ÚJ TARTALMAK

Muhel Gábor - Természet és világnézet a harmadik évezred elején (2. rész)



Cikksorozatunk első részében arra tettünk kísérletet, hogy felhívjuk a figyelmet emberi létünk legfőbb egyetemes szellemi problémáinak gyökerére. Utaltunk rá, hogy az Ember Természete megfelel a Világegyetem Természetének, továbbá áttételesen kitértünk arra is, hogy van-e mód és lehetőség feltárni a kozmikus rend hiányának forrását. Eközben ismeretelméleti kérdéseket is felvetettünk s megkíséreltük felhívni a figyelmet a létrontás lelki és szellemi bázisára – nevezetesen, hogy az ember léthelyzetét empirikus és racionális alapon magyarázza, éli, képzi, végzi. Kétségtelen, hogy a Lét egység-elve nem igazolható  kizárólagosan a racionalitás módszertanával, de nem elgondolható  csupán analogikus koncepcióval sem. Vizsgálat nélkül a misztifikáció  csapdájába esni megbocsáthatatlan hiba lenne. Ennél fogva szükségesnek éreztük, hogy átgondoljuk korunk világnézetének szellemtörténeti hátterét. Számos kórtünet mutatja, hogy soha eddig nem látott és ki nem mondott vágy munkál a civilizáció  emberének lelkében, amit a metafizikai hagyomány jegyében kutató  és/vagy alkotó titokfejtő  joggal nevezhet világhiánynak. Miben áll hát lényege? Honnan ered? Mit tehetünk kitöltése érdekében? Boldogságvágy és teljességigény istenkeresés és metafizikai űr? Mire jó ez a gyakorlatban? E kérdések is indokolják, hogy második körben a holisztikus világnézet mibenlétéről ejtsünk néhány vázlatos szót.  

     A holisztika kifejezés a görög holos („ép, egész, teljes, osztatlan”) szóból származik, azonban az angol „holy” szó ennél is tágabb jelentéstartománnyal bír, hiszen „szentet, megszenteltet” egyaránt jelent (lásd például az angol nyelvű Biblia fedőlapján olvasható „Holy Bible” kifejezést.). Magyar meghonosodását nagyban elősegítette Gábor Dénes tudományos felfedezése (a hologram: mely szerint a rész tartalmazza, pontosabban leképzi az egészet és fordítva). A természetes gyógymódok, illetve a keleti filozófiákon alapuló ezoterikus világlátás iránt megnövekedett érdeklődés az időszámításunk szerinti harmadik évezred elején (rontott formában ugyan, de) reneszánszát éli. E világlátás a rég elfeledett és csupán nyomokban őrzött ősmúlt képeit idézi. Lényege, hogy a világ Egységes Egész. Ennél fogva a holisztikus világlátás alaptétele humánusan: az Embert és a Mindenséget Egésznek tekinteni. („Minden mindennel összefügg.”) Ahogyan például a hiteles ajurvédikus gyógyászat elve szerint gyógyító nem kezeli külön a testet, vagyis a lelket és szellemet elsődlegesnek tekinti, oly módon törekszik az egységlátásra minden misztérium szerelmese. Oki szinten kutatni egy kór forrását: mindvégig tisztában lenni a létszintek minőségbeli különbségével, majd alkalmazni. A titokfejtő ember a legmagasabbra törekszik s ezért a mélységeket járja meg. Nem egyszer fordul elő, hogy egészség szükségképp feltételezi az abnormitást. Amennyiben a teljesség hiánya űr, kiváltképp boldogtalanság és szeretetlenség, akkor az ebből fakadó teremtő erő kell ahhoz, hogy tartalmat szüljön a világ lényegileg teljessé vált hiányába. Az ember feletti ember eszméjére felnőni és képesnek lenni a legnehezebb szociális feladatok egyike, s metafizikailag kicsiny megvilágosodásként is értelmezhető. Feladat soha nem volt sürgetőbb és égetőbb... 
Nehéz ellentmondani annak a ténynek, hogy az éberség és az azonosság nem helyettesíthető. Sokak szerint a szám igazol minden képet: ahogyan a matematikában az egy ketted mint fél (de tört!), illetve a két negyed sem azonos csak kvantitatív alapon – s bár közös nevezőjük egyesíti őket, így minőségileg megfelelnek egymásnak –, úgy az emberi természet rendje is analógiája a kozmikus Természetnek. A deskriptív (leíró) tudományok a metódust vagy módszert jegyzik le, míg a művészet a lényeget teremti meg esztétikai formában. Így lehetséges, hogy nem kevésszer a megnyilvánulás mögötti megnyilvánulatlant tudat alatt mellőzi a legtöbb objektív akarat. Mondanunk sem kell, hogy mindkettő sarkítás, s szükségképpen hiányos ontológiai közelítés. Miért is? Mert a képlet nem magyarázat, ám tartalom sem sokat ér a hozzá illő külcsín nélkül. Szerencsénkre létezik az a bizonyos kegyelem, mely lehetővé teszi, hogy olyan Univerzum részei lehetünk, melynek Teremtője (vagy ősoka) e súlyos dichtonómiákat egyesíteni képes. A Teremtés pillanata természeténél fogva nem is lehet más, mint a minőség mennyiségi kódolása. Sokasodás, kiáradás, ősnemzés. Ha az ember dalt hallgat, verset elemez, festményben gyönyörködik vagy csak akár szemlélődik és beszélget, ezt a közös metafizikai lényeget használja, ebben él, ezt fejti fel és e szerint alkot – jelentsen bárkinek bármit is a szó. A Természet. rendező alaplényege az egységlogika. A holisztikus és természetes világnézet hasonlóképp bomlik ki, miképpen a magból millió és millió élet sarjad minden gyönyörű tavasz méhében. Minden a maga természete szerint jön létre. Minden a magból terebélyesedik. Minősége és nem mennyisége szerint emelkedik, nő vagy oszlik. Szakrális korokban a gyermekvállalás szent és áldott, nem terhes. Az Élet szentsége a Lét nevében. Minden kor, mely az isteni elvektől leszakadt, rongált. Jó tünete ennek a totális boldogtalanság, mely a Lét ellen elkövetett korrupció következménye. A szeretet hiánya a szervezet szervezettségének hiánya (a rend helyett a rendetlenség). A sokasodás akadályoztatása, ezért súlyos vétek a természetes világrend ellen. Hisz a szabad akarat korlátja béklyó. A csillag is fényt adni született – mégha olykor fekete lyuk is a vége. Ember is élni született és boldogságra növesztette sok éven át az Úr – s kiteljesedése helyett meddőnek találja meg sem született gyermeke álmában sajátját....  
Miért is tekinthető a holisztikus gondolkodás a természetes világlátás alapjának? Egyrészt azért, mert minden kultúra legmélyén őrzi és gyökerei, belőle erednek. Ehhez képest (s e helyen szólni kell) megnézhetjük magunkat, mit teremtettünk. Láttuk, mi realizálódott az emberi lélek kollektív gyalázatából: Radnóti Töredéke is tudósít, a jelen pedig elborzaszt. Másrészt pedig azért, mert bármilyen hiteles és elméleti szempontból korrekt tudományt is vizsgálunk, úgyszint oda érünk végül, hogy egy hiteles világszemlélet szerint élő ember számára a tudomány és a művészet kommutatív. Egymást kiegészíti és áthatja. Férfi a Nőt és Nő a Férfit. Minden mindent. Az egymásban élés tudományos művészete. Így gyújt gyertyát a sötétség oszlopcsarnokában a Lét, s ekképpen lobbant lángra minden szent nászt a kozmikus szerenád...  
A hagyomány arról beszél, hogy őseink a létszintek (vagy hierarchiák) közötti megfelelések mögött nagyon komoly egyetemes Rend munkálkodását látták. Idézni a sok-sok forrást e helyen nincs mód. Ám amennyiben ez így van (márpedig az összes egyetemes elveken alapuló kultúra erről beszél), akkor e Rendet értelmes logika kell, hogy szervezze. Milyen lehet e logika természete? Létezik-e olyan okság, mely a racionális megismerés álarcán túllát, s ami például az érzelmek látszólagos esetlegességére metafizikai feleletet képes adni? S amennyiben valóban létezik, vajon lehetséges ezt megismerni? A válaszokat feltárni nem könnyű. Ám nélkülözhetetlen mindahhoz, hogy harmóniába kerüljünk önmagunkkal és a külvilággal, s megértsük helyünk a Nagy Egészben. Válaszkeresés közben a szellemi kalandozás létkérdéssé nemesül, ami nem véletlen, hisz az értelmezések értelmezései mögé nézni nem jelent mást, mint a Lét alapállását kutatni. Ezúttal geometriai példával élve, a kör kerületén mozgó ember, amennyiben magában nem őrzi a középpont tudatát, mozgásterének origójától szükségképpen távol van, s nem láthatja az egészet. A „részben” elmerülni csak az egységtudat éberségében szabad. A történeti kor bizonyítja, hogy a legmegátalkodott ateisták így lettek profán keresztények. Hajnal előtt van a legsötétebb s a legmélyebb gödör alján a kollektív emberi lélek a legkreatívabb. Lelke sötét éjszakájának külvilági vetületén túl rettenetesebb gyalázat nehezen elképzelhető. Ebből is látható, hogy az univerzális világhiány az egységtudat hiánya – keresztény szóhasználattal élve: a kozmikus Rend, a Szeretet Hiánya. Így szerelmesnek lenni eredendően nem döntés kérdése, hanem lét- és Egységélmény... 
„Isten ott állt a hátam mögött, és én megkerültem érte a világot.” – írja József Attila egyik kevésbé ismert töredékében. Hogyan értelmezhetjük a költő sorait, amikor látszólag ellentmondásban áll a Biblia kijelentésével, mely szerint „Isten országa tibennetek van”? S ha Isten a Mindenséggel egylényegű, akkor akad-e mód arra, hogy megértsük természetét? Előző cikkünkben utaltunk rá, hogy isteni lényünk és valódi természetünk megismeréséhez a delphoi jósda homlokzatán található felirat értelmében önmagunk felfedezésén át vezet az út. A két megközelítési mód egysége vezethet csak reális eredményre. Ahogyan a csepp sem értheti meg önnön létezését tenger-mivoltának felismerése nélkül, úgy az ember sem tudja különváltságának ego-tudatában megérteni a Nagy Egészet. Leibnitz nem véletlenül gondolta úgy, hogy egy csepp vízben egész világegyetem rejlik, s annak vízcseppjeiben újabb világegyetemek. A holisztikus megismerés egyik fő jellemzője a teljességben való megismerés vagyis „meglátni a világot egy homokszemben”. (William Blake megfogalmazása). Ha a megismerő ember és a megismert világ oszthatatlan, s egymástól nem független, akkor azzal párhuzamosan, hogy önmagunkat megismerjük, a minket körülvevő világot is felfedezzük, de egyúttal alakítjuk is. Erre mutat rá az anyagtudományok azon felismerése is, mely szerint a vizsgálatot végző személy maga a vizsgálat által már hatással van a vizsgált tárgyra, vagyis a megismerés nem függetleníthető a megismerő tudatállapotától és világlátásától. Ezt támasztja alá Heinsenberg határozatlansági elvének ismeretelméleti szintre történő kiterjesztése és továbbgondolása. (Relációja szerint szerint nem határozhatjuk meg egyszerre egy elektron tömegét és térbeli helyzetét, mivel a mérés befolyással van az eredményre.) Ezért az ember gondolat- és érzésvilága nem csupán közvetett, de közvetlen hatással is van a környezetére, csupán a léte és szemlélete által is (hiszen azzal egységet alkot). Megfelelő érzelmi és tudati állapotban, ha nem is látványosan, de háttértényezőként befolyásolhatja nem csupán embertársait, hanem az anyagnak nevezett tömör energiasűrűséget. Joggal kérdezhetné a kedves Olvasó, hogy mi módon lehetséges ez. Oly módon, hogy a magasabb minőség az alacsonyabbat formálni képes, ha közös a hullámhossz. (Megváltoztatja annak rezgésszámát: enegetikai állapotát átrendezi. Komoly tudományos kísérleti eredmények igazolják.) Einstein relativitáselmélete óta nem kétséges, hogy anyag és szellem (mely az energia finomabb formája) között valóban létezik átmenet, amit a legújabb kozmológiai elméletek alátámasztanak. Ha az anyagot és az energiát csupán a rezgésszámuk, különbözteti meg egymástól, vagyis az egész egy oktávval lejjebb, illetve feljebb megismétlődik, (ahogyan beszélhetünk infra- és ultrahangokról), akkor a Világegyetem megannyi létszintje közötti kapcsolat a „szférák zenéjeként” is elgondolható, melyet egy számunkra szinte felfoghatatlan kozmikus értelem komponált. A zenét (és a legtöbb művészetet) általában akkor érezzük szépnek, ha harmónián alapul, bármi is légyen ez az alapvetés. Viszont az ember szellemi kórokozókkal fertőzött kórban joggal kételkedik, de bármily szkeptikus is, a mondás mégis megállja helyét, mely szerint „zuhanó repülőn nincsenek ateisták”...  
A világhiány lényege a szeretet- és istenhiány. Szellemtörténetileg az utána következő közöny és apátia az ember tudatában maradandó károkat okozott. Így vallássá lett minden, ami valaha vérpadot követelt, ideológiává alakult, ami soha nem volt igaz, s közönnyé a tartalomból lett tagadás. Az újrateremtés vágya várandóssá tette a dekonstrukciót. Értékrend és életrend lefokozódik a megnyilvánulásban: a formaságban veszik el, ami már rég nem bizonyosság. (Valaha a forma az esztétika művészeti tudománya volt.) Elfogadhatatlan bárminemű gondolat, mely arra ösztökél, hogy az eszmélet sugarát lángra lobbantani nem sürgető, mert a nihil érdektelenné teszi. Épp fordítva: meg kell, hogy melegedhessenek az emberek. Számos ismétlés által szokássá vált, berögzült, eltanult, benevelt, már-már megkövesedett negatív mélytudati mintát képes felszínre hozni, átvilágítani és átírni egyetlen gyertya által lobbantott tábortűz fénye, melyhez egyetlen megosztott gyufa olykor elég... A vonzás törvényének (similis simili gaudet) értelmében előbb-utóbb a külvilágban kifejezésre jut a mágikus hatás. Egyáltalán nem közömbös tehát, hogy milyen szemléletmód áll gondolkodásunk hátterében. Nem ok nélkül való utánagondolni, mi módon tanulhatunk az ősi hagyományból... Sok-sok pszichoszomatikus betegség alapja az értelmi és/vagy érzelmi disszonancia. Homeopatikus elv alapján („kutyaharapást szőrével”) megállapítható, hogy a lelki és szellemi létrontás olyan mókuskerék, melyre természetes kultúrák azért ismertek gyógyírt, mert élték az Egységet. Ha tehát harmóniában szeretnénk élni önmagunkkal, akkor mindenekelőtt saját hangunk kell, hogy legyen a Kozmosz éneke. Terhelő erkölcsi deficit, hogy a türelmesség a tűrhetetlenség önazonossága.  
Nehéz cáfolni, hogy az emberek radikálisan különbözhetnek egymástól mind világlátásban, mind pedig lelki alkatuknál fogva. Mondjuk is, ha nem „pendülünk egy húron”, hogy „nem vagyunk egy hullámhosszon”, amin igazából nem lehet csodálkozni, hiszen ekkor „nem vagyunk egymásra hangolódva.” Azonban lényünk magja, veleje, valója alapvetően mégis egylényegű, hiszen egyazon Anyatermészet, az Univerzum tudatos alkotó akaratának eleven részeiként létezünk mindannyian, s ugyanazon kozmikus Rend munkál bennünk, mint ami a Mindenséget folyamatosan kozmosszá szervezi és egységbe fonja. Nyelvünk egyetlen kölcsönös névmása (az „egymás”) szintén annak az ősi egységlátásnak és „egymásba hatásnak” az emlékét őrzi, amely egyfelől kifejezi, hogy „úgy létezem benned, ahogyan Te létezel bennem”, másfelől rávilágít arra, hogy az esztétikai változatosság és különbözőség ellenére „Isten képmására” teremtettünk s összeköt minket valami eredendően közös lényegiség. Az „univerzum” szó jelentése is voltaképpen az Egy számtalan változatára, megnyilvánulási formájára utal, illetve a Teremtés kezdetére, amikor Isten a „lőn világosság” (fiat lux) aktusa által voltaképpen világgá lett és a létezőkben megsokszorozta önmagát. (Simone Weil ezt úgy fejezi ki, hogy Isten a Teremtés által mintegy „beleárad a világba”.) Tulajdonképpen az aritmetikában a közös nevezőre hozás sem más, mint e létezők közötti analogikus azonosság megtalálásának szimbolikus kifejeződése a racionalitás számtani nyelvén. Érthetőbben: a sok-sok különböző létszinten élőlény középpontjában maga az istenség az ősi forrás, amit minden kultúra minden korban igyekezett néven nevezni és felfedezni. Ezért írja Hamvas Béla, hogy „Ábrahám, mondja a Zohár, Isten kereste a kövekben és a növényekben és az állatokban, a porszemekben és a csillagokban, és nem találta. Végül a nemtalálásban kereste, és ott megtalálta. Isten a világban nem található. Ha az ember kifelé néz, nincs sehol. De ha befelé néz, akkor sincs sehol. Isten nem objektiválható. Isten ott van, ahol »...én őbenne vagyok, és ő énbennem«. »Az Istenről szerzett tapasztalat az abszolút jelenlét tiszta pillanata.« (G. Marcell). Ahhoz azonban, hogy az ember itt meglássa, sajátságos szemre van szükség. Töretlen pillantás a középpontba. Nem látható, mondja az upanisád, mert ő az, aki lát. Nem megismerhető, mert ő az, aki megismer. Minden tettől és gondolattól és szótól független személy. »Aki Brahmant megismeri, az Brahman« (Mundaka upanisád 3,2,9). Ha valaki Istenhez emelkedik, annyi, mintha belépne önmagába, de nemcsak önmagába, hanem elérné önmagában azt, ami benne a legmélyebb”. (Hamvas Béla: Scientia Sacra II. A kereszténység. Medio Kiadó. Szentendre. 1996.109-110.)  
Az indiai kultúra legarchaikusabb forrásainak egyikében, nevezetesen a Védákban szintúgy le van írva, hogy normális korokban Brahmának szájából áradtak ki a „termető elvek” (az egyszerűség kedvéért hívjuk a jelzett módon; máshol e fogalomnak a Demiurgosz fogalma feleltethető meg). A kezdet előtti első nap hajnala. A mágikus rítus világ újrateremtési analógiája. Ahol a Rend születik, ott a forma forrása is. Egymásból következik, miképp a körnek része a kerület és az origó. A holisztikus egységlátás és világnézet lényegiségének áttekintéséhez azonban segítségünkre lehet a múlt század egyik legnagyobb írójának és gondolkodójának számos munkája. Befejezetlen életműve így is teljesség: ezért a következő alkalommal azokat a logikai elveket kívánjuk bemutatni és átgondolni, melyek a holisztikus világnézetet az egységlogika tükrében gyakorlati és elméleti szinten is megokolják.... 

Muhel Gábor


(folyt köv.)  




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes