Szeretet
örömöt hozott, sugárzott, mint a Nap, ontotta magából a tüzet, amerre járt,
végül maga is angyallá változott. Már tudta, mi az a nagy tett, amit végrehajtani
született. Csodálatos küldetéssel érkezett, hogy mindenkinek átadja a
szeretetet és az üzenetet, hogy együtt határtalan magasságokba emelkedjenek.
Sokan köré gyűltek, melegedtek tüzénél, fürödtek a fényében…
Lét prófétája lett…
Lét prófétája, csakúgy, mint
minden Ember úgy vélte, hogy amit ő már tud, azt mindenki más is tudja, érti,
érzi. Ennek biztos tudatában állt neki a prófétálásnak. Ontotta magából a
tüzet, szórta a szeretetet, ám néha meglepetten állt egy-egy visszautasítás
előtt. Nem értette, sokan miért nem tudják, miért nem akarják elfogadni a
szeretetet. Falakba ütközött. Vádolták, vádaskodtak, nem értették meg, sőt,
üldözték, kiüldözték. Több helyre már be sem mehetett.
Megingott a hite, úgy érezte,
visszaesett. Meglepetten, értetlenül, tétován bolyongott. Egyre letörtebben
kóborolt, már nem akart látni senkit sem.
Magányosan ült egy erdő mélyén,
amikor egy napon találkozott Valakivel, aki nem szólt semmit, de végtelen öröm
volt a jelenléte. Lét prófétája fürdőzött az őt körülvevő sugárzó meleg
aranyfényben. Behunyta a szemét és élvezte a végtelenséget, amelyet már majdnem
elveszített. Amikor eléggé feltöltődött, belenézett Valaki szemébe és meglátta
benne önmagát, önmagán keresztül érezte az egész lüktető, pulzáló Univerzumot.
Egy pillanatra megszűnt körülötte minden. Eltűnt a múlt, nem létezett jövő,
együtt lélegzett a Jelennel, hirtelen MINDEN-t tudott. Egy volt Valakivel és a
Mindenséggel.
A végtelen boldog lebegés közben
Valaki sejtelmesen megszólalt.
– Mondd el, mi bántja a lelked?
Öntsd ki a szíved gyermekem!
– Ahogyan szemeid végtelen kék
tengerében elmerülök, érzem, hogy mindent tudsz rólam. A múltamról, jelenemről,
jövőmről… sőt, többet is látsz, mint amit én magam tudok, vagy valaha is
tudhatok itt a Földön… – lehelte Lét prófétája.
Valaki sejtelmesen elmosolyodott
és jelentőségteljesen bólintott.
– Így van. Mindent tudok rólad. A
lelkek nyitott könyvek…
– Csak tudni kell olvasni bennük!
– fejezte be Lét prófétája.
– Bizony! Egyek vagyunk! –
helyeselt Valaki, aki most fehér fényben lebegett.
– Mondj valamit… – suttogta Lét
prófétája.
– Mondhatok, de nem kell, mert
amit mondanék, azt te is tudod! Mindent tudsz, a tudás benned van! Keresd
önmagadban!
– Hála… – rebegte boldogan.
– Számtalan lélek még nem érett meg
a szeretet megértésére, mert ezen a létsíkon nem vagyunk egy rezgésszinten. Még
nem, még a Félelem nagyúr. De a hozzád hasonlók segítségével és összefogásával
mind eljuthatunk a Nagy Egységhez! Folytasd, amit elkezdtél! Néha előfordulhat,
hogy visszaesel, de nem az a dicsőség, ha sohasem buksz el, hanem az, hogy
mindig felállsz és tovább folytatod! Az a dicső dolog, ha bevégzed a
küldetésed! Ne törődj vele, ha elsőre nem sikerült, ne törje le a kedved mások
hozzáállása, folytasd tovább akkor is, ha úgy érzed, semmi értelme.
– Miért? – kérdezte hitetlenül Lét
prófétája.
– Azért, mert pont azoknak van
szüksége a legtöbb szeretetre, akik a legjobban elutasítják azt. Látszólag nem
történik semmi, esetleg a helyzet még rosszabbá is válik, de hidd el, elvetetted
a Magot. Idővel kikel, csak Türelem kell hozzá. Jó Szándék nem hiábavaló.
Idővel leomlanak a kőfalak! Engedd, hogy mindenki a saját ütemében fejlődjön,
semmit sem kell erőltetni…
– Azt hittem, minden egyszerű
lesz, hogy mindenki örülni fog, ehelyett…
– Csalódtál?
– Hm… nem tudom. Nem tudom, minek
nevezzem ezt az érzést? Kezdetben a fellegekben repkedtem, minden érzés, minden
napfelkelte, minden naplemente, a szivárvány, az eső, az első hó, a telihold
látványa örömmel és hálával töltött el. Minden pillanat költőért kiáltott!
Repkedtem, szálltam, határtalanul, végtelen. Ez egy napon lehiggadt bennem, s
teljesen természetessé, megszokottá vált minden. Nagyon imádtam szabadon
szállni, rajongani, imádni mindent… szeretni feltételek nélkül, aztán… most… –
és elhallgatott.
– Mi változott meg? A Nap, a Hold,
a szivárvány, a napkelte, a holdtölte, az eső, a szeretet, vagy…
– Még nem tudom, de keresem az
okát… igazad van, nem a Nap, a Hold, a szivárvány, a napkelte, a holdtölte, az
eső, vagy a szeretet változott meg, hanem a hozzáállásom… én változtam meg… –
döbbent le Lét prófétája.
– Ne szomorkodj azért, ami eddig
történt! Minden így van jól, így kellett lennie, szükséged volt rá a
továbblépésedhez! A múlton különben sem változtathatsz, az már megtörtént! Most
vagy az utadon, ne érdekeljen, mit mondanak mások. Nem számít, ha elítélnek,
minden, amit Rólad gondolnak, őket minősíti. Mindenki azt vetíti ki a másikra,
amit ő érez, amit hisz, amilyen lélek ő maga. A világ egy tükör, s mindenki azt
kapja vissza, amit kibocsát!
– De ha én szeretetet bocsátok ki,
akkor miért bántanak érte?
– Ezt is önmagadban érdemes
keresned, ha téged bántanak, az azért van, mert megingott a hited! Önmagadban
és a küldetésedben. Még nem tudod elfogadni teljesen…
– Oh… erre nem gondoltam…
– Talán megijesztett a változás és
hogy ez mennyi vesződséggel járhat, de tudnod kell, hogy készen állsz az
elrugaszkodásra. Terjeszd szét a szárnyaid és ontsd a tüzed, oszd szét magad, s
örömöt, boldogságot, szeretet kapsz vissza! Lét prófétája minden segítséget
megkap Léttől, fogadd el, engedd meg! Együtt sikerülhet! Eljutunk az Egyhez,
újra érezhetjük Őt. Lét szívében végtelen öröm lakozik, ahol az örökkévaló
súlytalan, semleges rezgéshullám tengerében egységben lebegnek a lelkek… Minden
megtörténhet… ott minden Lét gondolatain múlik… A világegyetem Lét elméjében
létezik minden, ami testet ölt, Lét tudatának valamely egyetlen szikrája,
minden élő, és élettelennek vélt dolog és maga az ember is ezen gondolatok
egyike, aki maga is képes a gondolkodásra. A valóság egy olyan struktúra,
amelyben minden mindennel összefügg, kapcsolatban áll egymással, tudattal
rendelkezik. Ezt add tovább, ezt sugározd magadból! Érezd a hálát, hogy te
lehetsz Lét egyik prófétája! Üdvözöld az új lehetőségeket, és tudd, hogy nyugodtan
követheted a szívedet és az álmaidat. A szeretetet tartsd a szemed előtt.
Mutass példát! Azzal ösztökélsz másokat, ha elmondod, hogyan változtattad a
gondjaidat győzelemmé, soha ne add fel az álmaidat! Emelkedj fel és menj tovább
utadon!
Lét prófétája itta Valaki szavait,
teljesen átélte a mondandóját, egyre jobban érezte magát, nemcsak a teste
emelkedett fel a talajról, hanem a lelke is újból szárnyalni kezdett. Valaki
ekkor boldog mosollyal szertefoszlott, szétosztotta magát az őt körülvevő térben,
az érzés, amit árasztott ott maradt mindenütt.
Lét
prófétája égre emelte a tekintetét. Örömkönnyek peregtek le az arcán, kitárta
karjait, magába fogadta a Létezés összes érzését, a legalacsonyabb rezgéstől a
legmagasabbig. Már tudta, mi a feladata. Hiszen a szeretet nem más, mint a
MINDEN elfogadása, magunkévá tevése… Hálát érzett és mélységes, soha többé meg
nem ingatható semleges szeretet érzést Minden és Mindenki, azaz LÉT iránt…
Megjegyzés küldése