ÚJ TARTALMAK

Dezső Ilona Anna - Lehullni készülő falevél



Nem tudom, ki vagyok! Azt sem tudom, hogy mit akarok. Csak úgy vagyok, és az nekem épp elég. Ősz van. Odakint minden olyan nagyon szép, békés rendben hullnak a falevelek. Nem zavarja őket semmi sem meg. Hiába a sok rémhír!
Ma a világot divatos félelemben tartani. Új rendben, új embert csakis ilyen módon lehet faragni. Mert faragják a mai karaktereket, képmásokat, mintákat, akár az ősi Kínában az agyagkatonákat megmintázó formákat. Bár mindegyiknek más arca volt, a lényeg ugyan az, a cél egy, a sorsuk egyformán teljesedett be. Eltemetődtek mélyen a sivár múlt morzsalékvilágában.
Félni kell az adósságtól! Hatalmas ellenség ő… Félni kell a bankároktól! Keselyük világa az. Félni kell a nagy hatalmaktól, vagy csak egytől, még nem igazán döntötték el. Félni kell a belső uszítástól! Abban rejlik a veteményük magja, ott hintik el a jövő szabta korlátaimat. Ott van minden benne egyetlen sortalan sorban. Meg kellene tanulni olvasni. Látni kellene a szemek tükréből, a cinikusan rezignált arcok sajtpuha mimikáiból.
Venni kellene végre óriási tükröket. El kellene helyezni minden sarkon, házban, gyárban, irodában… no, de akkor még az is előfordulna, hogy megismerném a látott valómat. Azt nem szeretném, így van esély arra, hogy rejtve maradok önmagam elől.
Félni illene a háborúkat, s ha már senki sem fog tartani tőle, mert belefásul ebbe a sok negatív mintába, akkor meg is fogják azt vívni? De meg ám! A gyarló ember gyűlöletének állandó körforgásában nincsenek határok!
Új ember van születőben! Ostoba! Olvasatlan! Stencil szabvány… ahogyan jó nekik. Akkor én miért állnék be a sorba? Van belőlük nélkülem is épp elég…
Mi lesz azzal, aki nem fél, nem hisz, talán még a változásokba is belemenne, mert nem kényelmes, strapabíró, előrelátó, még tud gondolkodni?! Nem tudom, csak egy biztos pontom van, nem félek. Lesz, aminek lennie kell, ahogyan mindég is volt, és ahogy mindig is lesz… Egyszer minden fellángolásnak, pellengére állításnak vége lesz! Csak egyetlen igazság van ezen a földön…
Marad a ciklikus változás, akár kényelmetlen, akár nem… akár beletörődöm, akár nem… ugyan az leszek egykor, aminek lennem kell… Egyetlen lehullni készülő falevél!
Odakint ősz van. Harangoznak. Már megint meghalt valaki…



Dezső Ilona Anna


Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes