ÚJ TARTALMAK

Urbán-Szabó Béla - Egy műfaj halála – gondolatok a levél műfajáról és Hamvas Béla „Levelek” című kötetéről a kötet olvasása közben



Gyerekkoromban a gyermekparalizis miatt sokat voltam kórházban, ahol sok ismerősre, barátra tettem szert. Miután hazamentünk, a legtöbbjükkel tartottam a kapcsolatot, aminek a leggyakoribb módja a levél volt.
Már kilencévesen nagy levelező voltam. Emlékszek, apám az első levelekbe besegített. Ötleteket adott szófordulatokra, néha újraíratta velem az egészet.
Levelezéseim másik nagy korszaka a középiskola befejezése után kezdődött, ekkor osztálytársaim szétszóródtak az országban, a fiúk egy része előfelvételis lett (ez a felsőfokú tanintézmény megkezdése előtt egy év katonaságot jelentett), ki ide került főiskolára, ki oda egyetemre. Azokkal, akikkel fontosnak tartottuk a kapcsolat fenntartását, ennek lehetséges és legpraktikusabb módja a levelezés volt.
L. Tibor barátommal folytattuk – szerintem – a legmélyebb, legtartalmasabb levelezést az életről, a közéletről, a politikáról, az aktuális kulturális kérdésekről, könyvekről, filmekről, színházról. Itt bizony öt-tíz oldalas kézzel írott értekezésekről volt szó. Ez a levelezés a rendszerváltás előtti tíz évre esett, ha tetszik ez adja meg a jelentőségüket is.
Ki ír ma papíron kézzel írott levelet? Ki ír ilyen levelet az sms, a net korszakában?
Az elektronikus úton történő levelezés milyen módon rögzíthető a jövő számára?  Az sms-ézésről már nem is beszélve! Ezek a félszavas, utalásszerű szövegek milyen értéket képviselnek a jövő szempontjából?
Mindez Hamvas Béla Levelek című kötetének olvasása közben jutott az eszembe.
A levél egy adott szinten önálló irodalmi műfaj évszázadok, évezredek óta, számtalan íróról, költőről, festőről, politikusról, tudósról tudunk, akik komoly levelezésben voltak egymással. Ezeknek a levelezéseknek a többsége egyrészt szépirodalmi rangúak, másrészt kultúrtörténeti, tudománytörténeti, politikatörténeti érdekességek, jelentőségűek. Ha nincs is adott esetben szépirodalmi értékük, kordokumentumnak mindenképp tekinthetők.
A levél egyik speciális formája a levélregény (fiktív levelek), ez is egy (regény-) műfaj. Az egyik legismertebb „levélregény” Mikes Kelemen Törökországi levelei. Ehhez hasonlatosak a 18. századból Montesquieu: Perzsa levelek, Laclos: Veszedelmes viszonyok, Hölderlin: Hyperion című művei. A levélregény leginkább a szentimentalizmushoz kötődik (Richardson: Pamela, Rousseau: Új Héloise, Goethe: Werther, Kármán József: Fanni hagyományai).
A levél, mint irodalmi műfaj halott. A mostani technikai fejlődést látva, elég nehéz elképzelni, hogy a kézzel írott levelezés újraéled.
A nyúlfarknyi sms-ekből, a szűkszavú e-mailekből nem lesz irodalmi szöveg. Olyan biztosan nem, mint amilyen szövegeket tartalmaz Hamvas Béla Levelek című kötete.
A helyzet rosszabb annál, mintsem konstatáljuk, hogy meghalt egy műfaj. Ezzel valamennyien szegényebbek lettünk, a kultúránkon, a hagyományainkon keresztül. Általában rosszabb, szegényesebb lett az emberek kifejezőkészsége.
A levelezésben elsődleges kérdés, hogy ki, kivel levelezik. Ez különösen igaz egy művész, tudós, politikus esetében. Igaz ez Hamvas Béla esetében is.
A kötet az 1916-1968 közötti levelezéséből ad válogatást, vagyis több mint ötven évet ölel át, egy félévszázadot. De milyen félévszázadot!
Ha az eseménytörténetet nézzük: első világháború, proletárdiktatúra, Horthy-korszak, második világháború, ötvenes évek, 1956, a megtorlás évei, hatvanas évek.
Egy ilyen időszakban még inkább hangsúly kap, hogy Hamvas Béla kivel levelezett. Az első kör a szülők, a család. A másik kör az ismertebb személyek: Gulyás Pál, Várkonyi Nándor, Wöeres Sándor, Füst Milán, Molnár Antal, Kerényi Károly, Sárközi György, Cs. Szabó László és nem utolsó sorban Kemény Katalin (a felesége). A harmadik kör a kevésbé ismert személyiségek, úgyis mondhatnám, hogy általam kevésbé ismert személyek: Demény János, Veress József, Németh Ferenc, Dobes László, Szabó Irma. Van néhány levél, amelyek kívül esnek az említetteken.
A levelek témái három nagy csoportba oszthatók: magánéleti, egészségügyi kérdések, benyomások; egy harmadik személyhez vagy egymáshoz kapcsolódó értékelések, észrevételek; munka. Az egyes témakörök között természetesen vannak átfedések. Ez a levél műfajából is következik.
Hamvas Béla leveleiben direktben nem politizál, de szinte minden levélben érezni a kor éppen aktuális hangulatát. Ez így egyáltalán nem apolitikus beállítottságról tesz tanúbizonyságot. A másik momentum, amely végigkíséri a leveleket, az Istenben való hit, az a mély meggyőződés, hogy Isten megkerülhetetlen.
1916. április 27-én írja Édes Apucikámnak: „Elhagyott lövészárkok, az út szélén fakeresztek – máshol csak egy dombocska jelzi, hogy itt valamikor meg lehetett halni.
Jól érzem magam, hát hiszen ez még nem harctér, csak a hangját halljuk halkan, néha este, mikor csend van, de így szokunk bele lassan.”
Vagy később, 1916. június 30-án Édes Mamucikámnak: „Istenem – meleget enni, ágyban aludni! Majd lesz még, hisz van veszély, halál, de van Isten is!”
Félelem, aggódás, bizalom, hit Istenben.
Molnár Antalnak 1936. augusztus 23-án ezt írja: „Az embernek egyedül a divat biztosítja a sikert – ez érthető, ez a korszerű, ami közönségnek, feljebbvalónak, ifjúságnak, kiadónak egyaránt kell, mindenkinek, akiktől függ: a hír. Divattal szemben állni annyi, mint kockáztatni a hírt.”
Emlékeztetek rá, hogy ez több mint hetvenöt évvel ezelőtt íródott. De mai médiavilágunkról is szól.
Befejezésül egy rövid idézet az 1943. november 24-én Demény Jánosnak írt levélből: „… tudatosan cselekedve és élve az ember gyorsabban jár, mint ha önmagával ellenkezik és a sorsa ellen lázad”.
Hamvas Bélától – a leveleiből is – tartást tanulhatunk, tanulhatnánk. Azt, hogy ez a belső tartás tart meg bennünket emberi méltóságunkban az élet legkülönbözőbb helyzeteiben is.
Olykor belegondolok, hogy a mai technikai lehetőségek mellett megszületnének-e Hamvas Béla levelei.
Valójában nem tudom a választ. Ha megértjük emberi tartását, talán a válaszig is eljuthatunk.



Urbán-Szabó Béla


Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes