Angyal
ahogy rád
gondolok
az emlékek
koppanva hullnak le
s gurulnak
szerte-szét a padlón
eltűnnek az ágy
alatt
a porcicák nem
fogják el a kékmadarat
a sok kis „mi
lett volna ha” ijedten rezzen
magamhoz ölelem
őket s lefekszem
beborítom a
sötétséggel remegő testem
s az ágy rugója
ciripel altatódalt
árnyék mintáz
rám tollpárna angyalt
Szilánkos éj
Csontrepesztő
érzés, jeges és hideg,
ahogy rám
emelted bús tekinteted,
szilánkosra
törött az az egy éjszaka,
zavart az álmunk
sós verejtékszaga,
tüllfüggöny
lepte nyitott ablakon
kisurrant a meg
sem született alkalom,
hogy elsimuljon az
összes rút redő,
ami maradt
üszkös, alig felismerhető.
A tornácon
Az esti lámpafénynél az udvaron
Az esti lámpafénynél az udvaron
alig láttam, a
riasztó szólt,nem tudom,
mikor szerelted
be, kétszer csúsztam el
a sárban, minek
esik az eső, ha egyszer nyár van,
az ázott estikék
illatát így is éreztem,
a kulcs nem
forgott a zárban, nem is volt kedvem
hozzád,se
bejárásom, a sánta széket felborítottam a tornácon
testemre tapadt
a vizes ruhám, akár az érzés,
ahogy néztél rám
a kórház folyosóján, úgy aki tudja,
színészkedek
ripacskodva, de nincs több visszatérés,
a közönség bár
hálás, érzi megint jól átverték,
nem bántad,
fáradt arcodon lepergett a festék,
és én csak
bohóckodtam: „Medáme möszjő”, csak tessék!,
egy
nejlonszatyornyi élet, ennyi, ami hátramaradt,
együtt
üvöltöttem a riasztóddal akkor a tornác alatt.
Megjegyzés küldése