ÚJ TARTALMAK

Urbán-Szabó Béla - Hová fordulhatunk? – Hamvas Béla 1942-1945-ös naplóbejegyzéseiről


Hamvas Béla beskatulyázhatatlan. Ki is volt ő valójában? Író? Filozófus? Vagy a mai politológusok előfutára? Esztéta? Művészettörténész?
Mindegyik és egyik sem. Írt regényeket (Szilveszter, Karnevál…), de ezek a regények nagyon távoliak a klasszikus regényekhez, regényformákhoz képest. A kifejezetten elméleti munkáit legalább ugyanilyen nehéz műfajilag besorolni.
Megvallom, az 1980-as évekig nem tudtam Hamvas Béláról semmit. Ekkoriban hozta egyik barátom legközelebbi találkozásunkra az Életünk című szombathelyi folyóirat különszámát Hamvas Béláról. „Na, ezt olvasd!”, mondta.
Hát olvastam, faltam a sorokat. Így jutottam el egyre több Hamvas-műhöz és így jutottam el a Naplók I-II. kötetekig (Medio Kiadó, 2010.).  Az I. kötet tartalmazza az 1942-1945-ös naplóbejegyzéseket.

     Már az indítás, az első bekezdés megadja az alaphangulatot. „Minden véges hatalom függő helyzetbe hoz. Csak az isteni hatalom tesz függetlenné.”
Bizonyára valamennyien voltunk már olyan helyzetben, amikor azt mondjuk, hogy nem bírjuk már tovább. Na, ezt már nem! Úgymond elszakad a húr.
Amikor azt mondjuk, hogy nincs senki és semmi a környezetünkben, ami megtartana bennünket. Amikor a kézzelfogható dolgok kicsúsznak a kezünkből és úgy érezzük, hogy vagyunk, de mintha lebegnénk.
Aztán vannak élethelyzetek, amikor az élet alapvető feltételei, a víz, az élelem lehetőségei, a lakhatás feltételei hiányoznak. Amikor már csak az elemi életösztön van és semmi más.
Egy háborús helyzet is ilyen.
Hamvas Béla hivatkozott naplóbejegyzései a második világháború alatt íródtak. „A lelkiismeret-furdalás nem hagyott nyugodni. Naponta sírógörcs fogott el. Rettenetesen féltem. Eleinte a légitámadásoktól. Később a tüzérségi tűztől és az igazoltatástól és elhurcolástól.”
Az emberek még ilyen helyzetekben is álmodnak, mert álmodniuk kell, ha túl akarják élni ezt az időszakot. „A pincében sokan álmodtak, és a leggyakoribb álom az volt, hogy tavasz, virágok, világosság.” Az álmok fölhöz ragadtak, elég, ha képzelgünk magunkban arról, ami a pincében nem látható, de már nagyon szeretnénk látni, és nyitottak vagyunk erre.
Ezek a bejegyzések a napi harcot jelzik a túlélésért, a megmaradásért, az emberi tisztesség megőrzéséért, a harcot a háborús körülményekkel, a betegséggel, az éhséggel. „Ami földi, terhemre van. Végtelenül terhemre. Semmi sem kínoz jobban, mint testi szükségletem: a meleg szoba, a ruha, az étel, főként az étel, az éhség. Nehéz rabság. A test rabjának lenni.”
Ezekben a bejegyzésekben ott „a szeretet-tüze” és „az ima-tüze”. A végső kétségbeesésében lévő ember Istenhez való fordulása. Egy-egy bejegyzés egy-egy fohász Istenhez, hogy segítsen, óvjon, védjen meg önmagunk gyarlóságaitól, védjen meg bennünket a bűntől, a bűn elkövetésétől.
Oltalomkeresés ez. A test és a földi lét gyarlóságaitól szenvedő ember keresése. „Látod, Uram, szenvedek attól, hogy az alvilági ösztönök elárasztanak, jobban szenvedek, mint a testi éhségtől. Édes Jézusom, adj erőt ahhoz, hogy az alvilági bűnöket le tudjam győzni, és ne essek vétekbe, és ne távolodjam el Tőled. Óvj meg az idegen vagyon megkívánásától, a gyomor kívánságaitól. Adj elégedettséget, nyugalmat, békét, adj kielégülést Tebenned.”
Ma, amikor sok ember élete, élethelyzete szintén reménytelen, miről álmodnak ezek az emberek? Maradtak-e még egyáltalán álmaik? Ma, amikor a háborús körülmények helyett vannak a háborgások, mit jelent az oltalomkeresés?
Ne feledjük Hamvas Béla 1942-1945-ös naplóbejegyzéseit! Amikor a földi létet már soknak tartjuk, ne feledjük, még mindig ott van oltalmunk, Istenünk!


Urbán-Szabó Béla




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes