A száműzetés idejére
Nem tudsz aludni. Forgolódsz,
bekapcsolod a ventillátort.
A bort okolod, s ha lehetne,
visszaforgatnád az idő kerekét.
Jól tetted, hogy elküldted.
Egyedül is
jobb, mint együtt kétségekkel.
Nincs mit tenni, de ha volna is,
téged nem vigasztalna meg.
Lehet, hív majd, telefonon vagy vacsorázni,
elmond egy teljesen más verziót.
Látod a pincért, rezzenéstelen az arca,
s nem lesz kedved hazakísértetni magad.
Hagyd, hogy a seb varasodjon. Ha nem piszkálod,
jövő nyárra nyoma sem marad.
Lesz két vagy három, leheletvékony heged,
szőrével gyógyított kutyaharapások.
Te döntöd el, hogy mi lesz ezután.
Hogy leszel, ki vár vagy kit hazavárnak.
Esténként pici szomorúságot érzel, de
hidd azt, amit a többiek rutinosan szoktak,
a front miatt van, hideg vagy meleg, teljesen
mindegy. Az időjárás az oka, mint annyi másnak.
Legyen egy jó könyv az ágyad mellé téve,
ha mégsem tudsz aludni, vagy csak dísztárgynak.
Régi szerelmek
Öt tenyér kell, hogy megszámláljam őket.
Mégis annyira egyek voltak:
Amint kiúsztam békés kikötőmből
Máris nekiütköztek hajóm oldalának.
Igazából nem féltem tőlük sosem
Csak figyeltem komoly, vizsla szemekkel
Talán ez volt a baj? Ha engedem, hogy
Ringassanak – hiszen csupán ennyi a lényeg.
De megszegtem a szabályt: hozzájuk értem –
Ízleltem, magamra csorgattam két marékkal őket
Beléjük ittam, bár csípték a bőröm –
És ők dühösek lettek, mert szerteszét futottak.
Hajóm megállt, a tenger viharosra fordult
Míg lent kuporogtam, volt idő számolni
Hány napja utazom, és ha visszafordulnék
Vajon a szél kölcsönadná-e nekem szárnyait?
Elmúltak az évek, csendes a víztükör
Belemeríteni már nem merem a kezem.
Csak odaközelítem, hogy érezzem a zúgást –
majd visszakapom, és ölembe ejtem.
Ketten beszélgetnek
Én úgy szeretlek téged!
(De hogy? Egy példát mondj.)
Csss! Erre nincsen szó,
mert nem lehet, mert nem való.
Fogd meg a kezem, kérlek!
(Igen, hozzád tartozom.)
Látod? Nincsen titkom.
Csak a legtisztább szándékom.
Olyan nagyon jó veled.
(Mégis, te hogy érted ezt?)
Mintha vidámparkban lennénk,
nyári estén, csak mi ketten.
Óriáskerékre ülünk
(Elandalít a gondolat.)
Vattacukor mögé bújunk,
két csók közt egy nagy nevetés.
Nem bírod nélkülem?
(Szóval, ez a szerelem.)
a szerelem az, ami ott tart és elűz –
ha elszaladsz, megvárlak egy-ültő helyemben.
A kisasszony
összesúgnak a háta mögött, ám
ha kalapját lesodorja a szél
utánaszaladnak és kezébe adják
– nekik a látszat az igazán fontos
vannak, aki érdeklődnek, megkérdezik
tőle: hogy van – nem fáj-e a feje?
és ha válaszol, máris panaszkodnak
– ők minden alkalmat megragadnak erre.
megint mások átfogják a kezét, vállát
ajkukkal érintik, orukkal súrolják
aztán gyöngéden arrébb taszítják
– s várják a következő kósza érintkezést.
ez egy tánc. nyíltan keringőre kérve
vagy legyező mögé bújva – édes, mindegy.
részt veszel benne, akkor is, ha szédülsz
s ha remeg a térded, sem maradsz ki belőle.
látod, a kisasszony némán sétálgat
semmit sem tesz, csak figyel erre-arra –
mégis lázadást szít vagy kedélyt csillapít
kezdj valamit magaddal, egyre bíztat.
szappanillatú az arca, és puha, mint a szirom
de ne hidd azt, hogy soha nem öregszik
a jelenlét teszi, hogy fiatalnak véled
és utána fordulsz vagy melléje lépsz.
