Hangod a csendben lelje meg  helyét

Szólítsd meg a szavakat, sötét
emlékműveik, jelentésüktől férges
testüket: szólítsd meg.

Hogy ne legyenek tanulható
szavak, csak válaszoló szavak
legyenek, hogy válaszuk változása
a valóság legyen, a szavakat
szólítsd meg.

Szólítsd őket és hívásod úgy érintse a
semmit, hogy ne sértse,
hogy lehess az, ami valóban
vagy, üresség előtti,
utolsó forma: beszéd.

A beszéd lehet tökéletes,
ahogy a halál is: lehet szép,
csak ébreszd, szólítsd meg a
szavakat, hangod a csendben
így lelje meg helyét.


Aki tud várni

Aki várni tud, majd járkál rossz
időben, és nehéz szelekbe bámul
úgy visel hideg esőket, mintha
szép lenne annyira védtelen.
Néha magas fákat félt, érint
ügyetlen növénykét, vagy földig
lehajol, bogarak útjából kitérni
igyekszik - így téved el, de megkerül.
Vár, hogyha véletlen megáll, mint
aki hirtelen kérdezett valamit,
de csönd lepi be zavarát és aki
vár, ilyenkor otthonára gondol.
Mert aki várni tud hazatalál,
és kimondja a választ hangosan,
kérdés sincs, amire így felelnek,
hely sincs, hova eztán menni lehetne...


Vallomás

Ebben az időzített csendben, akár
egy évgyűrű oly precízen, lerakódik
valami figyelem: mintha szívemet
hordozhatnám külön felismeréssel,
mint furcsa holmit vagy bírható
nyomorúságot, bálványként átvonulok
a kimeszelt udvaron.
                              Én így próbálkozom.


Békeidő


A bátrak útján remegő avar,
korsókban tüntető üresség,
vajon ki tud róla, mi mocorog
a részeg-erős győzteseken túl
odaát a falakban?

Talán egy bálvány alszik ott régen,
asszonyok és gyerekek kezétől ledöntve.