ÚJ TARTALMAK

Mészáros Domonkos versei - Tegnap volt a jelen; Kedves másfél perc; A kép festi magát; A kép festi magát 2.



Tegnap volt a jelen

Az utált filmem vagy ajándék DVD-n,
magaménak tudlak, pedig nem kéne.
Még nem. Most minden jó, csendes.
23:57 perc, a macska még mindig éhes.
A lépcső tövénél ülünk. A szék már unalmas.
Egymás mellett ketten, csendben. Ez ritka.
Akkor arra gondoltam, hogy erről majd fogok írni,
most arra gondolok, hogy akkor, ott, tudtam volna nevetni.
Nevetni a helyzeten, ami felzabált minket.
Mert tehetetlenül vártuk, hogy a gyomra megteljen.
Amikor a vita még meg sem történt,
de te már a végkifejletet éled át. Ilyen ez.
Most minden jó, csendes. Talán még öt percig az.
Reggel ez fájni fog. Ez annyit tesz, hogy öt perc múlva,
ez tavalyi lesz. Erre képes egy macska.


Kedves másfél perc

Pár év múlva elküldöm neked ezt postán.
Csak hogy tudassam büszkén, majdnem spontán,
hogy azóta én, te voltam. Vakon utánad loholtam.
Tudd meg, én vagyok a minden, bárhol ott vagyok,
egészen addig, míg a levelet végig nem olvasod.
Amikor fürödtél, a tükrön voltam a pára.
Ha izgultál, kiültem homlokod aggodalmára.
Néha siettél, de én buszként jöttem érted,
ha van időd,olvasd végig, látom nem érted.
Ha néztél, vakon bíztam mint a tükör,
amikor örömödben sírtál, én voltam a gyönyör.
Végül amikor rám gondoltál, én voltam a hiány,
Mert eszedbe jutott, hogy anno tizenhatodikán…
Most a kapuban tudatosul benned, (mert nem bírsz várni)
nézz körül, mert mindenhol csak engem tudsz látni.


A kép festi magát

A téma ugyanaz. Valami fáj, valami rossz.
Valami pirosra festi a fekete, csipkés abroszt.
Talán a sok Hübrisz, kiknek a középső ujjam fele...
Alacsony zongorabillentyűk félnek a magasban.
Kinn esik, bennszakad. Rólam a víz. Mint azon a képen.
Volt egy, bizonyos vadakat terelő juhász. Azt hiszem.
Szerintem meg a juhokat terelő vadász volt az igazi.
Szombat van, délután. Jó esetben ilyenkor pohárral,
rossz esetben poharakkal szoktam társalogni. De most,
most az utolsó ház, utolsó szobájában sincs szerelem.
Mert azóta este van, kihűlt a táj, sárga rózsa helyett máj.
Azóta a vadak félnek és a pohár terel. A kép festi magát.
Azóta a szerelem középső, és a piros abrosz lett fekete.
Rossz esetben a magasban társalgok, a téma ugyanaz.


A kép festi magát 2.

Azon a képen volt más is. Nagy, ablakokkal teli,
téli hónapok. Én egy letisztult, elegáns modort láttam,
ő csak egy férfit, fekete-fehérben, zsebre dugott kézzel.
A világosbarna, kockás vadászkalap egy puskával karöltve
hevert, bagóval és üres poharakkal teli dohányzóasztalon.
A rajta fekvő abrosz kikopott, halvány koszban hevert.
A sarokban egy magányos zongora állt, akár egy Hübrisz.
Utolsó akkordjának utolsó billentyűi jó esetben alig voltak.
Mert az este, azóta is este. Hiszen ez egy kép. Festi magát.
Azóta a vadász lettem én, és a szerelem terel.
Azóta ő van a magasban, én puskával karöltve társalgok.
Azóta a modor kihűlt, de a téma ugyanaz. A kép festi magát.




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes