ÚJ TARTALMAK

Szinay Balázs - „A te akaratod legyen meg…” Popper Péter Pilátus testamentuma című kötetéről



Sajátos és izgalmas vállalkozásra adta a fejét Popper Péter, amikor úgy határozott, hogy megírja a Pilátus testamentumát. A regény a címszereplő nézőpontjából beszéli el Jézus, a zsidó nép, Róma és kettejük (Jézus és Pilátus) viszonyát, egészen a keresztre feszítés történelmi eseményéig. A regényben keveredik a fikció, a szerző megérzése a korabeli eseményekről fellelhető tényszerű, avagy csak félig-meddig elfogadott adatokkal. Ez a keveredés egy újfajta eszmei, ideológiai szintézist párosít ehhez az eseménysorozathoz, helyenként szokatlan, meglepő elemekkel, így válik a regény egy modern felfogásban megalkotott, új Jézus-történetté. A kötet információ anyaga a szerző kivételes felkészültségéről, a szöveg minősége pedig komoly regényírói affinitásról árulkodik.

     A történet a kötet első harmadában egészen Pilátus gyermekkoráig nyúlik vissza, majd bemutatja fiataléveit és helytartóvá válását, mely megoldás az indulást egy kissé nehézkessé, dagályossá teszi, ám a regény végül is így tud megfelelni a testamentum kategóriájának, az utána kibontakozó cselekmény és a bravúros írói megoldások sora pedig kárpótol bennünket mindenért.
Lényegében a kötet egésze Pilátus őrlődéséről szól, aki meg akar felelni a zsidóknak és Rómának egyaránt. Pontról-pontra tanúi lehetünk annak, hogy Jézus megjelenésétől mely események vezettek végül a kereszthalálig. Popper fantasztikus érzékenységgel és lélektani alapossággal formálja meg alakjait, tárja fel a kor és a hozzá kapcsolódó ideológiai harcok oki tényezőit. A történet kidolgozásának jellegéből adódóan egyik alak sem válik számunkra túlságosan szimpatikussá vagy unszimpatikussá. Mindegyiknek megjelennek gyarló, veszedelmes és esendő, szánni való karaktervonásai. Helyzetüket és álláspontjukat megérthetjük. A helyzet sajátos, mert a történet tulajdonképpeni végét ismerjük, ugyanakkor a kötet annyira izzó és eleven, hogy az olvasó egész végig reménykedhet benne: ez most másként történik. Nem is teljesen alaptalanul, mert számos helyzet és kilátás erre enged minket következtetni.
Különösen érdekes Jézus és Pilátus állandó, újbóli találkozása, ugyanis e leírás szerint a két történelmi alak szinte Jézus első megmozdulásaitól kezdve ismeri és vonzza egymást. Kapcsolatukban mindvégig két elem dominál: 1. Pilátus mindenképpen meg akarja érteni és menteni Jézust; 2. Jézus igyekszik neki megmagyarázni helyzetét és azt, hogy ebből fakadóan miért és hogyan alakul később közös sorsuk.  Általában véve a kötet lapjain egy sokkal érzékenyebb, bizonytalanabb, megértőbb, emberibb Pilátus tárul elénk, mint amilyet a mindenki által ismert leírásokból, megjelenítésekből megismerhettünk. Popper Pilátus alakjába, gondolkodásmódjába, megnyilvánulásaiba állítása szerint saját látásmódját, megközelítését dolgozta bele.
A kötet legérdekesebb vonatkozása a Jézus alakja körüli kettős megítélés felszínre kerülése, mely végül is szinte a kezdetektől pártoskodásra és széthúzásra ad okot, s mely aztán az ismert történésekhez vezet. A zsidók ugyanis elsősorban a politikai vezetőt, a forradalmárt, – egyes szóbeszédek alapján – az uralkodói hatalomra törő herceget látják Jézusban, míg a másik tábor a szellemi megújulást hozó, a tudatosságot magasabb szintre emelő spirituális bölcset tiszteli személyében. Ezt az ellentétet már a Bibliából is ismerhetjük, a regény azonban sajátos módon oldja fel ezt a konfliktust. Ugyanis az elbeszélés olvasatában első támogatói Jézust eredetileg valóban politikai szerepkörben képzelték el, és a harcászat, valamint az uralkodás mesterségének kitanulása céljából (számunkra ismeretlen éveiben) távoli országokba küldték, hogy aztán visszatérését követően megdöntse a fennálló hatalmat. Ám megtörtént az, amire senki sem számított. Jézus teljesen más minőségben, megvilágosodott bölcsként, szellemi vezetőként tért vissza, akit a világi hatalom megszerzésének gondolatát megtagadja és a szellemi forradalom kivívását tűzi ki céljául. Az e tény körüli sorozatos félreértések vezettek el ahhoz a helyzethez, melyből már csak egyféle képpen lehetett kiutat találni. Az igazságot egyedül csak Jézus tudta, aki vállalta sorsát és küldetését. Később Pilátust gyötri a lelkiismeret és ráébredve Jézus ismert, valós léthelyzetére, szerepére csak úgy tud elszámolni saját és a zsidók tetteivel, hogy testamentumában hitelesen megörökíti az eseményeket.
Külön említést érdemel az, ahogyan Popper a regényben a spiritualitást kezeli. Konkrétan spiritualitással csak három, négy fejezetben találkozunk, de akkor és ott olyan pontosan és félreérthetetlenül, ami szíven üti az embert. Általában sosem hosszan, ennek ellenére is a szerző néhány éppen arra alkalmas, jó időben elhintett közbevetéssel és okfejtéssel választ ad az emberi élettel, Istennel és Jézussal kapcsolatos legfontosabb kérdésfelvetésekre, olyan tisztán és tartalmasan, mintha az aktuális szövegrész valamely szent könyvből származna.
Összességében Popper a maga nemében zseniálisat alkotott. A témát érzi, érti, megéli. Szövegének átélhetősége, láttató ereje kivételes. Alakjai elevenek, kitapinthatóak. A kötet hosszú ideig nyomot hagy az emberben. Felkavarja, belső munkára készteti.  Hatása alól csak ideiglenesen és hiányosan lehet kibújni. Egészen biztos, hogy témája és kivitelezése okán folyamatos újragondolást igényel, és többszöri olvasást érdemel. Persze, vitatkozni lehet vele, az olvasó dolga eldönteni, hogy érdemes-e?


Szinay Balázs




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes