ÚJ TARTALMAK

Jánossy Zsuzsanna - Czibre Ibolya: A társadalmi nemek és a szegénység - elméleti és tudománytörténeti megközelítésben (Adalékok a mélyszegénységben élő nők helyzetének vizsgálatához)



E doktori disszertáció témája a szegény sorsú nők helyzetét befolyásoló tényezők elemzése, mely a társadalmi nemek tudományának eredményeit is felhasználva abból indul ki, hogy a férfiak és nők között kialakult hierarchikus viszony a társadalom sajátos működésének és normarendszerének következménye.
A szerző dolgozatában elméleti és történeti összefüggések mentén elemzi a szegény sorsú nők családon belüli és társadalmi helyzetét, azzal a céllal, hogy egyrészt a nőtudomány által eddig szinte teljes mértékben feltáratlanul hagyott témát részletesen feldolgozza, másrészt, hogy bemutassa az egyes korszakok szegénynépessége körében tapasztalható férfi-női egyenlőtlenségek tényleges okait. Mindezt azzal a céllal is teszi, hogy az eredményeket felhasználva vizsgálni tudjuk a jelenkorban élő nők által megélt szegénységi léthez kapcsolódó nemi egyenlőtlenségeket. Leginkább arra keresi a választ, hogy a nők ma milyen nemi hátrányok mentén élik meg a szegénységüket és hogyan viszonyítják helyzetüket a férfiakéhoz. Másik nem titkolt célja, hogy azt a szegénység szakirodalmában jelenleg elfogadott állítást, mely szerint egy adott szegénységi szinten a család minden tagja egyformán szegény árnyalja és bebizonyítsa, hogy a mélyszegénységben élők körében a nők szegényebbnek tekinthetők, mint a férfiak.
A doktori értekezés szerzője, Czibere Ibolya, Ph. D, a Debreceni Egyetem Politikatudományi és Szociológiai Intézet Szociológia és Szociálpolitika Tanszékének intézetigazgató-helyettese, egyetemi adjunktus, 2011-től: A Nők a Tudományban Egyesület (Budapest)  regionális képviselője (Észak-alföldi Regionális Központ), 2010-től:  Association For Women’s Rights in Development (AWID)  nemzetközi szervezet tagja.
Kutatási területei: társadalmi különbségek és egyenlőtlenségek, szegénység kérdései, a nők családban és társadalomban elfoglalt helye, társadalmi kirekesztettség, nemek közötti társadalmi különbségek.

A disszertáció öt fejezetből - és azok kisebb részfejezetekből - van felépítve: az első kettőben – “Társadalmi és nemi alapú egyenőtlenségek” és “A szegénység paradigmái” a kutatási témához kapcsolódó szakirodalom és elméletek, valamint a közéleti és tudományos diskurzusok bemutatásával a társadalmi és a nemi alapú egyenlőtlenségek fogalmait, szegénységdefiniciókat, a szegénységi szint objektív mértékeit vezeti be. A szerző kifejtette, hogy a gender (de Beauvoir ) fogalom megszületése rendkívül jelentős lépés volt a nők hátrányos helyzetét és alárendelt státuszát kritikailag elemző paradigmák kialakulásának szempontjából. Ezt követően egy újabb, a nemek közötti egyenlőtlenségek értelmezését elősegítő fogalom a gender mainstreaming (1984, ENSZ Fejlesztési Alapja a Nőkért, majd Peking, 1995 - Nők IV. Világkonferenciája) is megjelent, mint stratégiai alapelv. Ezek a fogalmak és a hozzájuk kapcsolódó módszerek létrehoztak egy olyan hatalomkritikus kategóriát, amely amellett állt ki, hogy a férfiak és nők közötti kapcsolatokban alárendeltségre és elnyomásra épülő viszonyok rejlenek, melyeket fel kell ismerni és fel kell számolni.
A szegénység témánál a szerző kitér a funkcionalizmus és a konfliktuselméletek lényegi mondanivalójára, említette a szegénység kultúrája és az underclass kategóriáit, majd a társadalmi kirekesztettség és az életciklusok, életútminták, szegénységeket ismerteti. Tovább olvasva a szegénység mérésének lehetőségeivel foglalkozik, amelynek keretén belül jelentős hangsúlyt helyez a minimális jövedelemmel rendelkezőkre, annál is inkább, mert a kutatásban résztvevő nők is ebből a társadalmi csoportból kerültek ki.
A doktorandusz mindkét fejezetben széleskörűen mutatja be és használja fel a külföldi és hazai irodalmat, melyek során olyan fogalmak definicióját tárja elénk, amivel (talán) eddig még nem is találkoztunk, de fontos ezek ismerete a dolgozat további fejezeteinek a megértéséhez. Így ismerkedhetünk meg a nőtudománnyal, mint különálló diszciplínával és annak oktatásával külföldön és Magyarországon.
A szegénységről úgy fogalmaz (Spéder nyomán, 47. oldal), hogy a társadalom kénytelen különbséget tenni a saját tagjai között a presztízs és a megbecsülés terén, ebből a logikából következően a szegénység forrásaivá azon pozíciók válnak, amelyek a társadalom számára alig-alig fontosak (gyengén fizetett szakképzetlen munka, amelyet bárki el tud végezni).
Számos vélemény, elmélet ismertetve van, én csak egyet-egyet emeltem ki ízelítőül az olvasó számára, hogy felkeltsem érdeklődését, a témához kapcsolódó többi vélekedéshez, tudományos megállapításhoz.
A harmadik fejezet “A nők szegénysége történeti perspektívában”, az előző kettő információinak szintetizálása, amelyben a történelmi magyarországi sajátosságú “női szegénységgel” - a szocializmus korszakán keresztül - egészen a jelenlegi “női lét” jellemzőivel ismerkedünk meg a paraszti és városi miliőben. A két elmélet azért hasznosítható rendkívül jól a nemek viszonyának értelmezése során, mert abból indul ki, hogy a társadalomban elért hatalom, presztízs és az előjogok, melyekkel egy adott személy rendelkezik, elsősorban egy adott csoportba tartozás okán illetik meg őt. (pl. téglagyárban dolgozó nők beosztása és fizetése, lásd: 105-106. old.). “Azt mondhatjuk, hogy a nemi hierarchikus rendszerek az emberi társadalmak univerzális jellemzői. Mindebből pedig az is következik, hogy a nemi alapú diszkrimináció a demokratikus és egyenlőségre törekvő társadalmakban is létezik.” (267.old)
Ez a fejezet a disszertáció legkönnyebben olvasható része, nem csak a téma iránt érdeklődők vagy kutatók értik meg, hanem a laikusok is átfogó képet kapnak a családon belül elfoglalt szerepű háztartásvezetőről, feleségről, anyáról vagy lányról, a jobbágy parasztasszony, a cselédlány vagy ipari munkásnő életéről, számkivetett sorsáról, mindez a férfiakat előnybe helyező társadalmi-kulturális felfogás miatt. Nemcsak tudományos ismeretterjesztő, hanem hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott női életek bemutatása, elbeszélése ez a dolgozat.
A fejezetben bemutatott nők élete olyan átéléssel, élethű elbeszélő stílusban van megírva, hogy az olvasó el tudja képzelni maga előtt a szóban forgó társadalmi-családi életvitelt sajnálva a nőket, megvetve a patriarchátus-i rendszert. A Bibliából tudjuk, hogy Isten nem a férfi szolgálójának teremtette a nőt, hanem a társának, éppen ezért elitélendő az a felfogás, hogy a nőnek áldozatot hozva teljesítenie kell a férfi vágyait, parancsait.
Bizonyára mindnyájunknak bőséggel akad ideköthető élménye. Feltételezhetően minden nő fel tud idézni olyan szorongásokat vagy nőismerősének olyan szorongásait, amelyeket a családban vagy a munkahelyen átélt sérelmek váltottak ki. Nagy a valószínűsége annak is, hogy ezek túlnyomó részét sokan, még a hozzájuk legközelebb állóknak sem vallották be, mert szégyellték, vagy úgy érezték, hogy az adott esemény verbalizálása csak növeli annak súlyát, vagy esetleg nem akadt olyan segítség (intézmény, rendszer, családtagok), amely megfékezhetné vagy leállíthatná a kiszolgáltatottnak, nyomasztónak érzékelt problémát.
A negyedik fejezetben a kutatás módszertana kerül bemutatásra.
Az ötödik “ Ami az objektív szegénységvizsgálatokból kimaradt: a női szegénység rejtett dimenziói – a kutatás eredményei”, egyben az utolsó fejezet - a zárójelbe tett alcímben szereplő kutatott célcsoport, azaz - a mélyszegénységben élő nők helyzetének elemzését, a velük készített interjúk kiértékelését tartalmazza.
A megkérdezett nők három féle kategóriájú családból voltak kiválasztva: a férj vagy élettárs munkanélküli, a nő a munkanélküli, mindketten munkanélküliek. Ezek az eredmények (válaszok) négy témacsoport, kérdéskör köré szerveződnek:
·           Mit jelent szegénységben élni, vannak-e terveik, álmaik, elvárásaik a társukkal szemben?
·           A családban és társadalomban elfoglalt hely, munka- és hatalommegosztás, a megjelenő szenvedélybetegség, milyen következményekkel jár a férfiak általi megbecsültség hiánya?
·           Jövedelmi, fogyasztási és pénzkezelési egyenlőtlenségek, pénzhiányból fakadó konfliktusok. Ebben a részben bizonyítást nyer az a kijelentés, hogy ezekben a családokban a nők szegényebbek, mint a férfiak.
·           A nők életminősége, velük szemben elkövetett családon belüli erőszakformák.
E fejezet egyik lényeges mondanivalója, hogy nem csak férfiak és nők között létezhetnek különbségek, hanem nők és nők között is, amely nem teszi lehetővé, hogy bármely nőkről szóló írás, elemzés homogén csoportként kezelje őket. (pl. ki a pénzkereső a családban)
Az értekezésben ismertetett vizsgálatban a kutató a vizsgált személyek élményeiből kiindulva jutott el a női szereppel és mélyszegénységgel azonosítható hatások leírásához. Ebben a fejezetben megismerkedünk az interjú alanyok nyilatkozataival, mindenik kérdéskörhöz konkrét információt is közzétesz a szerző abból a célból, hogy lássuk a következtetései objektivítását.
„Hát, én megnézem, hogy mit eszek vagy mit vehetek meg. Sokszor már volt olyan, hogy kiájultam a munkahelyemen, mert egész nap nem ettem semmit. Egész nap a gép mellett a varrodában. Hát, ilyenkor valahogy megoldják ezt a gondot, tudják, hogy egy szelet kenyér ezt helyrehozza.” (30. sz. interjúalany)
„Megyek 7 órára a munkahelyemre, ott vagyok egy óráig, utána, ha tudok, eszek valamit, ha nem, akkor gyorsan bemegyek a WC-be, hogy a többiek ne lássák, hogy nem ebédelek, és utána még dolgozunk olyan 6-7 óráig, meg valamikor túlórát is vállalok.” (58. sz. interjúalany)
(idézetek a 236. oldalról)
Azért választottam ezeket az elmondásokat, mert ezeken keresztül látjuk és megtapasztalhatjuk, hogy mennyire képes egy nő feláldozni magát. Arra a kérdésre, hogy gyakran előfordul-e, hogy valamelyiküknek valamiről le kell mondaniuk, mert nincs rá pénz és ezt leginkább ki teszi meg, a válaszok rendkívül típusosak. Szinte minden családban rendkívül sűrűn előfordulnak a fogyasztásbeli lemondások és a nők úgy ítélik meg, hogy ezt leginkább ők teszik meg.
Az utolsó fejezet négy témacsoportjának bemutatása vége felé a szerző arra enged következtetni, hogy a megkérdezett nők zömének párkapcsolata rendkívül instabil, amely sem a társadalmi elvárásoknak, sem a benne élő nők elvárásainak nem tesz eleget. Emiatt életüket az elégedetlenség jellemzi, amely a férfiakkal szembeni viszonyulásaikban is kifejeződik.
Az utolsó alpont “A neurotikus és depresszív megbetegedések sajátosságai a nők körében” – a nők hátrányos helyzetéből eredő megbetegedéseket taglalja. Ilyenek a pszichológiai tényezők az ellenséges beállítottság, az életcélok hiánya, az un. diszfunkcionális attitűdök és bizonyos konfliktusmegoldási módok, valamint a szociális háttértényezők, amelyek a családi állapot, a végzettség, a jövedelem, a foglalkozás, a pályaválasztással és továbbtanulással kapcsolatos problémák, a szociális támogatás hiányaként léphetnek fel.
A kapott eredmények szerint a vizsgált mélyszegénységben élő nők jelentős többsége súlyos hátrányokat szenved el a férfiakhoz képest, illetve velük szemben, melyet több tényező együttes hatása eredményez. Úgy tűnik, hogy ezen egyenlőtlenségek kezelésére a szociális és jóléti rendszerek nincsenek felkészülve, illetve nem is képesek az itt bemutatott speciális női hátrányokra reagálni, függetlenül attól, hogy sok esetben a családok megmaradása és jövője múlna ezen.
Végül, a szerző meglátása, hogy szükséges lenne a gender-szempontok figyelembevételével kidolgozni olyan típusú ellátásokat, amelyek a kutatásban bemutatott helyzetben lévő nők számára nyújthatnak kifejezetten női specifikumokkal rendelkező szolgáltatásokat.

A téma aktualitását sajnos nem kell bizonyítanunk. A közállapotok eldurvulása – a családon belüli erőszaktól a munkahelyi konfliktusokig – mindennapi tapasztalatunk. Legyünk azért pontosak: nem(csak) a kutatott társadalmi réteg, - hanem a magas jövedelmű családokban, a nagyobb igények kielégítése is vezethet anyagi- vagy érzelmi konfliktusokhoz - küszködik ezzel a problémával, sőt a mélyszegénységen belül is mindenki más-más módon éli meg nehézségeit (pl. iskolázottsági szint, családi eredet, preferencia skála). Itt tudatos és ártó szándékú erőszak születik meg a pénztelenség, a hibás életfelfogás, rossz példák-barátikör okaként. A férfi és nő közötti fizikai és lelki (szentimentális) különbség biológiai örökségünk része, ezért hát kár lenne hadakozni ellene, de ezt a jelenséget le kell csökkenteni úgy, hogy fölemeljük a nőt is a férfi melletti szintre. A férfi “rátart” fizikai erejére, a családfői státusára még akkor is, ha nem ő a pénzkereső. A kifelé mutatott image – a mélyszegénységben élő családokban – eltér a valóságtól, mert könnyű a kocsmázás az asszony keresetéből, majd a terített asztal követelése és a gyermekek számonkérése. Pedig nincs ennyire korlátozva a férfiak képessége, aktívan tehetnének annak érdekében, hogy családjuk felsőbb társadalmi színtre kerüljön, eközben nem kellene állandóan bizonygatniuk, hogy otthon ők “hordják a kalapot”.
Az értekezésben bizonyításra kerül, hogy a pénz körül kirobbanó viták a szegény nők többségének életében mindennaposak. Ezek a viták két irányból generálódnak vagy a nők kezdeményezik vagy a férfiak és teljesen eltérő érdekeket képviselnek. A nők által kirobbantott konfliktusok elsősorban a család és főleg a gyerekek megélhetésének biztonságáért zajlanak és abból erednek, hogy az ő feladatuk a család (és főleg a gyermekek) ellátása, amelyhez nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű pénz, ill., ha állna is, azt a férfiak egy része saját magára költi, veszélyeztetve a család megélhetését. A férfiak által kezdeményezett viták viszont nem a család érdekében és főleg nem a gyerekek érdekében történnek, hanem saját maguk szükségleteinek, többnyire szenvedélyeik kielégítésére irányulnak.
A nők feladata marad továbbra is munkájuk mellett az anyaság, az otthon harmonikus kialakítása és megőrzése, a rokonokkal való kapcsolattartás, a család meghitt hangulatának fenntartása, a pénzügyi bevétel gazdaságos beosztása akár saját kívánságaikról, szükségleteikről való lemondásával.

Az elkészült doktori disszertáció adatait, következtetéseit, gondolatait bátran adja bírálatra a kutató és megszerzi doktori fokozatát. Utólag más kutatók és laikusok, akárcsak én  is, tanulmányozhatják, elolvashatják. Lehet, hogy sokan fogják sajnálattal, vegyes csodálkozással olvasni? Hogy sokan fogják úgy érezni, nekik is vannak ilyen történeteik? Hogy lesz, aki elhatározza, jobban figyel hátrányos helyzetű nőtársaira? Hogy a rendszer hatásos intézkedéseket vezet be a hátrányos nők segítségére? Hogy lesz, aki a könyv elolvasásakor döbben rá arra, hogy egy nő számára kötelező a megbecsülés, elismerés, tisztelet és nem utolsó sorban: az egyenlő társadalmi bánásmód.


Jánossy Zsuzsanna


Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes