ÚJ TARTALMAK

Pál Gabriella versei - a szív cserél; fáradt este



a szív cserél

őrződ lettem.
hangod rekedtségén
üt át bizonyossága.
őrződ vagyok:
leplezetlen ígéret,
néhány órányi fülledt,
lecsupaszító végzet.
a gyomrom préselte szó
megremeg (elmehetnél),
illatom a szobában
miértek és a vágyad
között őgyeleg.

gombjaim tépve
mutatom utad.
szemérmünk átkúszik 
az ajtó megfáradt
küszöbe alatt.
szaggató hiányt
borsódznak a pihék,
csapong a mozdulat,
ujjbegyeinknek
szolgál lihegve
a milliméterenként
eszét vesztő akarat.
szorítasz már,
s a kérdések
elvonulnak,
végük görbe jelén
súlyuk vesztett mélán
épp csak himbálóznak.
a szív a sok kis érrel,
ritmust cserél idővel
és alakot a térrel…
semmit már, csak duzzadó 
istenséged áhítom,
cseppfolyósak a tüzek,
bálvány kell, nem irgalom,
sikongat a sóhaj,
s a hajamba kapaszkodsz,
míg elhagy a pillanat,
ami kiírt belőlem.
szétmállasztott testem
a lélek zabolázza,
hogy foglyomból
te legyél megint uram.

uram leszel újra,
nem kellesz többé
hajnalokba bújva, 
míg izzó emlék-tested
teliholdját álmodom- 
szuverén szívem helyén
esdő fallikus sóhaj:
az egyetlen igaz,
e világba tévedt
ősrégi hatalom.


fáradt este

kinőtt kabát
az este rajtam,
csálé gombjain
foltos lámpafény.
szakadt zsebében
gyűrt fecnik híján:
hajnali remény.

bágyadt csendjén
korhad az este,
mint fásult kéreg
szívem peremén,
árnyékán nyúlik
az engesztelés:
csordogál belém.

megtörik mégis
a fotel karfán
nyugvó kezeim
között… bőrödnek
kihűlt nyomán,
mint part kövein

a fáradt hullám.




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes