ÚJ TARTALMAK

Brátán Erzsébet - Lét prófétája



Szeretet örömöt hozott, sugárzott, mint a Nap, ontotta magából a tüzet, amerre járt, végül maga is angyallá változott. Már tudta, mi az a nagy tett, amit végrehajtani született. Csodálatos küldetéssel érkezett, hogy mindenkinek átadja a szeretetet és az üzenetet, hogy együtt határtalan magasságokba emelkedjenek. Sokan köré gyűltek, melegedtek tüzénél, fürödtek a fényében…
Lét prófétája lett…
Lét prófétája, csakúgy, mint minden Ember úgy vélte, hogy amit ő már tud, azt mindenki más is tudja, érti, érzi. Ennek biztos tudatában állt neki a prófétálásnak. Ontotta magából a tüzet, szórta a szeretetet, ám néha meglepetten állt egy-egy visszautasítás előtt. Nem értette, sokan miért nem tudják, miért nem akarják elfogadni a szeretetet. Falakba ütközött. Vádolták, vádaskodtak, nem értették meg, sőt, üldözték, kiüldözték. Több helyre már be sem mehetett.
Megingott a hite, úgy érezte, visszaesett. Meglepetten, értetlenül, tétován bolyongott. Egyre letörtebben kóborolt, már nem akart látni senkit sem.
Magányosan ült egy erdő mélyén, amikor egy napon találkozott Valakivel, aki nem szólt semmit, de végtelen öröm volt a jelenléte. Lét prófétája fürdőzött az őt körülvevő sugárzó meleg aranyfényben. Behunyta a szemét és élvezte a végtelenséget, amelyet már majdnem elveszített. Amikor eléggé feltöltődött, belenézett Valaki szemébe és meglátta benne önmagát, önmagán keresztül érezte az egész lüktető, pulzáló Univerzumot. Egy pillanatra megszűnt körülötte minden. Eltűnt a múlt, nem létezett jövő, együtt lélegzett a Jelennel, hirtelen MINDEN-t tudott. Egy volt Valakivel és a Mindenséggel.
A végtelen boldog lebegés közben Valaki sejtelmesen megszólalt.
– Mondd el, mi bántja a lelked? Öntsd ki a szíved gyermekem!
– Ahogyan szemeid végtelen kék tengerében elmerülök, érzem, hogy mindent tudsz rólam. A múltamról, jelenemről, jövőmről… sőt, többet is látsz, mint amit én magam tudok, vagy valaha is tudhatok itt a Földön… – lehelte Lét prófétája.
Valaki sejtelmesen elmosolyodott és jelentőségteljesen bólintott.
– Így van. Mindent tudok rólad. A lelkek nyitott könyvek…
– Csak tudni kell olvasni bennük! – fejezte be Lét prófétája.
– Bizony! Egyek vagyunk! – helyeselt Valaki, aki most fehér fényben lebegett.
– Mondj valamit… – suttogta Lét prófétája.
– Mondhatok, de nem kell, mert amit mondanék, azt te is tudod! Mindent tudsz, a tudás benned van! Keresd önmagadban!
– Hála… – rebegte boldogan.
– Számtalan lélek még nem érett meg a szeretet megértésére, mert ezen a létsíkon nem vagyunk egy rezgésszinten. Még nem, még a Félelem nagyúr. De a hozzád hasonlók segítségével és összefogásával mind eljuthatunk a Nagy Egységhez! Folytasd, amit elkezdtél! Néha előfordulhat, hogy visszaesel, de nem az a dicsőség, ha sohasem buksz el, hanem az, hogy mindig felállsz és tovább folytatod! Az a dicső dolog, ha bevégzed a küldetésed! Ne törődj vele, ha elsőre nem sikerült, ne törje le a kedved mások hozzáállása, folytasd tovább akkor is, ha úgy érzed, semmi értelme.
– Miért? – kérdezte hitetlenül Lét prófétája.
– Azért, mert pont azoknak van szüksége a legtöbb szeretetre, akik a legjobban elutasítják azt. Látszólag nem történik semmi, esetleg a helyzet még rosszabbá is válik, de hidd el, elvetetted a Magot. Idővel kikel, csak Türelem kell hozzá. Jó Szándék nem hiábavaló. Idővel leomlanak a kőfalak! Engedd, hogy mindenki a saját ütemében fejlődjön, semmit sem kell erőltetni…
– Azt hittem, minden egyszerű lesz, hogy mindenki örülni fog, ehelyett…
– Csalódtál?
– Hm… nem tudom. Nem tudom, minek nevezzem ezt az érzést? Kezdetben a fellegekben repkedtem, minden érzés, minden napfelkelte, minden naplemente, a szivárvány, az eső, az első hó, a telihold látványa örömmel és hálával töltött el. Minden pillanat költőért kiáltott! Repkedtem, szálltam, határtalanul, végtelen. Ez egy napon lehiggadt bennem, s teljesen természetessé, megszokottá vált minden. Nagyon imádtam szabadon szállni, rajongani, imádni mindent… szeretni feltételek nélkül, aztán… most… – és elhallgatott.
– Mi változott meg? A Nap, a Hold, a szivárvány, a napkelte, a holdtölte, az eső, a szeretet, vagy…
– Még nem tudom, de keresem az okát… igazad van, nem a Nap, a Hold, a szivárvány, a napkelte, a holdtölte, az eső, vagy a szeretet változott meg, hanem a hozzáállásom… én változtam meg… – döbbent le Lét prófétája.
– Ne szomorkodj azért, ami eddig történt! Minden így van jól, így kellett lennie, szükséged volt rá a továbblépésedhez! A múlton különben sem változtathatsz, az már megtörtént! Most vagy az utadon, ne érdekeljen, mit mondanak mások. Nem számít, ha elítélnek, minden, amit Rólad gondolnak, őket minősíti. Mindenki azt vetíti ki a másikra, amit ő érez, amit hisz, amilyen lélek ő maga. A világ egy tükör, s mindenki azt kapja vissza, amit kibocsát!
– De ha én szeretetet bocsátok ki, akkor miért bántanak érte?
– Ezt is önmagadban érdemes keresned, ha téged bántanak, az azért van, mert megingott a hited! Önmagadban és a küldetésedben. Még nem tudod elfogadni teljesen…
– Oh… erre nem gondoltam…
– Talán megijesztett a változás és hogy ez mennyi vesződséggel járhat, de tudnod kell, hogy készen állsz az elrugaszkodásra. Terjeszd szét a szárnyaid és ontsd a tüzed, oszd szét magad, s örömöt, boldogságot, szeretet kapsz vissza! Lét prófétája minden segítséget megkap Léttől, fogadd el, engedd meg! Együtt sikerülhet! Eljutunk az Egyhez, újra érezhetjük Őt. Lét szívében végtelen öröm lakozik, ahol az örökkévaló súlytalan, semleges rezgéshullám tengerében egységben lebegnek a lelkek… Minden megtörténhet… ott minden Lét gondolatain múlik… A világegyetem Lét elméjében létezik minden, ami testet ölt, Lét tudatának valamely egyetlen szikrája, minden élő, és élettelennek vélt dolog és maga az ember is ezen gondolatok egyike, aki maga is képes a gondolkodásra. A valóság egy olyan struktúra, amelyben minden mindennel összefügg, kapcsolatban áll egymással, tudattal rendelkezik. Ezt add tovább, ezt sugározd magadból! Érezd a hálát, hogy te lehetsz Lét egyik prófétája! Üdvözöld az új lehetőségeket, és tudd, hogy nyugodtan követheted a szívedet és az álmaidat. A szeretetet tartsd a szemed előtt. Mutass példát! Azzal ösztökélsz másokat, ha elmondod, hogyan változtattad a gondjaidat győzelemmé, soha ne add fel az álmaidat! Emelkedj fel és menj tovább utadon!
Lét prófétája itta Valaki szavait, teljesen átélte a mondandóját, egyre jobban érezte magát, nemcsak a teste emelkedett fel a talajról, hanem a lelke is újból szárnyalni kezdett. Valaki ekkor boldog mosollyal szertefoszlott, szétosztotta magát az őt körülvevő térben, az érzés, amit árasztott ott maradt mindenütt.
Lét prófétája égre emelte a tekintetét. Örömkönnyek peregtek le az arcán, kitárta karjait, magába fogadta a Létezés összes érzését, a legalacsonyabb rezgéstől a legmagasabbig. Már tudta, mi a feladata. Hiszen a szeretet nem más, mint a MINDEN elfogadása, magunkévá tevése… Hálát érzett és mélységes, soha többé meg nem ingatható semleges szeretet érzést Minden és Mindenki, azaz LÉT iránt…




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes