ÚJ TARTALMAK

Dr. Bige Szabolcs Csaba - Csacsitól a mentőállomásig - széljegyzet



Tíz éves kisgyermek lehettem, amikor unokatestvérem, az akkor már gyakorló orvos, a szobánkban, ahol a nagymamám házában laktunk, a csempekályha melegébe húzódva, így szólt hozzám.
– Öcsikém, én olyan szerelmes vagyok! De olyan!
– Igen? – kérdeztem bizonytalanul.
Nem igen értettem, miről is van szó, de ahogy megláttam csillogó szemeit, megértettem, hogy valami különleges nagy érzés hatalmasodott el rajta.
– A kórházban megismertem egy gyönyörű lányt – folytatta. Egy orvostanhallgatót, aki itt gyakornokoskodik nálunk, azon az osztályon, ahol én dolgozom. Együtt ügyeleteztünk. Tudod, nagyon nehezek a kórházi ügyeletek, és ő ügyesen, talpraesetten segített végig.
– Miért nehéz az ügyelet? – értetlenkedtem.

Comitatus folyóirat II. évf. 2. szám

Második évfolyam, második szám / 2012.02.18.

Olvass bele (teljes képernyős, lapozós változathoz kattints a képre)!



Hornyik Anna - Fél öt van



Fél öt van, ideje elindulni. Negyed óra múlva már ott lesz a helyszínen, leteszi a ruhatárban a kabátját, elmegy a mosdóba, megveszi a jegyet, elfoglalja a helyét és három órán át élvezni fogja a gálaműsort.
     

Lengyel János - Az igazság szaga



Tisztában vagyok vele, hogy egy irodalmi mű legalapvetőbb követelménye az, hogy legalább szóljon valamiről, s a cselekmény fonala egy történet gombolyagjába csavarodjon. Vagy fordítva? Néha a történet annyira összekuszálódik, hogy maga az író sem tudja kibogozni azt. Pedig elvben az ő kezében futnak össze a szálak.

Lengyel János - Elmélkedő magány



A legteljesebb függetlenségre törekszem. Mert a függetlenség jelenti az igazi szabadságot. A szabadság az ember legnagyobb értéke, miközben sokan nem is tudják mi az. A függetlenségre törekszem, mindaddig, amíg létemet fel nem függeszti a leghatalmasabb létező. A függetlenségre törekszem, ami sok esetben a magányt jelenti. A magányt, amit az önmagával összezárt ember érez. Mert a magány is sokféle lehet és sokféleségében is következetesen kegyetlen. Mint annak az embernek a magánya, aki egy zsúfolt világvárosban is egyedül érzi magát. Mert magánya nem társ, csak nem kívánt teher. A teher lehúz, a földön tart. A tartás nagyon fontos. A tartás erő, hit, védelem.

Sánta Zsolt versei - Conterto: Őszesten; Conterto: Fénytelen; Conterto: Magyány; Homokvár a szélben

Concerto: Őszesten

Megzabolázni jöttem az égből
a dalt, ember s magány keserű sorsát.
A mák gonosz, eltékozolt harcát,
mely ösvényen kúszik, kergetve fénytől.

Nem érdekel már régtől a rím sem.
Bolond, összecsúszott mondatokkal
harcol szívem s a belémbújt faggyal.
Nem látok nőt sem, ki szeretne híven.

Baudelaire a mester, Rimbaud rohanás,
Hölderlin szív-fegyver, Verlaine látomás.
Hazug nóták is patakzanak fel,
vigyázva ellenük ég-fényeivel...


Concerto: Fénytelen

Nem hiszem – az élet kegyelem.
Olyan, mint torznak a pokol,
kibe a síri csönd jön el,
ha Isten szent könnyel válaszol.

Könnyel, kenyérrel, mit számít már.
Úgyis csak sár jut minekünk.
Nekünk, kikbe aludni jár
a lélek tűz szava: fegyverünk.

Tegnap még arcátlanul hittem:
a fény elbont sok felleget.
Ma már tudom alvadó hittel:
megbomlott bennünk a szeretet...

                                                     
Concerto: Magány

Szeretlek: az érzést elmosta a tenger,
bár, mint kókadt dagály, olykor még visszatér,
s tűnődve úgy hiszem, ilyenkor bennem él
minden dalod, fátyolod, s az álmos reggel.

Szép vagy: tűnődve lágy rózsába olvadó,
s míg hamis akarat szeget üt a fejbe,
tudom: bolond gombát nem aprítasz tejbe,
te édes, duruzsoló, röpke altató.

Elmúlik a nyár, az ősz, a fázós tél is.
Nyirkos magányban hiába rovom utam.
S a szerelmes versekből nem gyűlik hozam,
tudom: minden nyűtt sor csak magáért fénylik...


Homokvár a szélben

Hazug diódák potyognak az égből:
rám a jégeső ezer átkot ragaszt.
S vágtatni mélán, bambán, mint egy paraszt
nem fogok én: rohanva ki a fényből.

Hazug világ csak hazug szavat teremt,
s a kutyaszart fénylő aranyba önti.
Einstein törvénye él, míg meg nem dönti
egy-egy Baudelaire-i szó, megtörve jelent.

A költészet lehet akár a téboly,
felforgatva a ráció törvényét,
megnyírbálva a lugas vad sörényét,
fellegbe emelve anyagot, még oly

létezést nem éltem meg tán soha én,
mely tisztaságával felissza az űrt,
és embert ember ellen soha nem küld:
e zord földi poklot váltsa meg a fény...


B. Tóth Klára versei - Az Élet fája; Amíg várod; Actio cortis; Érintés; Egy alesandriai pálmaligethez

Az Élet Fája

A
világ-
alma
rőt
köldökéből
vonagló 
kéreg-
apán merengek
ahogy arany tűzlángjaival testéből formálja az  eget
ahogy teremtése dicséreteként méltósággal viseli a babérkoszorút
  lobogásában kitermeli magából csak  úgy
 mellény-
zsebből 
az
Élet Fáját
ahogy az
önfelboncolt
 váll és felkar 
izomzata
gyökérré 
faággá
csavarodva
új hajtást  hoz
ropogós
ingujjából
életet
rügyez
lombos ága 
almáival
telepöttyözi
 maga-teremtette
bölcsőjét 
a Földet


2008 ápr. 12  (Taba Ági: Apa című képéhez)                                                                                    

Hornyik Anna - A foghúzás



Egész negyvenhárom éves koromig teljes volt a fogsorom: mind a harminckettő fogam megvolt, számszakilag és alakilag egyaránt. Mintát is vettek róla, oktatási célból. S amilyen sokáig sorakoztak a kis fehér szabdalók az állkapcsomban, olyan gyorsan és fájdalmasan kezdtek el romlani. Mindaddig, amíg már nem bírtam tovább: el kellett döntenem, vagy kínos fájdalommal mosolygok tovább, felcsillantva ritka természeti büszkeségemet, vagy kénytelen-kelletlen a fogorvoshoz kell fordulnom s megszabadulnom néhány rendetlenkedő, pimasz, menthetetlen őrlőfogamtól.

Szlafkay Attila versei - Skandalum; Dilemma 10; Súlytusa; Éttermi fogódzó

Skandalum

Mit keres
egy költész
az iparművészek
titkos hordájában?

Muhel Gábor - Természet és világnézet a harmadik évezred elején (5.rész)



A holisztikus gyógyászat alapelveinek bemutatása után jelen alkalommal megvizsgáljuk, hogy miképpen lehet a szeretet- és világhiány néhány hétköznapi pszichoszomatikus betegség okozója, valamint igyekszünk láttatni, hogy mi módon nyilvánul meg testi szinten az istenalakú hiány József Attila életművében és költészetében. Olyan összefüggésekre kívánunk rámutatni, melyek a József Attila-kutatás berkein kívül talán kevésbé ismertek, s amik reményeink szerint magyarázattal szolgálhatnak a népbetegségnek számító emésztési problémák zömére. Összetettségénél fogva a költő többszörösen rétegezett lelki gondjaival e helyen csak annyiban foglalkozhatunk, amennyire ezt témánk feltétlenül megköveteli: helyette az előző rész tematikáját folytatva a szomatikus tünetek pszichés aspektusainak tárgyalására helyezzük a hangsúlyt.
     

Büki Mátyás - Olvasónaplómból 1987; a város fölött; Nárcisz és Ehó prózai duettje; ad Kavafisz; Nyár, kamasz

Olvasónaplómból 1987

abban a távoli provinciában
nyugaton
messze a birodalom fővárosától
a lakosság félve és fölénnyel
nézte a fegyelmezett és zárkózott tiszteket
a városközpontba kiránduló tisztfeleségeket
akik el voltak bűvölve a boltok árubőségétől
a csinos ruhájú emberektől
az utcák forgalmától
és akik titkon arról ábrándoztak
bárha itt maradhatnának
de nem a lapuló fegyverek védelmében
hanem a polgári foglalkozások
békés robotjába merülve
nem elkülönülve
hanem a helybéli lakosság közé vegyülve
az arénákban
a fürdőkben
és a tereken
hogy végre ne kelljen
minden szembejövőben az ellenséget szimatolni


a város fölött

ma nem történ semmi a fekete angyalok nyugta-
lanul repdestek az égen semmi nem történt volt
egy pillanat amikor mintha világillatot hozott vol-
na a szél és szivárvány jelent meg nagyon
halványan a város fölött ez volt az amikor az egyik
fekete angyal kis híján lebukott az égből hatal-
mas szárnya tétován bénán csüngött a város fölött
aggódva néztük csak nehogy történjék valami ször-
nyű ez rettenetes de meg lehet szokni fekete őre-
inket is szerencsére nem történt semmi csak ez a
villanásnyi üzemzavar a város fölött

Nárcisz és Ehó prózai duettje

Ha szerelmi dalt zengünk, akkor így zengjük:
„Amint bebújtál, úgy bújik majd ki a fiad,
akit én hozok a világra, te kedves fiú.”
Karcsú a derekad, hosszú a combod,
oh nimfák nimfája, Ehóm. Melled szép,
szőrdombod szép, ami alatta van, félelemes torok.
„Szeretnek minket az istenek, ha szeretsz.”

Ám ha szeretsz, bizonyára én is szeretni
Foglak téged, te szép-punáju,
ám ha szeretnélek, bizony akkor
nem tudnám szeretni magamat. Ha azonban
nem szeretem magamat, előbb-utóbb elpusztulok.
Van ám bennem természetes önszeretet!
„szeretnek minket az istenek, ha szeretsz”

És akkor mit csinálsz te? Kit szeretsz?
Elmondhatod százszor is a lombok között
susogva, a patak mellett csilingelve:
„Az istenek undorodnak tőled, dög vagy,
szeresd őket vagy gyűlöld, nekik mindegy,
de ne mindig csak magadat, csak magadat!
Szeretnek minket az istenek, ha szeretsz.

Életed bűzös, a testedből szivárgó
nyákba belefojtanak, és a posványból
felhangzó sóhajaidon, fogcsikorgatásaidon
ha szerencséd van, nevetnek. Törpe vagy,
vagy óriás, egyre megy. Véglény, nem
ember. Mindig a végpontokon, sosem középen.
„Szeretnek minket az istenek, ha szeretsz”

Susoghatsz, csilingelhetsz, zúghatsz,
te kedves nimfa, széphajú lány,
mindez azonban mit sem zavar engem.
A botnak is két vége van, mégis megbotlik.
Miért legyek én középen, ha már
sorsom szerint egyik végtől tartok a másikig?
„Szeretnek minket az istenek, ha szeretsz.”

Maradok ist’uccse inkább véglény, mást
úgysem igen tehetek. Az istenek lehetnek
középen, se halniuk, se születniük nem kell.
Két fiatal az erdőn, amint egymásba
fúródva, bokor alján alélnak és élnek?
Így kellene ezt szegény Nárcisznak?
„Szeretnek minket az istenek, ha szeretsz.”

                                                   
ad Kavafisz

154 vers egy provinciában,
így mesélik legalábbis.
Volt ott azért hit is,
vizeldefiúk, rácsos kapualji
kirakatok, kapualji demokráciák,
fekete, fekete kátrány:
különb bárkinél
azokon az utcákon
italtól és cigarettától kimart torok
és a hivatalnoki aktatáska
akárki jön szembe a hajnali
a római zsoldos
vagy a részeg szépség
a hivatásos költő oldalán.


Nyár, kamasz

Láttam,
hogyan főzték
a katonák a lányokat gáláns bókokkal,
őszinte hazudozással, atyás simogatással,
hogyan vitte őket a vágy a sziget
bokrai közé, pazar ölüket megcsikordíttatni,
sápadtan
a sziget bokrai közé, kibontatni magukat
a fütyülő széllel, kibontatni magukat
a sikoltásig.
az irigységtől.

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes