ÚJ TARTALMAK

Tomor Gábor - Halálos sorok

A szerző saját munkája


Dimenzióváltás

Végét érezve, a nagybeteg papot kér. Előbb azonban ügynök érkezik. Ajánlatot tesz, és milyet!
Mámorító szöveg a félholtnak is:
– Itt az ideje, hogy feltárd karriered új dimenzióját!


Emelkedett híradás

Orvos volt, s a gyászjelentésből tudható: hivatása teljesítése közben hunyt el.
Hírnek ez kissé túlzás. Emiatt lelki szemünk nem túl magasztos helyzetekre pillant: a bajok tudora éppen egy tályogot tárt fel, esetleg kérésre receptet írt az utolsó pillanatban.
De hát, a pénztáros is éppen pénzt adott vissza, a kereskedő reklamációt intézett, amikor hirtelen meghalt.
Bizony, így lett végük, egészen egyszerűen: élet közben.


Csodáltatunk

Vigyázunk magunkra minden pillanatban Az étlapról józanul válogatunk. Nem lustálkodunk, nem dohányzunk, megvetjük az alkoholt. A televíziót a pincébe visszük. Könyvekkel nem rontjuk a szemünket. Jó messzire elkerüljük embertársainkat.
Így, ha eljött az óra, hallgatózva magunk fölött, megelégedetten nyugtázzuk a körülállók ámulatát:
– Milyen egészséges, szép halott…


Kortárs, ilyen

Mint egy császár: magán keresztül méri a világ minden dolgát, mindenütt ott lenne, ő játszana főszerepet mindenkor. Ha nem sikerül, hosszan kesereg.
Temetésre megy. Utolsó útjára kísérik az elhunytat. Kong a harang, majd a szertartás előtti súlyos csend.
Rosszkedvű, megszólal kortársunk:
- Na, tessék, a meghalt körül forog minden…


Vélemény

– Hallottad? Fekete szabályosan kivégezte, többször hasba szúrva cimboráját.
– Mázlista ez a Kovács: elképzelheted, hogyan nézne ki, ha nem a cimborája tette volna…


Emlékidézés

A rendszerváltoz(tat)ás kezdetén történt. Egy hazánkba érkező román állampolgár az egyik vasútállomáson felgyújtotta magát. Mint mondta: „Senkivel se tudtam beszélni, senki nem akart megérteni. Ezért elhatároztam, hogy meghalok…”
Életét szerencsésen megmentették. Ezután sokan lettek rá kíváncsiak.
Eléggé elszánt volt a halálra ahhoz, hogy életrevalónak ítéltessék.


Eldöntésre várt

Óriási balhé volt a telepen. Férj és feleség kiterítve fekszik egymás mellett.
A szomszédok elmondták: azon kaptak össze, ki szereti jobban élete párját.
Nagy bánatában - melyikük halna utána a másiknak?


Tomor Gábor




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes