ÚJ TARTALMAK

Dezső Ilona Anna - Játék az Élettel



Az Élet nem más, mint egy csodálatos játék.
Sokszor és sok féle képen próbálták ezt megmagyarázni, persze amíg nem értettem úgy hittem, ez is csak olyan, mint az a bizonyos homokvár, amit mi magunk egyedül felépíthetünk. Folyamatosan locsoljuk, vizesítjük a morzsalékot, nehogy összedőljön. Egy szép napon, amikor már megunjuk, vagy nem figyelünk rá kellő képen, jön a szél és összedönti az egészet. Megsiratjuk, vagy csak megvonjuk a vállunkat, de még olyan is előfordulhat, hogy a bőség hatására, hiszen akadt közben sokkal érdekesebb, észre sem vesszük a tönkremenetelét.
Mekkora bátorság lenne az, ha végre megértenénk, hogy nem is a játékszer a lényeg, hanem a folyamat, mely hozzá vezet!
Minden egyes játék, életünk újra- és újra felbukkanó lehetőségeit tárja elénk. Nem más a játékváltás, mint maga az újjászületés folyamata. Mert akár írunk, akár bármi más tevékenységet művelünk, minden egyes napon más- és más arcunkat villantjuk elő, mert csak az tud újat játszani, aki meg tud újulni. Akár a várunk úgy dől össze minden, amiről korábban azt gondoltuk, hogy nagyon fontos. Így aztán, nincsen olyan eszköz a kezünkben, ami állandó lenne, és mindaddig, míg ezt el nem fogadjuk, nem tudunk tiszta szívből, igazán örülni, csak siratni az előttünk szétfolyó homokszemeket.
Pedig ezt a nagyon fontos, vissza nem térő, egyedi játékot, örömmel kellene megélnünk. Élvezni minden percét, megérezni csodáját a változásoknak még akkor is, ha a játékszabályok újratanulása néha kényelmetlenségekkel jár.
Minden esetre, úgy vélem furcsán alakul a világ. Miről is tudnék én beszámolni? Hiszen csak egy kis firkász vagyok… Hát, talán arról, hogy a saját bőrömön keresztül is érzékelem a változást. Korábban az olvasóim, azokra az írásaimra volt kíváncsiak, amelyek rövidek és viccesek voltak, vagy legalább is jó véget értek. Ma már nem a rövid olvasmányok számítanak kedveltnek, hanem a hosszú prózák, nehéz gondolatok, az elgondolkodtatóak. Miért is akarunk mi mindig szenvedni? Szenvedünk-e egyáltalán akkor, amikor drámákból, vagy komolyabb filozofikus témákat is érintő esszékből töltekezünk? Az olvasó, kíváncsi teremtmény. Belekezd valamibe, mert olyat vár, amit ő maga is kimondana, vagy ami a belsejét régóta rágja, amiről tudja, hogy jelen van az életében, de nem tudná megfogalmazni magának. Játszana, de nem ismeri a szabályokat, így hát mi leírhatjuk nekik.
Töprengtem, amikor ismételten lehetőség nyílott a megszólalásra, hogy miről írjak, ami érdekes? Írjak valami abszurdot, ami mostanában divatos, vagy fantáziám űzzön csúfot racionális voltommal, leginkább meghazudtolva mindazt, amit fontosnak érzek, de nem igazán publikusnak? Ma, 2014 januárjában vízkereszt napján, amikor a világ egy teljesen másféle játékot próbál ránk kényszeríteni. Melyiket is a sok közül?
Természetesen elszámolhatnék az elmúlt esztendővel. Elvégre ennek is most lenne itt az ideje, volna is miről írni bőven. Játszásom színes volt, leginkább viharos óceánon való vitorlázáshoz hasonlítható, hol nagyon fent lebegtem, a hullámok tetején, hol olyannyira elérhetetlen mélységben, ami még az Indonéz ároknál is mélyebben fekszik.
Hát akkor, miről írhatnék? Talán arról, hogy elmúlt minden rossz, ami a múlt évet jellemezte. Naiv módon hajlamosak vagyunk elhinni, talán el is hitetik velünk, hogy a következő csakis jobb lesz. Pedig az sem lesz más, mint amilyennek környezetünk is formálja, hiszen nem mi alakítjuk a sorsunkat. Mert ugye alakítanám én is, de még mennyire, csak hát nem biztos, hogy sikerülne. Kitörölném hatalmas radírral agyam legeldugottabb cellájából is azt a szót, hogy „bank”, azt is, hogy „hitel”, talán azt is, hogy „járadék”, meg azt is, hogy „halál”, azt is, hogy „kölcsön, és azt is, hogy „szakadás”– ez utóbbit a leginkább.
Mennyi mindent jelent ez a rövid, amúgy semmit mondó kifejezés?
„Szakadás”, mint elszakadt a ruhám, elszakadtam az enyéimtől, elszakadt a türelmem fonala, elszakadt a nemzetem, elszakadtam szülőföldemtől, elszakadtam anyámtól végleg, elszakadtam a munkámtól, elszakadtam attól a társadalmi rétegtől, ahová tartoztam több mint 50 éven át! Elszakadt, de még nagyobb baj az, hogy megszakad, mert megszakad mindezért a szívem. Folytatnám, sajnos folytathatnám a felsorolást, de ez már megint rossz irány. Nem érdekel mi lesz, ha egyáltalán bármi lesz is még számomra kiterítve életem hatalmasra duzzadt játszóterén…
A lényeg? Ma vagyok. Egy új játékot találtam ki éppen… Odakint szépen süt a nap! Az ünnepek alatt alaposan meghíztam. Felülök hát így január elején ebben a szokatlanul enyhe télben a kissé rozsdamarta ócska biciklimre és karikázok egy jót. Kell ennél kellemesebb játék? Ugye nem!


Dezső Ilona Anna


Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes