ÚJ TARTALMAK

Kardos M. Zsöte versei - Megszületett; Így várok; A kegyelem olajága; A megismerhetetlen


Megszületett

Számolatlan utak,
már nem tart soká.
Múló testek hagynak,
egy arc, kettő,
a harmadikat
tudni se mertem enyémnek.

Könnyek kellettek értük,
évek, halál s mi még?
A töredék annyit ér,
mint az egész.
Nem múlik olthatatlan
szomja, ahogy növekszik
egyre kevesebb és gyengébb,
a homályban mindent kibír.

Isten segíts!
Ha hiszek, könnyebb.
Csak szavak és versek.
Íme, megszületett.
Halljátok?
Felsír bennem a gyermek.


Így várok

Mozdulatlanul várok.
Körülöttem darabokra tört utak,
ajtók és ablakok kopogásra éhesen.
A szélcsendben elsimult hullámok
rejtekéből felszínre úszó palackot,
az égbolt változásából a hideget
és meleget magamra öltve,
a búcsú távolságából nézem azokat,
akikkel együtt vetettünk.
Az ültetett mag kihajt.
Érte akartam hazatalálni egyszer.
Könnyeimet küldeném messzire
a felkelő Napba, csillagok fényébe.
A levetkezett fák nyugalmát kérem,
a visszatérést, ahogy a fecskék és
gólyák szelik az eget évről évre.
Így várok.
Pókhálók szépséges szöveteibe,
bogarak fénylő páncéljaiba,
madarak szárnyaiba kapaszkodom.
Gyönyörű szeretnék lenni.
Olyan ártatlan, akár a gyermek
a születés nyitottnak hitt kapujában.
Mezítláb, fű simította testem
a Kegyelem feltétel nélkül
fogadó karjaiba érjen.


A kegyelem olajága

Kiürült rég a tejfogillatú fészek,
évek gyűltek kisebb lett a tér.
Mindenhonnan néznek arcok,
néhány kalapra emlékszem,
lehullott szirmokra, hangokra,
feszülten pengő húrokra a hárfa
egésznek maradt keretében.
Magasra emelt kőkerítéseken túl
a valóság sebei hegeknek látszanak.
Felhők lebegnek zászlóként felettem,
kiterítik a játszmát, hogy megértsem:
dolgom van még befejezetlen.
Összefércelt vásznak gyűrődnek elő
régen fedett ládákból, ráírni
szépséges szavakat, hogy segítsenek
kimenteni az elfelejtett mosolyt,
kudarcok egyirányú zsákutcáiból.
Sokan várnak fájdalommal megtelt
teknők körül, a mindennapok
félelmével tetovált testüket mutatni.
Átgázolhatatlan hazugságok
hálójába akadt szív dobbanását
nem hallják a hangosra dúlt időben.

Szögek hasította test vére is hullott,
gyászkönnyekre varrták a megváltást.
Mégis, harmadnapon feltámadt a ragyogás.
Az elveszettnek hitt kisded újra születik,
belülről fényesül kilakoltatott boldogság,
galamb csőrében a kegyelem olajága.


A megismerhetetlen

A megismerhetetlen félelmek
helyét keresem,
az emlékkönyvbe kopott emberek
sötétedését az időben.
Kétségtelenül voltak és vannak
vonzások és taszítások,
ahogy küszködünk a méterekért,
ahogy elhagyunk egy újabb folyosót.
A fények kihunynak és kelnek,
a történet pihen, és újra indul.
Ugyanazok a tárgyak és dallamok
kísérnek, simítanak és fojtanak.
Mindet ismerem, és mégis minden
reggel kíváncsian szemlélem,
ami következik, amit kiteríthetek
a fényre, megérdemli a közös verítéket.
Néha azt gondolom, hogy belőlem
nyílnak a szobák, a kertek, a madarak
pillantásomat várják, hogy induljanak.
Kétségek és magány törmelékei az útban.
Egy kiürült pohár, egy pillantás, egy szó.
Öregszem. Nincs időm a lábadozásra.
Érkezhettem és távozhatok.
Egyetlen simításra vágyom, ami
eltöröl és visszaad minden mozdulatot,
ragyogó halálom és feltámadásom.



Kardos M. Zsöte VISSZATÉRÉS AZ ÉDEDBE című verseskötete kapható
a szerzőtől megrendelve, a zsöte65@gmail.com emal címre írva, 
vagy a tanítványi láncolat irodalmi műhelyen keresztül: lancolatmuhely@gmail.com
A kötet ára: 1500 Ft.


Megjelent Kardos M. Zsöte Visszatérés az Édembe című verseskötete!


Elkészült és megjelent Kardos M. Zsöte Visszatérés az Édenbe című legújabb verseskötete, mely megrendelhető a szerzőnél vagy a Műhelyen keresztül! A kötet Budapesti bemutatójára szeptemberben lehet számítani, amire mindenkit várunk szeretettel!
Ezzel a bejelentéssel és a versből készült dallal is Boldog Születésnapot kívánunk Zsötének, aki éppen ma ünnepli a születésnapját!:)


Mindannyiunk gonoszsága

A lepkegyűjtőben, az egyszerre izgalmas és hátborzongató pszicho-thrillerben mindkét karakter az életéért küzd, miközben pontosan tudják, hogy csak egyikük élheti túl. Freddie a pillangó természetes életidejét megfordítva válik hernyóvá, s ezt a tébolyodott elmét ábrázolja őszinte, letisztult színészi játékkal Bereczki Zoltán, akivel arról beszélgettünk, mennyire ott él a sötétség mindenkiben.

A Centrál Színházban eddig csak a nagyszínpadon játszott. Mennyiben másabb a kisszínpadon életre kelteni egy darabot?

Természetesen különböző méretek más-más játékstílust igényelnek. Ha zenére próbálnám lefordítani, akkor a kisszínpados előadás egy klubkoncerthez hasonlítható, ami mindig „beszélgetősebb” és oldottabb hangulatú. Ugyan A lepkegyűjtő kapcsán az oldottságról beszélni talán egy picit faramuci dolog, de mégiscsak arról van szó, hogy roppant közel engedjük a nézőket. Valószínűleg egy nagyobb színpadon egészen másként kellett volna létrehozni az egészet, ez ide született. Ettől a kisebb tértől meglesz a halksága az előadásnak, és jobban érzékeltethetjük, hogy a képzelet és a valóság nincs is olyan távol, mint ahogyan azt az ember szeretné gondolni.


Kétszemélyes darabot vállalni nagy bátorság, és hatalmas bizalom kell hozzá a partner felé. Hogyan sikerült egymásra hangolódniuk Ágoston Katival?

Meglepően gyorsan összecsiszolódott az egész. A darabnak nemcsak a közege intim, hanem maga a téma is, ezért rendkívül mélyre kell ásni. Már az első pillanatban el kell fogadni, hogy mindannyiunkban ott van a gonosz, s az emberi léleknek ezt a jól körülrajzolható szeletét próbája A lepkegyűjtő megmutatni. Ez olyan helyzetet teremt, hogy azonnal kiderül, összeillünk-e. Nemcsak Katival, hanem a rendezővel, sőt még a kellékessel is, ezért igazán szükség volt arra, hogy egy jó csapat álljon össze, és azt kell, hogy mondjam, ilyen csillagzat alatt nem született még munkánk.

Mennyire volt éles a váltás a könnyed, komikus szerepek és Freddie megformálása között? Színészileg mennyire volt ezt nehéz kivitelezni?

Színészileg nem volt nehezebb, a karakterformálás munkametódusa sem volt más. Kifelé nyilván nagyon-nagyon szerettem volna azt bebizonyítani, hogy a musicalszínészi végzettségem ellenére a gondolkodásom sosem mutatott csakis kizárólag a zene irányába. A színházat mindig is helyzetekben értelmeztem, és hogy ezeket a helyzeteket zenében, táncban vagy prózában fogalmazzuk meg, az igazából mindegy. Ha a dolog igazsága megvan, és eljut arra a pontra, ahova ezt szánjuk, akkor az színház. De valóban, azt a fajta cukormázat, ami a musicaljátszásra ráragad, egy kalapáccsal akartuk most szétütni. A darab- és a karakterválasztás abszolút arról szól, hogy ez a bizonyítás roppantul szélsőséges legyen, a szándék pedig jól látható, hiszen azt szeretném üzenni, hogy itt vagyok, s bár egy másik műfajban működtem sokáig, azért ez nem egy kizárólagosság.

A karakter tökéletes megformálása érdekében meglehetősen mélyen foglalkozott Freddie lelki világával, még egy börtönbe is ellátogatott. Milyen konklúziókat tudott levonni ebből?

Zsigeri, gondolkodásbeli tapasztalatokkal egyaránt gazdagodtam, és nagyon izgalmas volt megfigyelni a külsőségeket is. Az ember a lélekállapotától függően másfajta gesztusokat, testhelyzeteket, pózokat használ, és igen-igen sokat lehet tanulni azoktól, akik stigmában élnek. Érdekes volt az, hogy miként csúszhat valaki mélyebbre és mélyebbre, de emellett rendkívül megrázó egy ilyen találkozó, hiszen az ember utána napokig nem tér magához, mert egyszer csak rájön, hogy milyen boldog az élete, másrészről pedig elborzad, hogy micsoda helyek vannak a fejében és lelkében. Tehát abból, ahogyan a rabok elmesélték a történetüket, mérhetetlenül sokat tudtam a karakterbe beépíteni: a gondolkodásmódot, azt, hogy miként kerüli el egyik-másik a felelősséget, vagy ahogyan egy kicsit átfogalmazzák a mondanivalójukat, mielőtt ténylegesen szavakba öntik, és egyszerre már nem is úgy történt az egész, ahogyan valójában.


A darabban Freddie azt vallja, hogy akkor, ha az embereknek lenne elég pénzük, sokan követnének el olyan bűnt, mint ő. A pénznek csakugyan ekkora hatalma lenne az elme és a jóság felett?

Szerintem ez a mondat nem a pénzről szól, legalábbis az én értelmezésemben más ülepedik le. Az a lényeg, hogy egy hihetetlenül vékony határvonal választ el minket, normális embereket az őrültektől. Ahogyan az elején elmondtam, mindenkiben ott van a kettősség, így gonosz is, és az a kérdés, hogy el tudunk-e bánni vele. Az egyik lehetőség, hogy úgy teszünk, mint Freddie. Ő az összes dühét, gondját és bánatát lenyomja mélyre, majd egyszer csak, mint egy vulkán, ezek feltörnek, ő kezelhetetlenül hagyja kiömleni a világra, s szerencsétlen lány kapja belőle a tüzet, és ég el. A másik pedig, hogy képesek vagyunk ezt kezelni, és tudjuk, hol és hogyan lehet levezetni. Valóban ez a mondat a darab kulcsa, hiszen ez a fiú azt hiszi – itt oldja fel a saját bűnét –, hogy sokan vannak olyanok, akik ezt megtennék, és ő nem tehet róla, mert csak kapta a pénzt, tehát ezt a vékony határvonalat nem ő bontotta fel, hanem a világ. Nyilván itt van Freddie drámai vétsége, hiszen téved, de abban teljesen igaza van, hogy senki sem szent.

Az előadás folyamán a karakterek állandóan szerepet cserélnek dominancia és alávetettség tekintetében. Mivel indokolható ez lélektanilag?

Azzal, hogy mindannyiunknak vannak sérelmei, hiszen emberek vagyunk, és azért élünk ezen a földön, hogy megküzdjünk a lelkünk kis darabkáival. Természetesen, amikor a lány tudja kezelni, akkor felül is kerekedik, de ez sajnos csak rövidtávon működik, hiszen neki is vannak frusztrációi, amiken nem tud túljutni, ez pedig az ő drámai vétsége. Így ütközik a két karakter: hol az egyik tud kézben tartani bizonyos helyzeteket, hol a másik.

Emiatt a szerepcsere miatt darab hangulata folyamatosan hullámzik, s játszik a közönség érzelmeivel. Milyen impulzusok jönnek a nézőtérről?

A néző a harmadik játszótárs, de az nagyon fontos, hogy ne hagyjuk magunkat elsodorni, mert szűkre szabott kereteink vannak, nem hihetjük el egy nevetésből, hogy humor van a színpadon, hanem pont azt jelenti, hogy valami feszültség adódott. Amikor például az elején azt mondom a vödörre, hogy ez a toalett, akkor sokan felmordulnak, és lehet tudni, hogy jó irányba megyünk a darab szempontjából. Elborzasztjuk, rádöbbentjük a nézőket bizonyos helyzetekre, a társadalom építése szempontjából egyébként iszonyatosan fontos alapértékekre. Nem szeretnék patetikus lenni, de igenis azt gondolom, hogy ezzel jobbá tudjuk tenni a világot. Ha a darab hatására az emberek csak egy picit is árnyaltabban látják a privátszféra fogalmát, akkor már célt értünk.

A díszlet harmadik szereplőként van jelen a darabban és a főbb dramaturgiai pontokon életre is kel. Mennyiben járul ez hozzá a hatásos feszültségkeltéshez, és mennyire segíti Önöknek a jelenetre való ráhangolódást?

A részemről semmiképpen sincs feszültségteremtő ereje, hiszen az én karakterem zaklatottsága nem ebből adódik, ez inkább egy kivetülése a lelkének. Ő azt gondolja, kedves gesztust tesz azzal, hogy itt minden gyönyörű szép fehér. Nem egy börtönt akart létrehozni, hanem egy mennyei, tiszta közeget, ahol tulajdonképpen a felhők felett lebeghet az a hölgy, aki beköltözik. A díszlet egyébként a Horgas testvérek műve, Ádám volt az egész darab látványvilágának megálmodója, Péter pedig áthozta a vízióit a szellemiről a fizikai síkra. Én akkor láttam először, amikor bekerült ide, s ez végtelen bizalom volt a részemről, de nagyon elégedett vagyok. Ezt persze be kell lakni minden este, és amikor bejövök a kezdés előtt, akkor bizony elrendezgetem úgy a dolgokat, ahogyan szerintem Freddie tenné. Például biztos, hogy minden az élére áll.


Az előadások előtt hogyan hangolódik rá erre az őrült figurára?

Igazán érdekes, hogy az őrültet nem úgy kell játszani, hogy az ember őrült. Máshol van a logikai csavar. Arra kell ráhangolódni, hogy vannak olyan alaptételek, amelyek nem bizonyíthatóak, hanem elfogadjuk őket. Ilyen az egyik alaptétel, hogy a sík végtelen. Ebben a szabályrendszerben, ha azt mondjuk, hogy párhuzamos, akkor tudjuk, hogy a végtelenben nem találkozó két egyenesről van szó. De vegyük azt, hogy a sík nem végtelen, mert nem fogadjuk el ezt a szabályrendszert, és azt mondom, hogy a sík az csak egy kör, mert én most így gondolom. Miért kéne elfogadnom egy olyan előírást, amit más sem tud bizonyítani? Itt kapcsolódik a dolog az előadáshoz: az alaptézist megváltoztatva az egész világ eltorzul. Tulajdonképpen nekem semmi mást nem kell figyelembe vennem, csak azt, hogy nem akkora bűn az, amit én elkövetek, hiszen a szerelemért teszem. Freddie egyetlen szabályt tol ki, a privátszféra határát, ezen túl ő tökéletesen tiszteletteljes, kedves és előzékeny lény. Ez persze nem elfogadható dolog, de nekem mégis ezt kell tennem, és innentől kezdve működik a rendszer.

Annak ellenére, hogy tudjuk, helytelen és elítélendő az, amit Freddie véghezvisz, néha mégis együtt érezhetünk vele. Mi lehet ennek az oka?


Kénytelenek vagyunk szerethetővé is tenni, különben nem tudnánk megutaztatni a nézőket egy elborult elme világában, ugyanis ahhoz, hogy megmutassuk az őrültségét, először el kell fogadnunk és el kell fogadtatnunk őt. Ha az ember megszereti egy pillanatra, az azt jelenti, hogy megértette az alaptézist. Nem ésszel, hanem a szívével. A mi dolgunk az volt a próbafolyamat során, hogy a saját lelkünk mocskában megfürödjünk, és most az a feladatunk ezzel az előadással, hogy megmutassuk a közönségnek, hogy ugyanígy rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal, de ne féljenek tőle, mert ha jól gondolkodnak, akkor nem fognak abba a csapdába beleesni, amibe Freddie, hiszen látják, hogy hiba van a számításban. A színház arra való, hogy azon keresztül megéljünk ilyen dolgokat, és átmossuk a lelkünkön.

Az interjút készítette: Dézsi Fruzsina
Fotók: Gerencsér Anna

Millió elfojtott hang rohan elő - Lengyel János interjúja Ambrus Józseffel



Ambrus József, becenevén Doki, költő, újságíró, kommunikációs szakember. Eddig négy könyve jelent meg, legutóbbi Az élet bolondja címmel az Aposztróf Kiadónál. A saját könyvek mellett még 24 antológiában jelentek versei és újabban már a legismertebb internetes közösségi portálon is olvashatunk tőle. Az Ünnepi könyvhéten találkoztunk és eszmét cseréltünk. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy ezt tereljük hivatalos mederbe.

– Hogyan kerültél először kapcsolatba a költészettel? Mikor írtad az első versedet?

– Tizennégy éves koromban kezdtem el írogatni, ekkor tettem meg a kezdő lépéseket a líra útján. Nem sokkal rá, pontosan két év múlva, a Kolozsváron megjelenő Útunk című folyóiratban már publikáltam is egy verset. Persze a költészet, a versek szeretete korábban kezdődött. Már gyerekként sokat olvastam, főként verseket, és ami fontos, leginkább magyar szerzőktől.

– Van-e példaképed, példaképeid?

– Ady Endre, Babits Mihály, a Nyugat szerző közül sok nevet tudnék felsorolni. De a nagy kedvenc ma is Ady Endre. Olyan volt ez, mint az első szerelem. A versei először bonyolultak voltak a számomra, alig értettem őket. Mégis bírtam, bírom ezt a stílust, amit ő művelt. Nem törődtem bele a dologba, ha kellett, többször is elolvastam egy-egy verset, míg végre megvilágosodtam. Ady rányomta bélyegét egész költői lényemre, magába szippantott. Érezni a verseimen is a hatását. Ezt sokan meg is jegyezték. Az első két kötetemre mindenképpen igaz. Talán a harmadikban kezdek magamra találni, itt már előtűnik a saját stílus, a saját hangnem, ami a mostani könyvben már uralkodóvá vált. De még mindig nem teljes. Mégis úgy érzem, hogy megtaláltam az egyedi hangom, ráleltem az utamra, ott állok a küszöbön.

– Számodra mit jelent a költészet? Szerinted mi a költészet lényege, feladata? Van-e egyáltalán feladata?

– Úgy vélem, hogy a költészet a legmagasabb művészet, üzenet, saját értékeim megmutatása. Saját szavaimmal, érzéseim kimutatásával üzenek az olvasónak. De azt is érzem, hogy felülről vezérel egy isteni sugallat, egységében ezt a hármast fejezem ki a verssel.
Azt szeretném, ha az üzenetem minél több emberhez jutna el, ha a verseimet minél szélesebb körben olvasnák, minél több embernek szeretném megmutatni magam, a valódi énem. József Attilát követve szeretnék hatni a verseimmel. Üzenni az utókornak, hogy itt voltam, itt éltem, s nem hiába. Nem szeretnék eltűnni nyomtalanul. Úgy szeretnék meghalni, hogy ott vagyok az emberek között, a verseim által továbbéljek.
A költészetnek nagy és bonyolult feladata van. Minden költő egyénileg szabja meg, hogy ebből mit tud megvalósítani. Remélem, hogy én nem tűztem ki magam elé túl nagy feladatot.

– Van-e igény ma a versekre? Egyáltalán kik olvasnak még a XXI. században verseket?

Én azt látom, hogy van igény. Egy szűk társadalmi réteg napjainkban is olvas verseket. Az Ünnepi Könyvhéten rengetegen érdeklődtek nálam, tudatosan keresték a verseimet. Miután elolvasták az új kötetet, szép dolgokat írtak, az olvasók részéről jó volt a fogadtatás. Egyikük elkezdte olvasni, de kezdetben, mint én Adyt, nem értette a verseimet. Erre írta, hogy én többször olvasó költő vagyok, azaz a verseimet többször kell olvasni.
Én nem csak írok, olvasok is verseket.
– Mit jelent számodra verset írni? Hogy kell és lehet verset írni? Van erre valamilyen recept, hiszen költő szak egyetlen oktatási intézményben sincs?

Nem tudok irányítottan verset írni. Megesik, hogy néhány óra alatt megszületik egy mű, de előfordul, hogy hosszú idő eltelik, mire azt mondhatom, hogy kész. A Karácsonyi vers című művemet két éven át írtam. Mindenkinél más a költészet.
Ha megjelenik egy versem, számomra egy dopping, egy újabb korty életelixír. Olyan erőt és sugárzást ad, ami beindít egy gépezetet, ami előbbre hajt. 

– Hol publikálsz, hol jelennek meg a műveid?

– Mint említettem, az első Kolozsvárott jelent meg. Rendszeresen publikálok a Madár János által szerkesztett Kelet Felőlben. Őt külön meg kell említenem, mivel tavaly a Golgotavirág című kötetemet a Rím Kiadó jelentette meg, és állandó szerzője vagyok az Arcok és Énekek című antológiának is. De jelentem már meg a Folyó, a Napsziget, a port.hu és más internetes folyóiratokban is.

– És újabban az egyik közösségi portálon is felraktál verseket.

– Igen. De a teljesség igénye nélkül meg kell még említenem a Gyergyói Lapokat és a Kecskeméti Montázs Magazint. Az antológiákat most nem szeretném felsorolni.

– Az első köteted 2012-ben jelent meg, azóta évente jelentkezel új könyvvel. Nagyon termékeny vagy, ez kevés igazi költőre jellemző. Beavatnál kicsit a kulissza titkokba, hogyan is láttak napvilágot ezek a kötetek?

– Tagja voltam a Lírikusok Irodalmi Műhelyének, és az antológiájukban is szerepeltem. Az ő segítségükkel jelent meg az első könyvem, Férfi ének címmel. Az ebben megjelent versek amolyan Ady utánérzések, de még a másodikban sem tudtam teljes mértékben leküzdeni a kezdők eme gyermekbetegségét, hogy nem tudunk kilépni a példakép bűvköréből. A Kifosztott szépség magánkiadásban jelent meg, támogatók segítségével. Madár János kapcsán már szóltam a harmadik könyvemről.
Az élet bolondja kiadásához a saját keretem mellé kaptam támogatást egy cégtől és magánszemélyektől is. Komolyan veszem a költészetet és anyagi javakat sem sajnálok áldozni rá.
Vannak olyan költők, akik nem tudnak publikálni, könyvet kiadni, mert nincs rá pénzük. Én szerencsés vagyok, pályázati pénzből, támogatásból és önerőből ki tudom adni a verseimet. Inkább nem megyek el nyaralni, lemondok bizonyos dolgokról, de kiadom a könyveimet. Erre költök, úgymond kiéhezem.

– Te is dedikáltál a Könyvhéten, már másodszor, milyen tapasztalataid vannak?

– Kevesebb lett az érdeklődő, de a szerző is. Kevesebb lett maga a rendezvény. Túl lapos volt az idei. Pedig nem volt rossz az időjárás, kifejezetten kedvezett nekünk. Azt láttam, mint tavaly is, főként azok érdeklődtek, akik maguk is írnak. A potenciális vásárló nagyon kevés. De azt is vegyük figyelembe, hogy amíg az 1980-as években 4-5000 példányban jelentettek meg verses köteteket, a mai szerzők művei zömmel 500- 1000 példányban jönnek ki. Váci Mihály egyik könyvét 16 000 példányban adták ki, ma már ez elképzelhetetlen.

– Jagos István Róbert költő, a kötet hátoldalán azt írja: … a magyar klasszikus költészeti hagyományba szervesen illeszkedő versszövegek ...”. Nos, én ellentmondanék ennek, legalábbis részben. Mert milyen klasszikus hagyományokról beszélünk? Úgy vélem néhány versed nagyon is egyedi, útkereső, amolyan kísérleti. Te mit gondolsz erről?
– Valóban vannak útkereső verseim, de azt gondolom, hogy vannak már olyanok, melyek beértek a Jagos István féle címhez. Egy költő élete végégig keresi önmagát, és sosem elégedett. Mindig magasabb szintekre szeretne, akar lépni. Vannak versek, melyben sikerül, és vannak versek, amelyben nem, de  nincs ezzel semmi baj. 
Szárhegyen a könyvbemutatómon egyik tanáromnak azt mondtam, ha 10 klasszis vers megmarad, ami tovább éltet, már megérte vergődni a betűk, a sorok között.

– Tudatosan nem szerkesztettél ciklusokat?

Van, hogy tudatosan írok, szerkesztek, de megesik, hogy spontán érint meg a szikra, vagy valamilyen hatás következtében érvényesül a tudatosság.

– Ha neked kellene ajánlani Az élet bolondját, mit mondanál a potenciális olvasónak, vevőnek?

Ez egy remek kérdés!  De egyben egyik legnehezebb kérdésed... 
Ide mindenképp a Golgotavirágban   megjelent, Üzenet Erdélybe című versem két sorát idézném:
Könyvet árultam - nem hazámat, lesújt a jog, nem fogom be számat.
Ezt a két sort ajánlanám olyan mottóul, hogy mindenképp érdemes belelapozni, elolvasni, mert egyedi stílusú verseket találnak, ami első olvasatra lehet rágós, de minél mélyebbre eveznek, annál érdekesebb és érthetőbb leszek. És a jövőben is mindenképp, amíg tudatomnál leszek, maradok az egyedi palettán.  

– Milyen kritikákat kapsz? Hogy viszonyul a verseidhez a szakma és az olvasó? Mi volt a legfájóbb kritika, amit eddig kaptál?

– Elsősorban azt nézem ki kritizál. Mindenképp a szakma észrevételeit tanulmányozom, olvasgatom, és a konstruktív elemeket kimazsolázom, de a nem szakmai véleményt is elfogadom, ha jogos, és úgy gondolom, hogy hasznos a számomra. Mindenképp mérlegelek. Nem az vagyok aki mindent tud, mert mindent tudni a legnagyobb tudatlanság. Olyan „jó pap holtáig tanul” elveket sosem taposom sárba. Minden kritika építő jellegű lehet, és számomra nem ciki, ha esetleg egy fogalmat, egy sort újra kell gondolni.
Volt fájó kritika is, még régebben Bartis Ferenctől kaptam, de akkor másképp láttam a világot. Gyurkovics Tibortól is kaptam kritikát, de utólag hálás vagyok nekik. Azóta beért ezen gyengeségem, és örömmel emlékezem rájuk.
A mindennapos kritikákat is felnőtt értelemmel, megfelelő alázattal viselem, és tiszteletben tartom, ha valakinek nem tetszik egy-egy írásom.

– Te nem vagy tagja a Magyar írószövetségnek, sem más szakmai szervezetnek, nem gondolkodtál el, hogy felvételed kérd? Vagy ezt nem tartod fontosnak?

Valóban nem vagyok (még) tagja a Magyar Írószövetségnek. Már gondoltam rá, és keresem a lehetőséget és a feltételeket, hogy hogyan kérhetem a felvételimet.  Mindenképp szeretnék tagja lenni.

– Akkor legyen ez a záró mondat. További sok sikert és újabb köteteket kívánok! Köszönöm a beszélgetést.


Lengyel János


Jánossy Zsuzsanna - Czibre Ibolya: A társadalmi nemek és a szegénység - elméleti és tudománytörténeti megközelítésben (Adalékok a mélyszegénységben élő nők helyzetének vizsgálatához)



E doktori disszertáció témája a szegény sorsú nők helyzetét befolyásoló tényezők elemzése, mely a társadalmi nemek tudományának eredményeit is felhasználva abból indul ki, hogy a férfiak és nők között kialakult hierarchikus viszony a társadalom sajátos működésének és normarendszerének következménye.
A szerző dolgozatában elméleti és történeti összefüggések mentén elemzi a szegény sorsú nők családon belüli és társadalmi helyzetét, azzal a céllal, hogy egyrészt a nőtudomány által eddig szinte teljes mértékben feltáratlanul hagyott témát részletesen feldolgozza, másrészt, hogy bemutassa az egyes korszakok szegénynépessége körében tapasztalható férfi-női egyenlőtlenségek tényleges okait. Mindezt azzal a céllal is teszi, hogy az eredményeket felhasználva vizsgálni tudjuk a jelenkorban élő nők által megélt szegénységi léthez kapcsolódó nemi egyenlőtlenségeket. Leginkább arra keresi a választ, hogy a nők ma milyen nemi hátrányok mentén élik meg a szegénységüket és hogyan viszonyítják helyzetüket a férfiakéhoz. Másik nem titkolt célja, hogy azt a szegénység szakirodalmában jelenleg elfogadott állítást, mely szerint egy adott szegénységi szinten a család minden tagja egyformán szegény árnyalja és bebizonyítsa, hogy a mélyszegénységben élők körében a nők szegényebbnek tekinthetők, mint a férfiak.
A doktori értekezés szerzője, Czibere Ibolya, Ph. D, a Debreceni Egyetem Politikatudományi és Szociológiai Intézet Szociológia és Szociálpolitika Tanszékének intézetigazgató-helyettese, egyetemi adjunktus, 2011-től: A Nők a Tudományban Egyesület (Budapest)  regionális képviselője (Észak-alföldi Regionális Központ), 2010-től:  Association For Women’s Rights in Development (AWID)  nemzetközi szervezet tagja.
Kutatási területei: társadalmi különbségek és egyenlőtlenségek, szegénység kérdései, a nők családban és társadalomban elfoglalt helye, társadalmi kirekesztettség, nemek közötti társadalmi különbségek.

A disszertáció öt fejezetből - és azok kisebb részfejezetekből - van felépítve: az első kettőben – “Társadalmi és nemi alapú egyenőtlenségek” és “A szegénység paradigmái” a kutatási témához kapcsolódó szakirodalom és elméletek, valamint a közéleti és tudományos diskurzusok bemutatásával a társadalmi és a nemi alapú egyenlőtlenségek fogalmait, szegénységdefiniciókat, a szegénységi szint objektív mértékeit vezeti be. A szerző kifejtette, hogy a gender (de Beauvoir ) fogalom megszületése rendkívül jelentős lépés volt a nők hátrányos helyzetét és alárendelt státuszát kritikailag elemző paradigmák kialakulásának szempontjából. Ezt követően egy újabb, a nemek közötti egyenlőtlenségek értelmezését elősegítő fogalom a gender mainstreaming (1984, ENSZ Fejlesztési Alapja a Nőkért, majd Peking, 1995 - Nők IV. Világkonferenciája) is megjelent, mint stratégiai alapelv. Ezek a fogalmak és a hozzájuk kapcsolódó módszerek létrehoztak egy olyan hatalomkritikus kategóriát, amely amellett állt ki, hogy a férfiak és nők közötti kapcsolatokban alárendeltségre és elnyomásra épülő viszonyok rejlenek, melyeket fel kell ismerni és fel kell számolni.
A szegénység témánál a szerző kitér a funkcionalizmus és a konfliktuselméletek lényegi mondanivalójára, említette a szegénység kultúrája és az underclass kategóriáit, majd a társadalmi kirekesztettség és az életciklusok, életútminták, szegénységeket ismerteti. Tovább olvasva a szegénység mérésének lehetőségeivel foglalkozik, amelynek keretén belül jelentős hangsúlyt helyez a minimális jövedelemmel rendelkezőkre, annál is inkább, mert a kutatásban résztvevő nők is ebből a társadalmi csoportból kerültek ki.
A doktorandusz mindkét fejezetben széleskörűen mutatja be és használja fel a külföldi és hazai irodalmat, melyek során olyan fogalmak definicióját tárja elénk, amivel (talán) eddig még nem is találkoztunk, de fontos ezek ismerete a dolgozat további fejezeteinek a megértéséhez. Így ismerkedhetünk meg a nőtudománnyal, mint különálló diszciplínával és annak oktatásával külföldön és Magyarországon.
A szegénységről úgy fogalmaz (Spéder nyomán, 47. oldal), hogy a társadalom kénytelen különbséget tenni a saját tagjai között a presztízs és a megbecsülés terén, ebből a logikából következően a szegénység forrásaivá azon pozíciók válnak, amelyek a társadalom számára alig-alig fontosak (gyengén fizetett szakképzetlen munka, amelyet bárki el tud végezni).
Számos vélemény, elmélet ismertetve van, én csak egyet-egyet emeltem ki ízelítőül az olvasó számára, hogy felkeltsem érdeklődését, a témához kapcsolódó többi vélekedéshez, tudományos megállapításhoz.
A harmadik fejezet “A nők szegénysége történeti perspektívában”, az előző kettő információinak szintetizálása, amelyben a történelmi magyarországi sajátosságú “női szegénységgel” - a szocializmus korszakán keresztül - egészen a jelenlegi “női lét” jellemzőivel ismerkedünk meg a paraszti és városi miliőben. A két elmélet azért hasznosítható rendkívül jól a nemek viszonyának értelmezése során, mert abból indul ki, hogy a társadalomban elért hatalom, presztízs és az előjogok, melyekkel egy adott személy rendelkezik, elsősorban egy adott csoportba tartozás okán illetik meg őt. (pl. téglagyárban dolgozó nők beosztása és fizetése, lásd: 105-106. old.). “Azt mondhatjuk, hogy a nemi hierarchikus rendszerek az emberi társadalmak univerzális jellemzői. Mindebből pedig az is következik, hogy a nemi alapú diszkrimináció a demokratikus és egyenlőségre törekvő társadalmakban is létezik.” (267.old)
Ez a fejezet a disszertáció legkönnyebben olvasható része, nem csak a téma iránt érdeklődők vagy kutatók értik meg, hanem a laikusok is átfogó képet kapnak a családon belül elfoglalt szerepű háztartásvezetőről, feleségről, anyáról vagy lányról, a jobbágy parasztasszony, a cselédlány vagy ipari munkásnő életéről, számkivetett sorsáról, mindez a férfiakat előnybe helyező társadalmi-kulturális felfogás miatt. Nemcsak tudományos ismeretterjesztő, hanem hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott női életek bemutatása, elbeszélése ez a dolgozat.
A fejezetben bemutatott nők élete olyan átéléssel, élethű elbeszélő stílusban van megírva, hogy az olvasó el tudja képzelni maga előtt a szóban forgó társadalmi-családi életvitelt sajnálva a nőket, megvetve a patriarchátus-i rendszert. A Bibliából tudjuk, hogy Isten nem a férfi szolgálójának teremtette a nőt, hanem a társának, éppen ezért elitélendő az a felfogás, hogy a nőnek áldozatot hozva teljesítenie kell a férfi vágyait, parancsait.
Bizonyára mindnyájunknak bőséggel akad ideköthető élménye. Feltételezhetően minden nő fel tud idézni olyan szorongásokat vagy nőismerősének olyan szorongásait, amelyeket a családban vagy a munkahelyen átélt sérelmek váltottak ki. Nagy a valószínűsége annak is, hogy ezek túlnyomó részét sokan, még a hozzájuk legközelebb állóknak sem vallották be, mert szégyellték, vagy úgy érezték, hogy az adott esemény verbalizálása csak növeli annak súlyát, vagy esetleg nem akadt olyan segítség (intézmény, rendszer, családtagok), amely megfékezhetné vagy leállíthatná a kiszolgáltatottnak, nyomasztónak érzékelt problémát.
A negyedik fejezetben a kutatás módszertana kerül bemutatásra.
Az ötödik “ Ami az objektív szegénységvizsgálatokból kimaradt: a női szegénység rejtett dimenziói – a kutatás eredményei”, egyben az utolsó fejezet - a zárójelbe tett alcímben szereplő kutatott célcsoport, azaz - a mélyszegénységben élő nők helyzetének elemzését, a velük készített interjúk kiértékelését tartalmazza.
A megkérdezett nők három féle kategóriájú családból voltak kiválasztva: a férj vagy élettárs munkanélküli, a nő a munkanélküli, mindketten munkanélküliek. Ezek az eredmények (válaszok) négy témacsoport, kérdéskör köré szerveződnek:
·           Mit jelent szegénységben élni, vannak-e terveik, álmaik, elvárásaik a társukkal szemben?
·           A családban és társadalomban elfoglalt hely, munka- és hatalommegosztás, a megjelenő szenvedélybetegség, milyen következményekkel jár a férfiak általi megbecsültség hiánya?
·           Jövedelmi, fogyasztási és pénzkezelési egyenlőtlenségek, pénzhiányból fakadó konfliktusok. Ebben a részben bizonyítást nyer az a kijelentés, hogy ezekben a családokban a nők szegényebbek, mint a férfiak.
·           A nők életminősége, velük szemben elkövetett családon belüli erőszakformák.
E fejezet egyik lényeges mondanivalója, hogy nem csak férfiak és nők között létezhetnek különbségek, hanem nők és nők között is, amely nem teszi lehetővé, hogy bármely nőkről szóló írás, elemzés homogén csoportként kezelje őket. (pl. ki a pénzkereső a családban)
Az értekezésben ismertetett vizsgálatban a kutató a vizsgált személyek élményeiből kiindulva jutott el a női szereppel és mélyszegénységgel azonosítható hatások leírásához. Ebben a fejezetben megismerkedünk az interjú alanyok nyilatkozataival, mindenik kérdéskörhöz konkrét információt is közzétesz a szerző abból a célból, hogy lássuk a következtetései objektivítását.
„Hát, én megnézem, hogy mit eszek vagy mit vehetek meg. Sokszor már volt olyan, hogy kiájultam a munkahelyemen, mert egész nap nem ettem semmit. Egész nap a gép mellett a varrodában. Hát, ilyenkor valahogy megoldják ezt a gondot, tudják, hogy egy szelet kenyér ezt helyrehozza.” (30. sz. interjúalany)
„Megyek 7 órára a munkahelyemre, ott vagyok egy óráig, utána, ha tudok, eszek valamit, ha nem, akkor gyorsan bemegyek a WC-be, hogy a többiek ne lássák, hogy nem ebédelek, és utána még dolgozunk olyan 6-7 óráig, meg valamikor túlórát is vállalok.” (58. sz. interjúalany)
(idézetek a 236. oldalról)
Azért választottam ezeket az elmondásokat, mert ezeken keresztül látjuk és megtapasztalhatjuk, hogy mennyire képes egy nő feláldozni magát. Arra a kérdésre, hogy gyakran előfordul-e, hogy valamelyiküknek valamiről le kell mondaniuk, mert nincs rá pénz és ezt leginkább ki teszi meg, a válaszok rendkívül típusosak. Szinte minden családban rendkívül sűrűn előfordulnak a fogyasztásbeli lemondások és a nők úgy ítélik meg, hogy ezt leginkább ők teszik meg.
Az utolsó fejezet négy témacsoportjának bemutatása vége felé a szerző arra enged következtetni, hogy a megkérdezett nők zömének párkapcsolata rendkívül instabil, amely sem a társadalmi elvárásoknak, sem a benne élő nők elvárásainak nem tesz eleget. Emiatt életüket az elégedetlenség jellemzi, amely a férfiakkal szembeni viszonyulásaikban is kifejeződik.
Az utolsó alpont “A neurotikus és depresszív megbetegedések sajátosságai a nők körében” – a nők hátrányos helyzetéből eredő megbetegedéseket taglalja. Ilyenek a pszichológiai tényezők az ellenséges beállítottság, az életcélok hiánya, az un. diszfunkcionális attitűdök és bizonyos konfliktusmegoldási módok, valamint a szociális háttértényezők, amelyek a családi állapot, a végzettség, a jövedelem, a foglalkozás, a pályaválasztással és továbbtanulással kapcsolatos problémák, a szociális támogatás hiányaként léphetnek fel.
A kapott eredmények szerint a vizsgált mélyszegénységben élő nők jelentős többsége súlyos hátrányokat szenved el a férfiakhoz képest, illetve velük szemben, melyet több tényező együttes hatása eredményez. Úgy tűnik, hogy ezen egyenlőtlenségek kezelésére a szociális és jóléti rendszerek nincsenek felkészülve, illetve nem is képesek az itt bemutatott speciális női hátrányokra reagálni, függetlenül attól, hogy sok esetben a családok megmaradása és jövője múlna ezen.
Végül, a szerző meglátása, hogy szükséges lenne a gender-szempontok figyelembevételével kidolgozni olyan típusú ellátásokat, amelyek a kutatásban bemutatott helyzetben lévő nők számára nyújthatnak kifejezetten női specifikumokkal rendelkező szolgáltatásokat.

A téma aktualitását sajnos nem kell bizonyítanunk. A közállapotok eldurvulása – a családon belüli erőszaktól a munkahelyi konfliktusokig – mindennapi tapasztalatunk. Legyünk azért pontosak: nem(csak) a kutatott társadalmi réteg, - hanem a magas jövedelmű családokban, a nagyobb igények kielégítése is vezethet anyagi- vagy érzelmi konfliktusokhoz - küszködik ezzel a problémával, sőt a mélyszegénységen belül is mindenki más-más módon éli meg nehézségeit (pl. iskolázottsági szint, családi eredet, preferencia skála). Itt tudatos és ártó szándékú erőszak születik meg a pénztelenség, a hibás életfelfogás, rossz példák-barátikör okaként. A férfi és nő közötti fizikai és lelki (szentimentális) különbség biológiai örökségünk része, ezért hát kár lenne hadakozni ellene, de ezt a jelenséget le kell csökkenteni úgy, hogy fölemeljük a nőt is a férfi melletti szintre. A férfi “rátart” fizikai erejére, a családfői státusára még akkor is, ha nem ő a pénzkereső. A kifelé mutatott image – a mélyszegénységben élő családokban – eltér a valóságtól, mert könnyű a kocsmázás az asszony keresetéből, majd a terített asztal követelése és a gyermekek számonkérése. Pedig nincs ennyire korlátozva a férfiak képessége, aktívan tehetnének annak érdekében, hogy családjuk felsőbb társadalmi színtre kerüljön, eközben nem kellene állandóan bizonygatniuk, hogy otthon ők “hordják a kalapot”.
Az értekezésben bizonyításra kerül, hogy a pénz körül kirobbanó viták a szegény nők többségének életében mindennaposak. Ezek a viták két irányból generálódnak vagy a nők kezdeményezik vagy a férfiak és teljesen eltérő érdekeket képviselnek. A nők által kirobbantott konfliktusok elsősorban a család és főleg a gyerekek megélhetésének biztonságáért zajlanak és abból erednek, hogy az ő feladatuk a család (és főleg a gyermekek) ellátása, amelyhez nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű pénz, ill., ha állna is, azt a férfiak egy része saját magára költi, veszélyeztetve a család megélhetését. A férfiak által kezdeményezett viták viszont nem a család érdekében és főleg nem a gyerekek érdekében történnek, hanem saját maguk szükségleteinek, többnyire szenvedélyeik kielégítésére irányulnak.
A nők feladata marad továbbra is munkájuk mellett az anyaság, az otthon harmonikus kialakítása és megőrzése, a rokonokkal való kapcsolattartás, a család meghitt hangulatának fenntartása, a pénzügyi bevétel gazdaságos beosztása akár saját kívánságaikról, szükségleteikről való lemondásával.

Az elkészült doktori disszertáció adatait, következtetéseit, gondolatait bátran adja bírálatra a kutató és megszerzi doktori fokozatát. Utólag más kutatók és laikusok, akárcsak én  is, tanulmányozhatják, elolvashatják. Lehet, hogy sokan fogják sajnálattal, vegyes csodálkozással olvasni? Hogy sokan fogják úgy érezni, nekik is vannak ilyen történeteik? Hogy lesz, aki elhatározza, jobban figyel hátrányos helyzetű nőtársaira? Hogy a rendszer hatásos intézkedéseket vezet be a hátrányos nők segítségére? Hogy lesz, aki a könyv elolvasásakor döbben rá arra, hogy egy nő számára kötelező a megbecsülés, elismerés, tisztelet és nem utolsó sorban: az egyenlő társadalmi bánásmód.


Jánossy Zsuzsanna

Küldd a versed Vásárhelyre! - Líra - határok nélkül!



Az ARTECOTUR Marosvásárhely Egyesület és A TANÍTVÁNYI LÁNCOLAT IRODALMI MŰHELY közös pályázatot hirdet a két fél összefogásával 2015. október első hetében, Marosvásárhelyen megrendezésre kerülő zenés, színházi irodalmi műsoron – szavalt, vagy megzenésített változatban – bemutatni tervezett versszövegek beküldésére!

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK:

A pályázat célja: a Magyarországon, és Erdélyben alkotó versírók munkáinak bemutatása, népszerűsítése.

Az előadásra kiválasztott nyertes pályaműveket egy színházi műsorban előadja Földi Veronika és Szinay Balázs (https://www.facebook.com/lancolatverszenewww.lancolatverszene.blogspot.com), valamint Csíki Szabolcs a Marosvárhelyi Színház színművésze, dr. Gyéresi Júlia beszédtechnika tanár a Művészetei Egyetem tanára, és Koszorus Krisztiana énekes, a Koszika and the Hot shots énekesnője.

PÁLYÁZATI RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK:

Olyan lehetőleg még nem publikált versszövegek beküldését várjuk, melyek egy ilyen eseményen méltóképpen képviselhetik a kortárs irodalmat. Egy-egy pályázótól maximum 3 beküldött pályaművet fogadunk el elbírálásra. Az írásművek maximális terjedelme egy A/4-s oldal lehet. Az anyagokat Times New Roman betűtípussal, 12-es betűméretezéssel kérjük. Egyéb formai követelmények szempontjából (sortávolság, margók) a word alapbeállításai tekinthetőek érvényesnek.
Beküldési határidő: 2015.augusztus 31.
Beküldési cím: szinba@gmail.com (a pályázó levelében tüntesse fel, hogy a három közül melyik: Magyarország, Marosvásárhely, vagy Erdély területéről jelentkezik!).

A pályázóktól 1000 Ft összegű pályázati hozzájárulási díjat kérünk (nem pályaművenként, hanem összesen) A befizetéseket banki átutalással lehet rendezni a következő számlaszámra: Szinayné Veres Zita: K&H bank, számlaszám: 10400157-86766785-83771007.

EREDMÉNYHIRDETÉS:

A pályázat eredményét élőben az esemény alkalmával közöljük, illetve ezzel párhuzamosan a pályázók írásos értesítőt is kapnak. Az előadás összeállításában a szervezők szabadon rendelkezhetnek az alkotások színrevitelében. 

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes