Éjszaka
Bekúszik a sötét, titkon, lappangva,
Árnyak szövete imbolyog a falon.
Fáradtan teszem fejem alá karom,
Behallik kintről a templom harangja.
Vérző lelkemen százujjú fájdalom
Citeráz gúnyosan, húrom szaggatja.
Elnémult fohászom senki nem hallja,
jön a félelem, jégmadár-szányakon.
Mielőtt hideg szívemre szállhatna,
Felszítom magamban emléked lángját.
Finoman átdereng kőburkán a fény,
Didergő álmom képeit oszlatja,
Elűzi éjszaka démoni árnyát,
Csendjével védelmez az örök remény.
Házadban
Menekülök
talmi csillogású díszletek közül.
Magam mögött hagyok mindent,
mi Tőled elszakaszt:
bábeli betonszörnyeket, szavakat
látszatlüktetést, látszatembereket
hamisan ragyogó kirakatokat, szemeket
zsírosan fénylő pénzkötegeket
hazugságvárakat, szitokhegyeket
csonka családot, elhagyott gyereket
fojtó szmogot, könnyeket
foszló aszfaltot, életet
álságos létnek minden zegzugát
rohadó világ halál-fuvallatát.
Élő szentélyedbe lépek
égig érő fák, gótikus falak közé
kupolává boruló sárga-zöld lombok alá
hol átsugárzik a szelíd őszi fény
dús pompával ékesítve templomod
ezerszín avarszőnyeg süpped lábam nyomán
lépteim alatt száraz fa reccsen
kósza ág rezzen, arcomba kap
vidám szellő levelet dob hajamra
zsoltárt zendít a madárcsapat
csengő patak mos néma követ
tiszta vizéből felhő integet
születés, elmúlás illata lendül
szívemben dicséret öröme csendül
jó Nálad lenni, itt minden igaz
Uram, szeretem nagyon
a te házadat.
Reggeli ritmus
Hajnal harsan, csalogány csattan
égbolt alján kigyúl a katlan.
Óra csörren, álmod is szökken,
kelj fel gyorsan, az idő röppen.
Fűrész rezzen, a tuskó reccsen,
üsd, vágd, aprítsd, a fejszéd metsszen.
Kanna zörren, friss víz löttyen,
tűzhely szélén a kávé hörren.
Száz láng henceg, szalonna serceg,
mindjárt kész van, te vagy a herceg.
Tojás roppan, zsírba betoccsan,
egy-két hagyma még belepottyan.
Csésze koccan, tea már loccsan,
hangos szóval a gyomrod moccan.
Ajtó koppan, a padló dobban,
egy-két barát ma is betoppan.
Illat lebben, szemed se rebben,
jó pálinka pohárba cseppen.
Jókedv lobban, nevetés robban,
Nem kezdődhet a reggel jobban.
Uram, nézd
Uram, én vak vagyok! Nézd, sírva bolyongok,
Mindenhol a konkolyt, a gazt veszem észre,
Mert nem csak szememmel, szívemmel se látok,
Ereimben folyik Bartimeus vére.
Nyomorom koldusé, szemeimen hályog,
Útszélre száműzve, kiáltozva várlak
Sötét éjszakámban utam nem találom,
Uram, mutasd fényed, add, hogy újra lássak!
Uram, béna vagyok! Nézd, csak roskadozom,
Mert földhöz szegez tengernyi véres vétkem.
Önként élek gúzsban, mégis minden napon
A Siloe gyógyító vizét remélem.
Bűneim oly sokszor nyomták arcom sárba,
Hogy már nem maradt elég erőm felállni.
Szólj hozzám, gyógyíts, csak Te állíthatsz lábra!
Uram, bocsáss meg, taníts meg újra járni!
Uram, leprás vagyok! Nézd rút bélyegemet!
Bűzlő sebeimben száz veszélyt hordozok.
Szívemben gonoszság, fekélyek lelkemen,
Gondolataim bősz, fekete ordasok.
Irtózat lettem én, csak magányom enyém,
Ne kerülj el Te is, lásd, nincs kihez mennem,
Pária lelkemnek érintésed remény,
Uram, könnyeiddel moss tisztára engem!
Uram, romlott vagyok! Nézd, a sorsom halál!
Elítélt lator, ki jót tenni nem tudok,
S bár ajtód előttem örökké nyitva áll,
Nélküled házadba soha el nem jutok.
Vérem hajszol, űz: el tőled, egyre messzebb,
Végzet tátott torka már vár, hogy elnyeljen,
Örök sírba esnék, de felfog kereszted.
Uram, tarts erősen, mentsd meg hűtlen lelkem!
Megjegyzés küldése