Kedves
Pályázók! Megszületettt az „Ez is elmúlik
egyszer...” verspályázat végeredménye. Mivel a mezőny az élvonalban nagyon
egységesnek bizonyult, az első három helyezett helyett, az első hat pályaművet
közöljük, illetve közlésünk végén megemlítjük azokat a pályázókat is, akik bár
helyezést nem értek el, de munkáik kiemeltnek tekinthetőek!
A végső sorrend kialakulásában a
legfontosabb szerepet a művek átütő ereje
játszotta.
Gratulálunk a nyerteseknek! Köszönjük szépen a pályázók részvételét!
Gratulálunk a nyerteseknek! Köszönjük szépen a pályázók részvételét!
Az első három helyezetttel hamarosan
felvesszük a kapcsolatot a nyeremények átvétele céljából!
1. helyezett
Kovács Gergő: Indicium /Sebző keresztem vagy/
1.
A rendetlenségben őrizlek meg,
szétdobált ruhák között maradt nyomod,
sosem pakollak el.
Illatod még ott játszik a gyűrött pléden,
emléked ráncos ruhákban megvédem
minden mástól.
Poharad kihűlve idéz meg téged,
rajta tenyered régi szorongása,
a száraz kenyered szélén meleg szád
elveszett harapása.
A sár is te vagy a szőnyegen,
és miattad üres egy hely a fogason,
kabátod szerelmét várja nagyon.
2.
Múzeumot építek miattad,
mert az űr szállong kék
utcák kövein és kerék
cseng letűnt idők
nedvességein.
Én múltat falazok a jelenbe,
ha lényed helyett nem él benne,
csak szelleme.
3.
Üzenetet írok neked párás tükörre,
bárcsak megtalálnád hajnalban görbe,
magányos fényű hold alatt.
Ha megjönnél, égne az érett
rejtelmek fejében az élet,
ízeink zsongnának ránk:
új ebédünk és óvacsoránk.
De ha megmosom álmos arcomat,
te már nem mosod velem a fogad.
4.
A szoba csöndes, változatlan: átkozott.
Mardosó dühöm ül helyetted.
Elképzelem, hogy kilépsz a térre, ahogyan tetted,
egy sóvár kirakatban lopva
simítod tiszta szobor-hajadat,
és benned is felömlik az érzés dadogva,
hogy a tiéd maradt még
egy tegnap esti falat.
Mert én ott bámulok mögötted, látod,
és szíved utoljára kérem.
Egy szempár még vár kicsit
a testközeli messzeségben.
Keresztjét festi rám az elfogadás.
2. helyezett
Veres Tamás: Nincs
tovább
Az Élet szürke pályaudvarán
az Ész vonatja álmosan megáll.
Az álmok kósza sínjein talán
találsz egy lányt, de más vonatra száll.
Az állomásra érve megpihen
néhány könnycsepp, míg bent, a restiben
Szerelmes Szív, a pincér megterít
és néhány számlát halkan elveszít.
A lámpák sárga fénye elfakult,
a vakvágányra tolva áll a Múlt.
A Most-expressz már itt van és Szebb Jövő
úr is jön majd, mint pályarendező.
Az Élet szürke állomása vár,
peronján állok veled cimborám.
A csontvázbakter vádlón feltekint,
mi rossz vonatra szálltunk. Már megint.
3. HELYEZETT
Németh Anna:
Játszópajtásomnak
Kiterítem lapjaim asztalodon:
nyílt játszma a való,
melyet kattanás követ;
beleszívok, kifújom, felállok.
Búcsú-mozdulatom kabátért nyúl,
fellök egy borospoharat
s mint vércseppek
koppannak hátrahagyott kortyaim.
Kilépek, bőrömet hideg pofon éri,
cipőmet felejtve indulok,
s kapudon kilépve keresztetvetek,
elmotyogva egy halott Ament.
4. HELYEZETT
Kocsán László:
Időfohász
Rágódó idő metszi ráncaim,
perceket koldulok: Adj még!
Áldást, bűnt, feloldozást!
Kábán remegek: Még adj!
Éltemnek buja morzsát,
korszemektől dagadó torzsát!
Ariadné! Hol a fonál?
Mi csíraként kötött anyámhoz,
ki e szabott világnak áldoz?
Ne feledj, még vagyok!
Adj, ígérj és én tartozok!
Féldénárt markolva kullogok.
5. HELYEZETT
Riskó Bence: Emléktemetés
Csukott szemhéjam mögött
Feketék a telek,
Hűs hópihék között a gyász
Bús falára mered.
Hová fény nem vándorol,
Zord a hegyek orma,
Mintha fagyott múltunk mögött
Lábnyomunk sem volna.
Ezer bohó gondolat
Gyászruhába bújva,
Fény nélküli, csonka gyertya
Lángol a markukban.
Visszanézve karcolt vágy
Mélyíti a jeget,
S mint a lenyugvó éjszaka,
Megfojtja az eget.
Emlékek horzsolt kezén
Szűk koporsó, repedt,
Álmomba bújt, feketében,
A fagyott felelet.
Csukott szemhéjam mögött
Feketék a telek,
Hűs hópihék között a gyász
Bús falára mered.
Hová fény nem vándorol,
Zord a hegyek orma,
Mintha fagyott múltunk mögött
Lábnyomunk sem volna.
Ezer bohó gondolat
Gyászruhába bújva,
Fény nélküli, csonka gyertya
Lángol a markukban.
Visszanézve karcolt vágy
Mélyíti a jeget,
S mint a lenyugvó éjszaka,
Megfojtja az eget.
Emlékek horzsolt kezén
Szűk koporsó, repedt,
Álmomba bújt, feketében,
A fagyott felelet.
6. HELYEZETT
Lambrozett Éva: A
halhatatlan
hiányod úgy sikít lelkem mélyéről
mint rab-Nap, ki esőrács mögül leskel -
lajtorján hoználak le ég kékjéből
hogy szemed éhén ismét repülhessek
halandó vagyok, taníták Istenek...
vajon kell-e hinnem teljesen szavuk? -
nyomodban járva a Végzet sistereg
és megkövült szívet szül cáfolatul
bársonyzsinór hullott ölembe éjjel
kúsztam fel hozzád tej-sűrű fellegben -
gondoltam: szerelmem magához kérlel
de jaj! álom-karcom vetélt terhemmel
fejemben nyomatként rögzült állapot -
s halhatatlan lelked dalol vállamon
***
További kiemeltek,
nem sorrendben:
Baka Dorottya: Feszíts magadnak!
Csata Ernő: Vénülő falu ...Márkod
Erdős Mili: 43800 óra
Kardos Gy. József: Pannon hangulatok
Tajti Nóra: Nem láthatod
Tungli M. Klára: Nem oly nagy ár
Vasas Marianna: Smaragd táj emléke
Vasi Ferenc Zoltán: Márianosztra (-Marizaell)
Megjegyzés küldése