Szekeres Ágnes - Alfred Jarry: A városi őrmester agyveleje (műfordítás)

Feltöltötte: Kelet folyóirat - szerkesztő, dátum: péntek, február 22, 2013, a következő rovatban: Fordítások Novellák Szekeres Ágnes |

Alfred Jarry (1873-1907) francia drámaíró, az abszurd dráma atyja, a patafizikusok legfőbb példaképe. Legjelentősebb műve az Übü király, eredetileg egy diák rémbohózat, viszont Jarry szavaival élve főszereplője a „világ minden groteszkségét” képviseli, így a későbbi nagy diktátorok vonásait is magán viseli.

Jarry kiválóan tudta a világ, az emberek hibáit groteszk, ironikus módon ábrázolni. A városi őrmester agyvelejében is – mely a La revue blanche irodalmi és művészeti folyóiratban jelent meg 1901 február 15-én – a rendőrök tudatlanságát, butaságát ostorozza ironikus módon.

***

Hogy is felejtettük volna el azt az új, ám siralmas ügyet: a boncolás során egy városi őrmester koponyáját nem agyvelővel, hanem régi újságokkal teletömve találták. A lakosságot felkavarta és meglepte ez a hátborzongató megtévesztés. Mi is mélységesen fel vagyunk háborodva, de semmi esetre sem meglepve. Egyáltalán nem értjük, vajon miért számítottak volna arra, hogy egyéb dolgot fedezzenek fel a városi őrmester koponyájában, mint amit tulajdonképpen ott találtak. Az pedig nem volt más, mint ami ennek a haladó szellemű századnak az egyik dicsősége, vagyis amit a nyomtatott sajtó széles körben elterjesztett. Egyáltalán nem kétséges, hogy ez az áru kevésbé ritkán fordul elő, mint az agyi állomány. Kivel ne fordult volna elő közülünk, hogy gyakrabban tartson a kezében egy régi újságot vagy éppen egy napilapot, mint egy városi őrmester agyvelejének egy darabkáját? Annál inkább értelmetlen lenne azt követelni, hogy a kötelesség ismeretlen és kevésbé jutalmazott áldozatai annak teljes egészét beszolgáltassák. Egyébként is, a tény azt bizonyítja, hogy amit ott találtak, azok újságok voltak.

Eme boncolásn közzétett eredménye megfelelő arra, hogy üdvös rémületet keltsen a bűnözők lelkében. Ki lesz vajon ezentúl az a betörő vagy az a rablógyilkos, aki kockáztatni fogja, hogy kiloccsantsa saját agyvelejét szembeszállva egy olyan ellenséggel, aki csak egy olyan jelentéktelen kárnak teszi ki magát, mint egy rongyszedő horgolótűjének ütődése a szemetesben? Talán úgy tűnik majd a kevésbé lelkiismeretes, bizonyos mértékig becstelen adózóknak, hogy azért folyamodtak ilyen ravasz kibúvóhoz, hogy a társadalmat megvédjék. Viszont úgy fogják gondolni, hogy egy ilyen nemes hivatás egyáltalán nem ismeri a kibúvókat.

Egy ilyen sajnálatos visszaéléssel vádoljuk a rendőrségi Prefektúrát. Egyáltalán nem tagadjuk meg az adminisztrációtól azt a jogot, hogy hivatalnokait papíragyvelőkkel lássák el. Tudjuk, hogy apáink papírbakancsot viselő ellenség ellen meneteltek, és nem is ez az, ami meg fogja akadályozni, hogy hangoztassuk fékezhetetlenül és szakadatlanul, ha kell, a Revánsot. Mi csak azt követeljük, hogy vizsgálják meg, melyek voltak azok az újságok, amelyekben a városi őrmester agyveleje volt.

Itt a moralista és tisztességes ember most elszomorodik. Ó jajj! Az újságok a La Gadriole,  a Fin-de-Siècle utolsó száma és egy sorozat több mint frivol publikáció volt, amelyek között belga csempészárut is találtak.

Ez fényt derít arra a néhány eddig megmagyarázhatatlan rendőrségi esetre, és különösen azokra, amelyek ennek a napi hír hősének a halálát okozták. Ha jól emlékszünk, meg akart állítani gyorshajtásért egy mozdulatlan fiákert, és a kocsis ésszerűen csak úgy tudott engedelmeskedni, hogy járművével hátrább állt. Ebből pedig a hátul álló beosztott veszélyes esése következett. Mégis néhány napi pihenő után összeszedte erejét, mivel felszólították, hogy ismét álljon szolgálatba. Azonban azonnal meg is halt.

A felelősség ezért az eseményért vitathatatlanul a rendőrségi adminisztráció hanyagságára tartozik, aminek jobban kéne őriznie állampolgárai agyi lebenyeinek szerkezetét. Szükség esetén pedig ellenőriznie azt koponyalékeléssel minden végleges diagnózis előtt, hogy a törvényes orvosi szakértői vizsgálat ne találkozzon ettől fogva a koponyáikban csak… Nem állítanánk, hogy a Revue Blanche és a Cri de Paris gyűjteményeiről lenne szó, ez elhamarkodott lenne ettől az első kiselejtezéstől reformtól kezdve, sem a teljes számú munkánk, a mi természetes szerénységünk nem akarja ezt ugyanannyira, mint a beosztottak, akiknek feladatuk, hogy az állampolgárok nyugalmára őrködjenek-mivel ez nyilvános veszélyt jelentene.

Itt van néhány anyag, ami szerintünk a legmegfelelőbbek lenne egy ilyen munkára: a Büntetőtörvénykönyv, mely tartalmazna egy térképet Párizs utcáiról a kerületek nomenklatúrájával együtt, ami az egészet átszőné és kitűnően jelképezné a földrajzi eloszlásai által az agytekervények képét. Ha a koponyaműtét után a tulajdonosban tett bármilyen kár nélkül egy rögzített nagyító segítségével bele is néznénk, megtalálnánk egy korlátozott számú nagyszótár köteteit, kétségtelenül egy rendőrségi nagyszótárt, ha a nevéről (LA ROUSSE) erre merészelünk gondolni, de főleg a dohányáruval való visszaélés elleni Liga legismertebb tagjainak kisebb művei elentős választékát.

Fordította: Szekeres Ágnes 

Oszdd meg:

HASONLÓ TARTALMAK: