ÚJ TARTALMAK

Balatincz Miklós - Édes Anna sokadszorra


Tagadhatatlan, hogy egy lélektani regény színpadi megjelenítése nem éppen egyszerű feladat. Kosztolányi műve nem krimi, pedig mennyivel könnyebb dolga lett volna Soós Péter rendezőnek és Thuróczy Katalin dramaturgnak, abban az esetben, ha az író nem a pszichológiai folyamatokra (a miértekre) hanem kizárólag a gyilkosságra helyezte volna a hangsúlyt.

Debreczeny György versei - kalaptörvény; röppályája az éjszakában; nem szabad megfutamodnunk; folytassa valaki más

kalaptörvény

elfogadták az új kalaptörvényt
ezentúl csak kalapot emelni szabad
kalapot lengetni
kalapot a magasba dobálni
mostantól csak kalapozni szabad
ott ahol senki se jár

most pedig válasszuk ki szépen
az önhöz illő hallókészüléket
amit a magasba dobálhat
ha éppen nincs önnél kalap
válasszuk ki az önhöz illő
fehér botot

és a kutyát aki majd a mennybe vezeti


röppályája az éjszakában

fogamzásgátló anyagok hatására
hermafroditává váltak
a hím halak

a szerelem azé aki megműveli
az ujjait levágta a tehervonat
és most növeszthet újakat

a zene ütemét
és a pulzusomat figyelem
így mérem múlását az időnek

a csillár lengését vizsgálom
egy katedrálisban
az érdem térden

az akasztott ember lengésideje
rögzített kötélhosszúság esetén
független a kilengés amplitúdójától

befogom a szám bonacci fia leonardo
minden szám
minden vers

körzővel és vonalzóval
szabályos tizenhétszöget szerkesztek én
kvadrisztikusan vagyok irracionális
egy elhajított test
röppályája az éjszakában
a legmagasztosabb önkifejezés


nem szabad megfutamodnunk
(montázs Déry Tibor verseiből)

alattunk hevernek a hosszú utcák
hol színtelen lepkék szállingóznak    
egy ló végigfutott az utcán    
meghalt mikor delet harangoztak
melléje feküdtem
télen 4 órakor valamennyien
elszenderedtünk egy pillanatra.
elvitte a huzat fekete énekeimet jaj jaj
minden év szívverése elfér bennem
és minden lélegzet
nem szabad megfutamodnunk
mert gyöngék vagyunk
a falovacska nyerített és lehajtotta fejét
a föld fekete mint egy halotti lepedő
feje lekonyult ezüst karikák úsztak szemében
szaladt röptében elkapta a kenyeret énekelt
elnyújtva énekelt


folytassa valaki más
(montázs a Comitatus folyóirat I. évf. 5. számának verscímeiből)

nőmondatnyi táj zápor után
csadorba zárva
anyám néha dobj mindent a földre
festek egy felhőt de így sem jobb
folytassa más a bársonyos barakkban

virágeső szikár szavakkal
nincs már időm apollinaire

anyám csadorba zárva
nőmondatnyi zápor után
fest egy bársonyos felhőt
de így sem jobb barakkba zárva
folytassa más a virágesőt

dobj mindent a földre apollinaire
nincs már időm

a zápor csadorba zárva
de így sem jobb
nőmondatnyi zápor a táj
dobj mindent a virágesőbe
nincs már időm szikár szavakkal

anyám egy bársonyos barakk
apollinaire folytassa más

folytassa most már valaki más


Nyírfalvi Károly-Cseri János - Anekdoták és haikuk



 „A mandarin elmegy a festőhöz, és megrendel tőle egy elefántot ábrázoló könnyed, tusfestményt. A megállapodás szerint fél év múlva visszatér, és mondja, miért jött? A festő visszakérdez, mit is kért tőle, mire a válasz, hogy egy elefántot. Kis időt kér, úgy félórát, előveszi az eszközeit, és tíz perc múlva mutatja is a kész művet. Laza mozdulatokkal megfestett, táncoló elefánt látható a papíron. A mandarin néz, néz, és előáll a kaján kérdéssel, mihez kellett magának fél év, tíz perc alatt végzett. A festő karon fogja a mandarint, odavezeti egy szekrényhez, kinyitja. Egyszeriben papírkötegek zúdulnak a földre, s mindegyik lap az elefántot ábrázolja különböző helyzetben, ezernyi meg ezernyi vázlaton. A festő elnézően mosolyog, a mandarin lehajtja a fejét, hallgat.
Milyen jó volna mindezt megírni egyetlen haikuban, s megelőzné megszámlálhatatlan kísérlet, vázlat. S miért ne, ha belülről fakad? Semmi sem lehet idegen, ami gazdagít. Nem kell írni, elég olvasni, tenni egy pillantást, egy olyan pillantást, már haiku lehet az is.”

Egy rendhagyó szalagavatós beszéd (Rolyák Géza beszéde)



Az alábbi beszéd 2011 november 12-én, Kisvárdán, a Református Általános Iskola és Gimnázium szalagavató ünnepségén hangzott el. Különlegessége, rendhagyó volta, tartalmassága okán úgy gondoltuk, hogy mindenképp közlésre, a szélesebb közönség figyelmére érdemes.

***

Tisztelt Vezetőség – Esperes Úr, Igazgató Úr, Gondnok Úr – kedves meghívottak, rokonok – itt és a mennyországban –, ünneplő végzős diákjaink!

„Az idős ács egy szép napon úgy döntött, befejezi eddigi teendőit. Főnökének jelezte ezt, s mondta:
– Valahogy majd csak elleszek! A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, és arra kérte őt, hogy utoljára segítsen még neki felépíteni egy házat.
Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő és máris látni lehetett, hogy az utolsó házba a szívét már nem tette bele. Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány.
A ház átadására megjelent a főnök is, magával hozta a ház kulcsait, és átadta azokat az ácsmesternek.
– Ez a Te házad – mondta - Ezt én adom ajándékba. Az ácsmester meg volt döbbenve. Milyen kár..... Ha tudta volna, hogy a saját házát építi, egész másképp dolgozott volna.

Orémus Kálmán - Drága lányom, Elizabet!



Igen, ezt a falut, a mi falunkat cipelted a hátadon, élőkkel és holtakkal, kicsikkel és nagyokkal
Látod kislányom, mégiscsak megtanultam az amerikai nevedet, nem volt könnyű, mert úgy megszoktam a régit, hiszen vagy negyven éve Erzsikémnek neveztelek, vagy éppen Zsókámnak, amíg itthon voltál, meg azután is, álmomban.

Orémus Kálmán - Mindhalálig



Egy gyönyörű vasárnapi hajnalon született. Kicsiny volt, töpörödött, ráncos bőrű. Felsírt, mellette mosolyogtak.
– Olyan szép vagy, és annyira jó gyerek! – mondta később anya, majd magához ölelte.
– Rossz fiú vagy, sohasem akarsz délután aludni! – korholta az óvó néni.
– Rohadt egy kölyök ez, mindig letépi a virágaimat! – szólt a szomszéd bácsi.

Sági Erzsébet -„A világ álma mély” (Csendes éj)



Már kukucskál, készülődik és jön! Várjuk szívrepesve, évről évre. Van, hogy békét hoz, boldogságot, és van, amikor könnyes szemmel, emlékezve állunk, mert valaki hiányzik a fa mellől.
Az egyik házban egyetértés, meghitt hangulat köszönti, a másikban, kötelező programként állják körül a fát, csomagolják be és ki a méregdrága ajándékot és nézik lopva az órát, hogy mikor léphetnek már le.
Elhessentem ezeket a gondolatokat.  Adventi készülődésemben csak a jó emlékeknek van helye. Felidézem a tavalyi ünnepet…

Nyírfalvi Károly - Versklinika / Szőllősi Irma: Ősz

Negyedik alkalommal jelentkezünk új rovatunkkal, mely nagyobb bepillantást enged a tanítványi láncolat irodalmi klub műhelymunkájába. Miről is van szó? Azt a munkát, és annak gyümölcsét igyekszünk demonstrálni, ami szerző, olvasó és kritikus között zajlik, ahogy egymás véleményeinek tükrében változik, fejlődik egy vers, jó esetben egészen addig a pontig, amikor mindenki elégedett az eredménnyel. Hiszen bármennyire is magányos műfaj a költészet, itt is lehet szerző, olvasó, vagy szerző-tanácsadó között megszívlelendően jó munkakapcsolat, s talán még többen bátorkodnak kritikát, útmutatást kérni, ennek nyomán pedig újabb és újabb, jobb és jobb versek, költemények születnek. Az összeállításban – tiszteletben tartva a hozzászólok anonimitását –, csak a szerző és a kritikus esetében tüntettünk fel teljes neveket. Terjedelmi okok miatt az összeállításban csak az elemzés szempontjából lényeges hozzászólások szerepelnek.

Nyírfalvi Károly - Na jó, de mi legyen a címe?



Legegyszerűbb, ha mindjárt az elején leleplezem magam. Nem gyakori, de ennek az írásnak előbb megvolt a címe, minthogy tudtam volna pontosan, miről fogok írni.
Nagy vonalakban elkészült az előzetes vázlat, majd valami szerencsés véletlen folytán ráakadtam egy bekezdésre, mely nagyon is ideillik, kockáztatva az in medias res féle kezdést, és az abból fakadó értetlenséget.

Zoltay Lívia - A lecke



Cicuska – így hívta mindenki a környezetében – nem csekély anyai nyomásra egy napon úgy döntött, feltör. Éppen elég volt már a nyomasztó lakótelepi létből, kicsi szobája cseppet sem trendi bútoraiból, szülei küszködéséből, és egyáltalán: csinos volt, fiatal, hát akkor miért ne? Miután anyjával összedugták a fejüket, úgy döntöttek, hogy mivel a tanulás szóba sem jöhet, (pénzbe kerül és sok időbe, no és Cicus nem igazán boldogul a tudományokkal) mindenképpen olyan munkahelyre van szüksége, ahol jelen kell lenni, ahol mutatni kell. Egy bevásárlóközpont exkluzív dohányüzletében kapott állást, és ott – amint feltételezték – valóban megfordultak módosabb férfiak. Cicusnak csak annyi volt a dolga, hogy szépen mosolyogjon, miközben kiszolgálja a vevőket. Az első fizetéséből fel is tuningolta magát. Fodrászhoz, kozmetikushoz ment, s ne feledjük a műkörmöst sem, hiszen a csillogó mintákkal díszített, hosszú karmokról semmi pénzért nem mondott volna le. A második és harmadik fizetéséből póthajat varratott magának, s bevásárolt jó néhányat vékony alakjához illő, feltűnő ruhákból is. Édesanyja megtoldotta valamivel az összeget, s a hatás még elképesztőbb volt, mint amire egyébként számítani lehetett. Apja mindehhez semmit sem szólt, az évek során megszokta már, hogy a két nő mellett legfeljebb csak potyautas lehet, így a legtöbb, ami tellett tőle, egy-egy rosszalló arckifejezéssel kísért fejcsóválás volt, és esetleg ennyi: – Minek ezt, kislányom?

Muhel Gábor - Természet és világnézet a harmadik évezred elején (3. rész)



Cikksorozatunk harmadik részében arra teszünk kísérletet, hogy felvázoljuk azt a logikai hátteret, amely a holisztikus és átfogó  világlátás alapjául szolgál. Amennyiben e természetes és átfogó világnézet segítségével megismerhető a mikro- és makrokozmosz mibenléte, léteznie kell egy homogén rendszeralkotó elvnek, amely által a „fiat lux” aktusa a Logoszt a Létbe hívta. S ha létezik ilyen ősok vagy arché, akkor a belőle kibomló természeti (testi, lelki és szellemi) törvények mögött álló logika is felfedezhető. A Természet számos megnyilvánulása felületesen vizsgálva valóban ésszerűtlennek tűnhet, azonban – amint arra a modern tudomány is rámutatott – nem létezhet semmi a világon, amelynek nincs valamilyen oka. Kétségtelen, hogy ezen ok vagy okok összetettsége a racionális ész számára gyakran megfoghatatlan, azonban ez nem jelenti azt, hogy a dolgokat a vakvéletlen irányítaná, ugyanis ha így lenne, akkor joggal tehetnénk fel a kérdést, hogy miképpen szervezheti meg ez a bizonyos „véletlen” például a hihetetlenül bonyolult kozmikus folyamatokat. (Ennél az információelméleti buktatónál borul meg az a feltevés is, mely szerint az első ősi sejteket alkotó aminosavak és fehérjék „véletlenül” élővé lettek, ugyanis a kibernetika egyik alaptétele, hogy csak magasabb szervezettségű rendszer képes alacsonyabb szervezettségűt létrehozni, irányítani és nem fordítva.) A káoszelmélettel foglalkozó kutatók azt találták, hogy még a látszólag kaotikus és teljesen rendezetlen folyamatok mögött is kell, hogy legyen valamiféle szabályozó erő, hiszen e nélkül a folyamat maga be sem következhetne.

J. Simon Aranka - Szorít a cipő



Kedvetlenül bandukolt az úton. Minden reggel egyre nagyobb erőt kellett gyűjtenie, hogy képes legyen szorongástól gombostűfejnyivé szűkült gyomorral elindulni a munkába.  Százféle kifogást is talált, amiért otthon kellene maradnia, mégis ment. Évek óta, napról-napra megtette az utat, de a kezdeti lelkesedés közben valahol elveszett. Egyáltalán nem csodálkozott, amikor az iskolát megpillantva összeszorult a szíve. Rég nem érezte már azt a kellemes bizsergést, amit valaha a tanítás öröme okozott. Az aulában a szokásos zsibvásári zsongás fogadta. Nem is olyan rég még szerette ezt a hangulatot, rajongott a munkájáért, de lassan, szinte észrevétlenül, valami elromlott. Mint a ragály, amely alattomosan, váratlanul üti fel a fejét, úgy terjedt a változás. Gyorsan és megállíthatatlanul. Mire szembesültek vele, már csaknem mindenkit megsebzett, megfertőzött. Az ő sebei már elgennyesedtek, s hivatástudata biztosnak hitt pillérei egymás után inogtak meg.

Varga Nóra versei - Életképek; Mikor...; Nyáresti gondolatok; Nyáresti gondolatok 2.

Életképek

Elkorhadt faág
tavasz csókjától éled
vágy-levelet hajt.

Holt árnyékomra
görnyedő vézna testem
időn taposva.

Lelkem mélyében
szavak ütötte sebek,
fekete hegek.

Égre kiáltó
dermedt, csonka faágon
fehér gyász-szalag.

Sivár szobámban
súlytalanul álmodom
ajtóm bezárva.

Ketrecben csapong
vonyító, vak képzelet.
Árván kuporog.

Távolból megszűrt
éjjel temette fények:
a te csillagod.


Mikor…

Mikor búcsúzik az éj
s az ébenből szőtt fény,
mint álmos-szürke köd
visszaköszön
a jéggel szórt
ólmos betonon,
s múlik már szemedben,
lüktető testedben
a pillanatnyi varázs.
Mikor rekedten mordul
– mint üres gyomor kordul –
a vén hajnali harang,
– érces idegen hang –
lassan elengedem kezed.


Nyáresti gondolatok

Csendben omlik rám az este sűrűje,
csillagos sátorként fejemre simul,
templomi magány világít felettem,
az Isten illata most arcomra hull.

A fák lombja is hűs illatokat rejt,
mint földre intő, védelmező árnyak,
mert a bölcs ember sokáig nem felejt,
szívében égnek furcsa, csonka vágyak.

Csendben omlik rám az éjjel palástja,
halkan peregnek az olvasószemek,
mert boldog az, kinek van egy barátja,
ki  helyette, érte önként halni megy.

S boldog az is, kit otthon vár valaki,
szavát nem némítja el bús, méla gyász,
mert tudja, érzi, érdemes szeretni,
életét szenteli meg áldó fohász.

Nyári éjjelen elsuttogott ima,
halk kérés, mely talán a semmibe hull,
vagy az Isten szép tenyerébe fogja
s formálja, gyúrja még láthatatlanul.


Nyáresti gondolatok 2.

Csendben omlik rám az este sűrűje,
csillagos sátorként fejemre simul,
templomi magány világít felettem,
az Isten illata most arcomra hull.

Nyári éjjelen elsuttogott ima,
halk kérés, mely talán a semmibe hull,
vagy az Isten szép tenyerébe fogja
s formálja, gyúrja még láthatatlanul.



Zoltay Lívia - (Át)változás



Krisztina a negyvenes évei vége felé járt. Az arca még mindig szép volt, finom vonásait válláig érő, gesztenyebarna haja keretezte. Alakján látszott, hogy valamikor sokat sportolt, de már nem volt olyan vékony, mint fiatal korában. Most már inkább enyhén molettnek tűnt. Mindig szolidan, de elegánsan öltözködött. A kosztümöt nem engedhette meg magának szerény hivatali beosztotti fizetéséből, de blúzokat, szép pulóvereket hordott, szövetnadrágot, és néha szoknyát. Az egész megjelenésén látszott, hogy a lehetőségeihez képest igyekszik a lehető legtöbbet kihozni magából. Egy lánya volt, aki egyetemre járt, s most külföldön hallgatott egy fél évet ösztöndíjjal. Ő, a lánya volt Krisztina büszkesége, „élete értelme”, ahogy oly sokszor hangoztatta. Huszonöt éves volt, mikor a lánya megszületett. A házassága nem tartott sokáig, a férje néhány év múlva elhagyta őket egy másik, Krisztinánál fiatalabb nőért.

Jassó Judit versei - A száműzetés idejére; Régi szerelmek; Ketten beszélgetnek; A kisasszony

A száműzetés idejére

Nem tudsz aludni. Forgolódsz,
bekapcsolod a ventillátort.
A bort okolod, s ha lehetne,
visszaforgatnád az idő kerekét.

Jól tetted, hogy elküldted. Egyedül is
jobb, mint együtt kétségekkel.
Nincs mit tenni, de ha volna is,
téged nem vigasztalna meg.

Lehet, hív majd, telefonon vagy vacsorázni,
elmond egy teljesen más verziót.
Látod a pincért, rezzenéstelen az arca,
s nem lesz kedved hazakísértetni magad.

Hagyd, hogy a seb varasodjon. Ha nem piszkálod,
jövő nyárra nyoma sem marad.
Lesz két vagy három, leheletvékony heged,
szőrével gyógyított kutyaharapások.

Te döntöd el, hogy mi lesz ezután.
Hogy leszel, ki vár vagy kit hazavárnak.
Esténként pici szomorúságot érzel, de
hidd azt, amit a többiek rutinosan szoktak,

a front miatt van, hideg vagy meleg, teljesen
mindegy. Az időjárás az oka, mint annyi másnak.
Legyen egy jó könyv az ágyad mellé téve,
ha mégsem tudsz aludni, vagy csak dísztárgynak.


Régi szerelmek

Öt tenyér kell, hogy megszámláljam őket.
Mégis annyira egyek voltak:
Amint kiúsztam békés kikötőmből
Máris nekiütköztek hajóm oldalának.

Igazából nem féltem tőlük sosem
Csak figyeltem komoly, vizsla szemekkel
Talán ez volt a baj? Ha engedem, hogy
Ringassanak – hiszen csupán ennyi a lényeg.

De megszegtem a szabályt: hozzájuk értem –
Ízleltem, magamra csorgattam két marékkal őket
Beléjük ittam, bár csípték a bőröm –
És ők dühösek lettek, mert szerteszét futottak.

Hajóm megállt, a tenger viharosra fordult
Míg lent kuporogtam, volt idő számolni
Hány napja utazom, és ha visszafordulnék
Vajon a szél kölcsönadná-e nekem szárnyait?

Elmúltak az évek, csendes a víztükör
Belemeríteni már nem merem a kezem.
Csak odaközelítem, hogy érezzem a zúgást –
majd visszakapom, és ölembe ejtem.


Ketten beszélgetnek

Én úgy szeretlek téged!
(De hogy? Egy példát mondj.)
Csss! Erre nincsen szó,
mert nem lehet, mert nem való.

Fogd meg a kezem, kérlek!
(Igen, hozzád tartozom.)
Látod? Nincsen titkom.
Csak a legtisztább szándékom.

Olyan nagyon jó veled.
(Mégis, te hogy érted ezt?)
Mintha vidámparkban lennénk,
nyári estén, csak mi ketten.

Óriáskerékre ülünk
(Elandalít a gondolat.)
Vattacukor mögé bújunk,
két csók közt egy nagy nevetés.

Nem bírod nélkülem?
(Szóval, ez a szerelem.)
a szerelem az, ami ott tart és elűz –
ha elszaladsz, megvárlak egy-ültő helyemben.


A kisasszony

összesúgnak a háta mögött, ám
ha kalapját lesodorja a szél
utánaszaladnak és kezébe adják
– nekik a látszat az igazán fontos

vannak, aki érdeklődnek, megkérdezik
tőle: hogy van – nem fáj-e a feje?
és ha válaszol, máris panaszkodnak
– ők minden alkalmat megragadnak erre.

megint mások átfogják a kezét, vállát
ajkukkal érintik, orukkal súrolják
aztán gyöngéden arrébb taszítják
– s várják a következő kósza érintkezést.

ez egy tánc. nyíltan keringőre kérve
vagy legyező mögé bújva – édes, mindegy.
részt veszel benne, akkor is, ha szédülsz
s ha remeg a térded, sem maradsz ki belőle.

látod, a kisasszony némán sétálgat
semmit sem tesz, csak figyel erre-arra –
mégis lázadást szít vagy kedélyt csillapít
kezdj valamit magaddal, egyre bíztat.

szappanillatú az arca, és puha, mint a szirom
de ne hidd azt, hogy soha nem öregszik
a jelenlét teszi, hogy fiatalnak véled
és utána fordulsz vagy melléje lépsz.


Comitatus folyóirat I. évf. 11. szám

Első évfolyam, tizenegyedik szám - 2011.11.15.

Olvass bele (teljes képernyős, lapozós változathoz kattints a képre)!



Nyírfalvi Károly - Versklinika / Paszternák Éva: Tiffany-buborék

Harmadik alkalommal jelentkezünk új rovatunkkal, mely nagyobb bepillantást enged a tanítványi láncolat irodalmi klub műhelymunkájába. Miről is van szó? Azt a munkát, és annak gyümölcsét igyekszünk demonstrálni, ami szerző, olvasó és kritikus között zajlik, ahogy egymás véleményeinek tükrében változik, fejlődik egy vers, jó esetben egészen addig a pontig, amikor mindenki elégedett az eredménnyel. Hiszen bármennyire is magányos műfaj a költészet, itt is lehet szerző, olvasó, vagy szerző-tanácsadó között megszívlelendően jó munkakapcsolat, s talán még többen bátorkodnak kritikát, útmutatást kérni, ennek nyomán pedig újabb és újabb, jobb és jobb versek, költemények születnek. Az összeállításban – tiszteletben tartva a hozzászólok anonimitását –, csak a szerző és a kritikus esetében tüntettünk fel teljes neveket. Terjedelmi okok miatt az összeállításban csak az elemzés szempontjából lényeg hozzászólások szerepelnek.

Nyírfalvi Károly - Hosszan kígyózó lélegzet



     Az öreg székely szeretne világot látni, új ismeretekre vágyik, elindul hát, elutazik a fővárosba. Sétál az utcákon, elvetődik az állatkertbe, nézi a tigrist, az oroszlánt, hosszan ácsorog a zsiráf ketrecénél, végigméri alulról felfelé, majd újra, végül félhangosan kijelenti: – Ilyen állat márpedig nincs!
Így vagyok én is az egysoros verssel. Olvastam jó néhányat, misem bizonyítja tehát jobban, minthogy létezik, de fogalmazhatunk úgyis, attól, hogy rámondják, még nem feltétlenül vers. Hogy tudná egyetlen sorban, olykor egyetlen szóban a vers ismérveit felmutatni?

Szlafkay Attila versfordításai


MANFRED  WINKLER: KÁVÉHÁZBAN

Bezárkózva a hangok színei közé
Cigaretta-köd és ólomé
süllyed a füstbe
Emberek mennek és jönnek
csak én csapódom
a világ tetőihez –
Az égi éjszakáktól
megtérnek a földi természethez.
Homlokom tenyerembe
temetem
Visszatükröződöm a szemekben
A támasz nélküli
fényes zsámolyokban
Emberek távoznak és magukkal viszik
lelkemet
emberek jönnek és elhozzák hozzám
a magukét.
Elsüllyedek mint kő a füstégben.


ALEXANDRU  MUSINA: HYPERION DÉLUTÁNJA

A barátaim, vagyis akiket annak tartok,
Meg azok, akiket kevésbé,
Belépnek az ablakon és kényelmesen
                                               Elhelyezkednek,
Szívem mindenik pitvarán-kamráján.
Rágyújtanak bűzös cigarettájukra,
Cipős lábbal elterpeszkednek az ágyon és
Különféle szerencsejátékokat játszanak és
                                               kártyáznak ;
Végigturkálnak minden sarkot és kék vért
Isznak, meg keserű mérget,
És bazsalikomvízzel ébresztik magukat.
Majd elégedetlenül elhúzzák a csíkot azt
                                               gügyögve :
„Hol az ördögbe van ez az érzéketlen
                                               Fazon,
Miért nincs ő is itthon?”
Én leereszkedem a mennyezetről, ahol
Keresztespókálcában néztem,
                                               láthatatlanul és
Mérgesen,
Rendet rakok és félszegen,
Töltök egy csésze bazsalikomot,
Mely kristályhangon széttörik és azt
                                               kiáltom:
„Ez ám a művészet, fiúk !”


DENISA  COMǍNESCU: ÉLETKÉP

Úgy ment a temetőbe, mintha dolgozni menne,
vásárolt egy sírhelyet,
még akkor, amikor dolgozott,
a sírkőre később futotta,
két, három nyugdíjból,
naponta megtisztította a nevet rajta,
mintha attól félne,
nehogy eltűnjön.
Amióta meghalt,
én teszem ugyanezt,
mind ritkábban jutok
el a temetőig,
s megtörténhet, hogy holnap
követem őt.


ŞTEFAN  BAŞTOVOI:VÁGÓHÍD

Embertehén fölszállt
a villamosra.
Elvörösödve,
fején óriás kalap,
hogy elfödje szarvait.
Izgatottan,
jegy helyett
kilukasztotta
a jobbfülét :
Négy nagy lukat
és két kisebbet.

/A mozgó farm
az ég felé tart /


Beri Róbert - Vörös ing



1.

Azon a késő őszi estén a falevelek ugyanolyan méltóságteljesen hulltak alá, mint máskor. A csillagos égbolt sem mutatott többet annál, amennyit máskor egy borult égbolt mutathat, tehát az események meghökkentő láncolatát nem jelezte előre semmi szokatlan változás. A park gondozatlan útjain sietős léptekkel haladt egy ballonkabátos vézna alak, név szerint Nagykaposi Pongrác, aki könyvelőként tengette nem túl mozgalmas kispolgári életét. 27 éves szemüveget viselő enyhén kopaszodó, még nőtlen fiatalember éppen egy rosszul sikerült randevú után volt, mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, nem megy haza az üres szobakonyhás lakásba, inkább a parkban várja meg a reggelt. Lehuppant egy hűvös padra, és tenyerébe temette arcát.

Mészely József versei - Útnyomok; Útvonal; Úgy indulj; Szemben az úttal

Útnyomok

Nem kellett volna észrevennem.
Át kellett volna néznem fölöttük.
Hidegen kellett volna hagyjanak.
Nem kellett volna fölöslegesen
nyugtalanítanom magam.

Muhel Gábor - Természet és világnézet a harmadik évezred elején (2. rész)



Cikksorozatunk első részében arra tettünk kísérletet, hogy felhívjuk a figyelmet emberi létünk legfőbb egyetemes szellemi problémáinak gyökerére. Utaltunk rá, hogy az Ember Természete megfelel a Világegyetem Természetének, továbbá áttételesen kitértünk arra is, hogy van-e mód és lehetőség feltárni a kozmikus rend hiányának forrását. Eközben ismeretelméleti kérdéseket is felvetettünk s megkíséreltük felhívni a figyelmet a létrontás lelki és szellemi bázisára – nevezetesen, hogy az ember léthelyzetét empirikus és racionális alapon magyarázza, éli, képzi, végzi. Kétségtelen, hogy a Lét egység-elve nem igazolható  kizárólagosan a racionalitás módszertanával, de nem elgondolható  csupán analogikus koncepcióval sem. Vizsgálat nélkül a misztifikáció  csapdájába esni megbocsáthatatlan hiba lenne. Ennél fogva szükségesnek éreztük, hogy átgondoljuk korunk világnézetének szellemtörténeti hátterét. Számos kórtünet mutatja, hogy soha eddig nem látott és ki nem mondott vágy munkál a civilizáció  emberének lelkében, amit a metafizikai hagyomány jegyében kutató  és/vagy alkotó titokfejtő  joggal nevezhet világhiánynak. Miben áll hát lényege? Honnan ered? Mit tehetünk kitöltése érdekében? Boldogságvágy és teljességigény istenkeresés és metafizikai űr? Mire jó ez a gyakorlatban? E kérdések is indokolják, hogy második körben a holisztikus világnézet mibenlétéről ejtsünk néhány vázlatos szót.  

Balatincz Miklós versei - Én sírok belőletek; Esőverten, végleg, egyedül; Dactalan; Megismerhetetlen utakra vágyom...

Én sírok belőletek...

Fattya csak a roncs időnek,
gyermeke a hulló kőnek,
kit az egek földre vetnek,
súlya alatt az is remeg,
szeretetlen tartja csak meg.
Foglya vagyok minden kőnek...

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes