Teliholdas, szeles éjszakákon gyakran álmodom „vadakat”. Már megszoktam, hogy így van, de ma éjszaka, még én is meglepődtem… Meglátogatott, hogy meghívjon magához egy ibolyafagylaltra Sissy, a magyarok királynője.
Reggel gondosan készülődtem, harmóniára, visszafogott eleganciára törekedve, tudván, hogy vendéglátóm, kora híresen szép, (ha nem a legszebb!) és elegáns hölgye volt.
Azt ígérte, küldet értem kocsit, hát vártam izgatott türelmetlenséggel az égi hintót.
Hogy múljon az idő, számolgattam. Már 110 éve, hogy elment!
Már, vagy még (?) „csak” 110 éve lakja új otthonát, azt a leheletnyi finomságú, kényelmes felhőt, ott Korfu felett.
Alig tudom elhinni, hogy láthatom, hogy beszélhetek Vele. Az az – arcátlan – ötletem támadt, hogy megkérem, engedje megírnom, ennek a hihetetlen látogatásnak a hozadékát, ezt a riportot. Kegyesen rábólintott kérésemre. Nálánál jobb riportalanyom még nem volt.
Átesve az üdvözlés cseppet sem egyszerű formaságán, hellyel kínált, miközben felajánlotta, hagyjam a csodába már a felséges megszólítást. Ő Sissy, szólítsam hát nevén, és ha nem bánom, Ő is ezt teszi, örülve a névrokonságnak.
S.E.: – Szépséges királynőnk, drága Sissy! Miért engedett be engem ebbe a különleges, elzárt világba, ahová még soha senkit?
Sissy: – Mert örömmel látom, hogy a magyarok szeretete nem szalmaláng volt. Máig kitartó érdeklődésük, szeretetük miatt már hajdanán is közel kerültek a szívemhez, és így vagyok ezzel azóta is. Hogy miért Önt, Erzsébet? Mert tudom, hogy felkereste azokat a helyszíneket, ahol éltem, ahol boldog voltam. Tudom, hogy sokat tud rólam és azt is, hogy maradtak Önben kérdések és szeretne ezekre választ kapni.
S.E.: – Mi magyarok, nagyrészt Önnek köszönhetjük a kiegyezést, a biztonságot, az azt követő gazdasági fellendülést, országunk épülését, szépülését. Gondolom, nem volt egyszerű elérni, hogy a császárt és a forró fejű magyarokat egy asztalhoz ültesse?
Sissy: Nem volt könnyű. Számtalan levél és beszélgetés, győzködés előzte meg, hogy férjem kész legyen fogadni Deákot – akit magunk között csak úgy neveztünk, hogy „az öreg” –, majd Andrássy grófot Bécsben.
S.E: – Gödöllőn töltötte életének egy tizedét. Mit jelentett Önnek ez a kisváros, ez a kastély?
Sissy: – Pontosan 2663 napot töltöttem ebben a kastélyban. Boldog voltam itt! Velem volt kislányom, Mária Valéria, akit a koronázás után tíz hónappal szültem, ajándékként férjemnek és kedves magyarjaimnak a kiegyezés megvalósításának örömére.
De, Gödöllő nekem a szabadságot, a életszeretetet, a lovaglás végtelen örömét és a magyarok vendégszeretetét is jelentette.
S.E.: – Verseinek nagy részét is itt írta. Tudna idézni valamelyikből?
Sissy: – Örömmel! De, ne kérdezze, kihez írtam…
„Hogy két szemed megéget
S vakít, akár a nap?
Bármily nagyok, sötétek,
El nem vakítanak.
Igaz, szemed világán
Kigyúl szemem, s vidám;
De hogyha sose látnám,
Boldog lennék talán.”
Csendben ültünk a vers elhangzása után. Az utolsó sor ott marad a levegőben lógva. Megkerülhetetlenül és természetesen érkeztünk el egy olyan témához, amire már életében is sokan voltak kíváncsiak. Gyönyörű szemében biztató mosollyal nógatott:
Sissy: – Kérdezzen, Erzsébet!
S.E.: – Jártam Betléren, láttam Andrássy gróf képét. Ellenállhatatlanul szép férfi volt.
Sissy: – Igen, szerintem is az volt. Megérintette a lelkemet az ország sorsáért érzett hatalmas felelősségérzete, tetszett harcos kiállása a szabadságért és ellenállhatatlanul vonzott varázslatos személyisége. A kor legszebb férfiúja volt, lánglelkű és tiszta ember. Nem volt nő, akit hidegen hagyott volna személye. És, ha nincs rajtam korona, akkor én is csak egyszerűen nő vagyok. Barátság volt köztünk, holtig tartó, tiszta és szép kapcsolat.
S.E.: – Gyönyörűséges, romantikus szerelemről tud az utókor. Két csodálatos és különleges ember találkozásának elkerülhetetlen, törvényszerű következményeként minősítve ezt a kapcsolatot. Az Ön szépsége időtálló, máig Európa legszebb asszonyaként él képe a köztudatban. Könyvek garmada, és filmek sokasága örökítette meg cseppet sem szokványos életét. Önbe minden férfi beleszeretett, akit kegyes sorsa az Ön közelébe engedett kerülni.
Sissy kedves, miként őrizte meg négy szülése után is hibátlan alakját?
Sissy: – Sportoltam, koplaltam. Akartam, hogy szép maradjak! Fontosnak tartottam mindig, hogy az ember ne csak belül legyen rendben, hanem kívül is. Ez az elvárásom nem csak környezetemre, de önmagamra vonatkozott. Egyébként pedig, nem tartottam magamat rendkívüli szépségnek. Az egyetlen dolog, amire büszke voltam megjelenésemet illetően, az a hajam volt. Sok munkát igényelt az ápolása, de megérte. Egyszer, egy lovasbalesetem alkalmával, fejsérülésem miatt kopaszra akartak borotválni. Szerencsére, időben magamhoz tértem, és közöltem, hogy inkább meghalok, de a hajam marad. Túléltem.
S.E.: – Sokan megírták már, mégis, meg kell kérdeznem, valóban boldogtalan volt az a vidám kicsi bajor hercegnő, amikor szerelmi házasságot kötve beköltözött a császári palotába?
Sissy: – Na jó, hogy megértse, mesélek egy kicsit…
Az a hajdani kicsi lány, elsősorban meg volt zavarodva a történésektől. Bántotta, hogy nővére kiszemelt vőlegényét hódította el és azt is nehezen viselte, hogy hét testvérét, imádott szüleit, vidám életét a hegyek között hagyva, egy rideg, elvárásokkal és kötelességekkel teli új világban kellett helytállnia. Anyósa, aki egyben nagynénje is volt nem segítette. Sőt, szabadságvágyát megnyirbálni igyekezve, kalodába zárta, szabályokkal, szeretetlen légkörrel és rideg udvarhölgyekkel vette körül.
S.E.: – Nem segítette a beilleszkedést, hogy a beköltözést követő évben megszületett első gyermeke?
Sissy: – Nem. Sőt… A gyermekem nevelésétől eltiltott, saját lakosztályában, dada felügyeletére bízva, nevelte helyettem a gyermekeimet. Nekem, csak látogatásokat engedélyezett. Gyűlöltem Őt. A magyaroknak ez is tetszett bennem, mert Ők is gyűlölték. Ó, hányszor szöktem volna vissza a hegyeim közé, ha tehettem volna. Nem tehettem, tettem hát, amit lehetett. Utaztam, világot jártam. Beleszerettem Korfuba, a tengerbe, a napsütéses virágözönbe, az élni engedő, segítő görög vitalitásba.
S.E.: – És a császár, a férje, nem segített?
Sissy: – Az Ő szerelme volt az egyetlen vigaszom, ameddig tartott. Felséges mamájától félve, nem állt ki mellettem úgy, ahogy elvártam. Ráment a szerelmünk ezekre a csatározásokra. Mindig is úgy tartották a birodalomban, hogy a császár anyja volt az egyetlen férfi a Habsburg családban.
S.E.: – Jókai Mórt idézem: „Volt Magyarországnak egy áldott emlékezetű királynéja, Erzsébet, ki életében védő angyala volt ez országnak, a magyar nemzetnek; holta után védő szentje lett, a kit a magyar nemzet megünnepel, a kihez imádkozik, a kinek emlékét érc- és márványszoborban megörökíti az utókor számára. Élete szeretet, szenvedés és önfeláldozás volt, halála martyr-halál: a történelem mint rémtettet írta föl azt érctáblára. Elvesztése fölött csak hitünkben találunk vigasztalást, hogy az elköltözött dicső szellem odafenn az égben, az Isten trónja előtt is a mi jó hazánkat, a mi drága nemzetünket oltalmazza, óhajainkat tolmácsolja.”
Sissy: – Köszönöm. Jókainak, hogy megírta, Önnek pedig, hogy elhozta nekem ezeket a szavakat.
Halálom körülményei nem voltak törvényszerűek, de nem bántam, hogy végre elmehettem. Rudolf fiam elvesztése után már csak gyászolni voltam képes. Az élet nem érdekelt többé. Az a gyilkos, aki állítólag azért ölt meg, mert koronás főt akart megölni, tettével csak megrövidítette földi szenvedéseimet.
S.E.: – Drága Sissy…, hálásan köszönöm a lehetőséget, hogy találkozhattam Önnel. Köszönöm a válaszokat és a reményt, hogy egy újabb telihold hozzásegít egy újabb látogatáshoz a kék tenger, és imádott Korfuja felett, ezen a gyönyörű felhőn.
Megölelt búcsúzóul… éreztem és őrzöm ma is, az ibolyaillatot, és karja, jelleme erejét.
Sági Erzsébet
Megjegyzés küldése