatatlan, logikája a legapróbb részletekig kiterjedő, aprólékos, alapos és megdöbbentően újszerű.
A Mustármag című kötet vallástörténeti, vallásbölcseleti, szociológiai, pszichológiai stb., egyszóval tudományközi műremek. Véleményem szerint az összeállítás útmutatóként szolgálhat azok számára, akik a Jézusi tanítást egy független, de értő – noha a megszokott megközelítési módoknak ellentmondó –, éppen ezért hitelesnek ható forrásból kívánják megismerni. Mint ahogy egyetlen könyv, ez a kötet sem mindenkinek és mindenkihez szól, mindazonáltal szólni róla felétlenül kell, mert olyan forrás, mely megismerésre, továbbgondolásra érdemes.


Szinay Balázs




Oszdd meg:

2 megjegyzés :

  1. Keresni fogom a könyvet. Kíváncsivá tett ez az igazán kiváló ajánlásod. Szerencsére, nem elsőként olvasok majd a szerzőtől.

    VálaszTörlés

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes