Az a pénteki nap valamiért borzalmasan indult. Néha
az ember felkel, és azonnal tudja, hogy nem lesz jó napja. Vicky ezt azonnal
tudta. Reggel hétkor kelt és nyolcra kellett volna beérnie az irodába, ahol
asszisztensként dolgozott. De persze a meleg víz kifogyott… a müzlis doboznak
pedig az aljában maradt pár morzsa. Még szerencse, hogy teát tudott csinálni.
Majd kávét iszik bent, ott úgyis sokkal finomabb. Így is tett.
Hét óra negyven perckor derűsen
lépett ki a lakása ajtaján, mert tudta, hogy remek nap vár rá az apró malőrök
ellenére. Miért is lenne rossz? Hiszen itt a hétvége! Az a pár óra igazán nem
lesz vészes! Az optimizmusát erősítette az is, hogy nem tizenharmadika volt,
hanem tizenhetedike. Hitt a spirituális dolgokban.
Elsők között ért be az irodába.
Feloltotta a jobb oldali folyosó villanyait és ezzel együtt az irodákban is
felkapcsolódtak a fények. Szeretett asszisztensként dolgozni, rajta folytak
keresztül a munkák és hozzá érkeztek vissza először a visszajelzések. Felfelé
neki kellett beszámolót tartani a főnöknek, míg a vevők felé is napi szinten
kommunikált. Pont ettől a kettősségtől érezte kihívásnak.
Fél kilenckor bekapcsolta a
számítógépét és egy bögre illatos, forró kávéval leült elé. Legalább húsz
üzenet és tíz megkeresés várta. Alig kezdett bele a második levél megírásába,
amikor a félig elfogyasztott bögre kávéja egy óvatlan mozdulattal kiömlött.
Azonnal ráfolyt a ruhájára, a papírokra, a billentyűzetre. Mintha puskából
lőtték volna ki, úgy pattant fel és próbálta menteni a helyzetet.
– A francba! – hagyta el az
ajkait. Igyekezett visszafogni magát káromkodásokban és ennél rondább most sem
jött ki belőle.Próbálta papírkendőkkel leitatni az asztalt és menteni a
papírokat. Szerencsére percek alatt helyre hozta a hibáját és megnyugodva ült vissza
a székébe. Azonban a billentyűzet nem akart engedelmeskedni. Egyetlen leütéssel
betűsorozatok jelentek meg a képernyőn, a szóköz helyett pedig szimbólumok
virítottak. „Biztos, hogy belefolyt!” – gondolta azonnal. „Nem fognak örülni
neki, de ő ügyes lány, majd megoldja! Gyorsan lemegy a helyi boltba és vesz
helyette másikat, senkinek sem fog feltűnni.” Felkapta a válltáskáját és
azonnal leviharzott a lépcsőn. Percek alatt a földszintre ért, onnan pedig
elhagyta az épületet. Szerencsére a közelben akadt egy műszaki bolt, így
azonnal odament. Belépett és egyből nézegetni kezdte a kínálatot. Amilyen neki
kellett meg is találta egyből. És nem is volt drága, csak tíz dollár. Leemelt
egyet a polcról és a kasszához lépett. A férfi eladó barátságosan átvette tőle
a hosszúkás dobozt és beszkennelte a vonalkódját.
– Tíz dollár lesz – közölte a
maga unott stílusában.
– Egy pillanat, már is adom –
kezdett el Vicky kotorászni a táskájában a pénztárcája után. – A francba! Pedig
itt kell lennie! – kelt ki magából és ezzel egyből lerombolta magáról az
ideális vásárló képét. – Nem találom a pénztárcámat! Benne volt minden iratom,
a pénzem, a hitelkártyám… – sorolta, majd ezzel egyidőben be is villant a
fejében, hogy a munkába való érkezésekor valamiért kitette a számítógépe mellé.
– Jézusom! – szólta el magát.
– Minden rendben,
kisasszony? – kérdezte az eladó
aggodalmasan.Nem hoztam magammal pénzt – válaszolta Vicky.
– Akkor ez most itt marad –
tette le a billentyűzetet a pult alá. – Következő! – kiáltotta el magát és egy
idősebb nő máris a lány elé tolakodott.
Vicky szemlesütve hagyta ott a
boltot. Ha most visszamegy az irodába a pénzért kétszer annyi időt fog veszteni
és akkor biztosan lebukik majd: elkésett. Míg a műszaki bolt előtt
kétségbeesetten álldogált a tekintete lassan megakadt egy közeli kisbolton. Megvan!
Hiszen Eric ott dolgozik. És pont délelőttös! Csodálatos! Ez az! Bemegy hozzá
és kér kölcsön pénzt, majd este megadja neki!
A lány körültekintőek
körbenézett majd átkelt az úttesten, miközben két–három autó megállt neki,
ezzel is segítve a biztonságos átjutást. Lihegve lépett be a boltba. Vett egy
kosarat és azonnal keresgélni kezdte a férfit. A bolt közepén haladva
bekukkantott minden sorba, hol jobbra, hol balra nézve. Az üzlet hátsó részében
meg is találta, éppen borospalackokat rakott ki a polcokra.
– Szia, Eric! – libbent oda
széles mosollyal.
– Vicky – csillant fel a szeme
az ismerős arc láttán.
– Tudnál rajtam segíteni? Bajban
vagyok – váltott át aggodalmas stílusba.
– Köröznek? Drogot árulsz?
– Hülye! Leöntöttem kávéval a
billentyűzetemet az irodában, akartam venni újat, de fent hagytam a
pénztárcámat az irodában. Tudnál kölcsön adni tíz dollárt?
– Vicky… – nevetett fel Eric.
– Légy szíves! Kérlek! –
rimánkodott a lány.
– Adok, persze, ne aggódj! –
nyúlt azonnal a zsebébe és kiemelt egy kisebb köteg pénzt.
– Ha visszamegyek és újra
lejövök az dupla idő. Este megadom, ígérem! – tette Vicky a szívére a kezét.
Eric két öt dollárost nyomott a
lány kezébe. Reménytelenül szerelmes volt a szépségbe, így ez most remek
alkalmat adott egy találkához.
– Ötig dolgozom – mondta Vicky.
– De felugorhatsz hozzám, az irodába, amikor végeztél és odaadom.
– Ne problémázd túl, Szivi. –
nyugtatta meg a lányt. – Nem kell visszaadnod. Viszont este randizhatnánk. Már
kétszer nem jött össze.
– Legyen! – ragyogott fel újra
Vicky arca. – Nyolckor a Green Paradise–ban.
– Tökéletes – dobbant nagyot
Eric szíve. – Akkor ott találkozunk!
Vicky elégedetten lépett ki a
boltból tíz dollárral és egy esti randi meghívással. Sietett is vissza a
műszaki boltba. Mégse olyan rémes ez a nap, mint ahogyan indult! Hiszen tudta
előre, hogy ma semmi sem üthet ki balul.
Visszament az úttesten át a
műszaki boltig, ahonnan kiabálást hallott. Elsőre nem értette, hogy miről
beszélnek, de minél közelebb ért lassan tisztázódott. Főleg, hogy a kirakaton
keresztül egy maszkos férfit látott egy pisztollyal hadonászni. A korábban
unottan kiszolgáló pénztáros most szinte remegett az idegességtől.
– Ha hívni meritek, a zsarukat
mind meghaltok! – fenyegetőzött a maszkos, lelőtte a pénztárost. A fiatal férfi
abban a pillanatban összeesett és meghalt. A bent ragadt vevők próbáltak kiutat
keresni maguknak.
Vicky lelassította a lépteit és
nézte hol bújhatna el, de már nem volt rá idő. Alig pár lépés választotta el a
bolt bejáratától, amikor a fegyveres álarcos férfi kilépett onnan a zsákmányolt
pénzzel és azonnal megragadta a lány karját. Az erős szorítástól még a vér is
kihűlt Vicky ereiben.
– Te velem jössz! – ordította,
majd az ijedt, meglepődött lányt az autójába tuszkolta. – Ha megnyikkansz,
lelőlek, mint egy rühes kutyát – azzal beletaposott a gázba és elhúzott a
helyszínről.
Vicky alig ocsúdott fel, azonnal
tudta, hogy életveszélyben van. Az autó vadul szelte az utakat és nem számított
semmiféle akadály sem. Egy nagyobb bucka megdobta az autót, de a maszkos csak
ment tovább. Pár gyalogost kis híján elütött, épphogy el tudtak ugrani a kocsi
elől.
– Neked is szar napod van, mi? –
kérdezte mély hangon a maszkos.
Vicky válaszolni sem mert.
– Az egész életem szar. Mindenki
próbált kedveskedni, meg pátyolgatni, de mikor segítség kell szartak rám. De
elég volt! Még az anyám is gyűlölt, születésemtől kezdve. Milliószor hallottam
gyerekkoromban, hogy bárcsak meg se szült volna. De már többször nem fogja
mondani!
– Miért? – kérdezte Vicky
remegve.
– Mert reggel szétlőttem a
fejét. Most meg már pénzem is van! – nézett az ölében heverő nyitott táskára és
a benne virító pénzre.
– Hogy hívnak, szépségem?
– Vicky – válaszolta a
kétségbeesett lány. – Engedjen el, kérem! Könyörgöm! Bármit megteszek, amit
kér.
– Oh? Bármit? Ez jól hangzik…
majd még meggondolom.
Vicky halkan sírni kezdett és
nem is értette, hogyan történhetett ez vele egyik pillanatról a másikra. Az
eddigi csekély problémájából életveszélybe került. Se mobil, se pénz, se kés
vagy valami, amit mindig magánál szokott hordani. Talán ez a rosszul sikerült
nap okozza majd a vesztét. Sorra jutottak eszébe életének jó és rossz
pillanatai. De egyiket sem bánta. Igaz, hogy Eric–et lekoptatta kétszer, de
inkább vele egy randi, mint ez az őrült maszkos. Nem figyelte hová viszi az
elrablója.
Az idő egyre csak telt és telt.
Az autókázás már áthajlott a délutánba, onnan pedig a kora estébe. A járgány az
autópályáról letért egy földes útra. Onnan zötykölődtek tovább. Lélekrázó út
volt.
– Ez a tanyám! Te is itt maradsz
velem, az idők végezetéig.
Vicky szíve hevesen dobbant és
nem tudta, hogy a maszkos férfi mire gondolhat. A levegő közben lehűlt. A lány
nem tudta eldönteni, hogy a félelemtől vagy a hidegtől.
– Eredj kisanyám, menj előttem!
– utasította Vicky–t, miközben a maszkos is kiszállt az autóból.
– Hova megyünk? – kérdezte
könnybe lábadt szemekkel az asszisztens.
– Be a házba! – parancsolta a
maszkos.
Előttük egy faház állt. A
bejárati ajtót egy tornácról lehetett megközelíteni. Az ajtó jobb és bal
oldalán két–két ablakkal. Már kívülről is hátborzongatónak tűnt.
Odabent teljes sötétség volt.
Kevés fény szűrődött be az ablakokon, mert a függönyök megálltak a kosztól és
az ablakok se lehettek tisztítva úgy tíz–tizenöt éve.
– Miért hozott ide? Mit akar
tőlem?
– Te ilyen kis csinibaba–féle
vagy ugye? Magadba bolondítod a pasikat.
– Nem, ez nem igaz. Honnan
veszi? Van barátom… Eric–nek hívják. És üzletember.
A maszkos nem törődött vele.
Levetette a farmerkabátját és a földre dobta.
– Csábító vagy – lépett oda a
maszkos és megmarkolta Vicky nyakát, másik kezével pedig leszakította róla a
felsőjét.
– Ne bántson, kérem! –
könyörgött a lány és egyre nagyobb halálfélelemben kezdte magát érezni.
Vajon mivel üthetné le ezt a
szörnyeteget? Vagy honnan hívhatna segítséget? Telefont kezdett keresgélni, de
bánatára sehol sem látott.
– Gyere velem, picinyem –
ragadta meg Vicky karját erőteljesen, majd felcibálta az emeletre és belökte az
egyik ablaknélküli szobába, majd rázárta az ajtót.
Az ajtó becsukásával a lány
sötét veremben érezte magát. Fűtés nem volt. Egy szekrény, egy kitört lábú ágy,
egy asztal és egy mosdótál. Ezek voltak mindössze a szoba berendezései. Vicky
leült az ágyra és maga elé nézve fogta el mélyen a rettegés. Egy barna pokróc
volt az ágyra dobva takarónak szánva. Azt tekerte maga köré. Bár iszonyatosan
büdös és piszkos volt, mégis úgy érezte, hogy az a rongydarab megvédheti. Órák
óta fájt a gyomra, mert nem evett és nem is ivott egy kortyot sem. Lefeküdt az
ágyra, összehúzta magát. A hideg szobában, magányosan sírdogálni kezdett.
Éjfél is elmúlhatott, amikor
kinyílt a szoba ajtaja és a maszkos belépett rajta. Vicky felült az ágyon és
zokogva ismét könyörögni kezdett neki.
– Kérem, könyörgöm, bármit
megteszek, csak engedjen ki innen! Van pénzem! Sok pénzem! Több mint amennyit
ma zsákmányolt! Azt is odaadom! Ékszereim is vannak!
– Légy az enyém! Légy az enyém!
– mászott rá a lányra és erőszakosan kezdte kigombolni Vicky nadrágját. Aztán a
sajátját is.
– Ne bántson! – kérlelte a lány
elcsukló hangon.
– Mondd, hogy szeretsz! Halljam,
ahogyan mondod! – követelte a maszkos.
– Szeretem, szeretem – rebegte
Vicky, miközben könnyei áztatták az arcát.
A maszkos erőszakosan nyúlt a
lány combjai közé, aztán felnyúlt neki a legintimebb helyen.
– Sose volt még ilyen jó spiném,
mint te! – kezdte élvezni a helyzetet.
Vicky felsikoltott volna, de a
maszkos a lány nyakán tartotta a kezét.
– Élvezed, ugye élvezed?
– I–g–e–n, igen – felelte,
miközben érezte, hogy elfogja a rosszullét és úgy érezte, hogy pillanatokon
belül elájul.
Lehunyta a szemeit és lassan
elsötétedett minden. Közben a maszkos tovább dolgozott rajta, egészen addig,
míg el nem élvezett a lányban. Aztán lehelt egy csókot az ájult lány ajkaira,
majd otthagyta és rázárta az ajtót.
Vicky szinte tetszhalott
állapotban aludt. Órákig nem is mozdult. A maszkos időközönként ránézett,
elégedetten. Tett be neki egy pohár tejet. Később egy szelet kenyeret is. Újabb
órák elteltével egy pohár vizet is.
Már másnap este hat óra
lehetett, amikor Vicky magához tért. A két pohár és a tányér még mindig ott
állt az asztalon, az ajtó mellett. Hamar felkelt és egyből kiitta előbb a
vizet, aztán a kenyeret a tejjel együtt magába tömte. Aggódott, hogy a maszkos
mikor fog visszatérni. A mosdótál lesz a megoldás! Gondolta egyből. Azzal fogja
leütni és akkor el fog tudni menekülni!
Bár nem tudta mikor gondolja úgy
a maszkos, hogy bemegy hozzá, előre felkészült. Megragadta a mosdótálat és
kivárta a pillanatot. Hamarosan adódott az alkalom. Lépteket vélt hallani.
Aztán a kilincs lenyomódott. Vicky szíve a torkában dobogott az agyát pedig
teljesen kikapcsolta félelmében. Az ajtó résnyire kinyílt, mire a lány
felemelte a tálat. A maszkos belépett, Vicky pedig lesújtott. A férfi kicsit
megtántorodott, de nem esett össze. A lány gyomra továbbra is összeszorulva
volt, mégis próbált volna kijutni, de a maszkos nem engedte. Helyette elővette
a pisztolyát és Vicky–re fogta.
– Eljött a te nagy pillanatod –
majd meghúzta a ravaszt.
Vicky lélegzete elakadt, a
másodperc töredéknyi értéke is számított abban a pillanatban. A maszkos a lány
fejével egy magasságban tartotta a fegyvert, hirtelen magasabbra emelte, aztán
lőtt a plafonba.
Vicky nagyot nyelt, míg a férfi
közben felnevetett hangosan és elégedetten. Egy fél pillanatra kilépett a
szobából és egy hatalmas, vastag köteg lánccal tért vissza.
A lány kétségbeesetten figyelte
mire készül. A maszkos odalépett hozzá és az ágyra lökte, majd Vicky lábára
csatolta a láncot.
–Most pedig velem jössz! –
rántotta meg a láncot és ezzel együtt Vicky–t is, aki a padlóra huppant és ott
is maradt.
Végighúzta a folyosón, kifelé a
házból. A lány minden porcikája érezte, ahogyan a maszkos erőszakosan és durván
rángatja lefelé.
A lánc elég hosszú volt ahhoz,
hogy elérjen a vaskerítésig, ahova aztán rögzítette.
Vicky alig tért magához,
miközben a maszkos egy üveg sört kinyitott és belekortyolt.
– Mire vársz még? Ott az ásó!
Kezdj neki! – förmedt rá a férfi.
– Mi? – lábadtak könnybe a
szemei.
– Azt mondtam, hogy áss! Te
szajha! Mondtam, hogy itt maradsz velem az idők végezetéig!
Vicky kezébe vette az ásót és
pillantása tovább vándorolt néhány fakeresztre a kerítés mentén.
– Miért csinálja ezt? – kérdezte
Vicky halkan, miközben a maszkos egy ládát kezdett összeácsolni.
– Hogy miért? Mert jól esik!
Azért! Ne kérdezősködj, mert rosszul jársz! Gyűlölöm a kérdéseket.
– Miért én? Miért engem bánt? –
folytatta Vicky a kérdések sorozatát.
– Mert tetszel nekem! – nevetett
fel a férfi.
Vicky lassan ásni kezdett. Nem
nőnek való munka ez. Gyenge alkat ő az ilyesmihez. Ha másra nem, arra jó lesz,
hogy addig is időt nyerjen.
– Még áss! Mélyebb és hosszabb
legyen! – parancsolt rá a maszkos.
A fogvatartott reszketve
folytatta a munkáját. Közben rájuk esteledett. A maszkos már a sokadik sörjét
nyitotta ki. Vicky sárosan, mocskosan kaparászta a földet. Éjfél előtt nem
sokkal készült el vele. A lánc ezidő alatt kidörzsölte a bokáját véresre. Vicky
teljesen kimerülten ült le a gödör alján.
– Nagyszerű! Látom elkészültél!
Akkor most megpihenhetsz! – s előkapta a pisztolyát és rálőtt a lányra.
Vicky a lövéstől elterült a
gödörben. A maszkos az élettelennek tűnő testet beletette a ládába, amit addig
szegecselt össze, míg a lány ásott. Majd belehúzta a mélybe ládával együtt.
Aztán egy szögbelövő–pisztollyal lezárta a láda tetejét. Egy lapáttal kezdte
betemetni a sírgödröt. A földkupac lassacskán visszakerült eredeti helyére. A
maszkos már közel járhatott a végéhez, amikor Vicky a ládában magához tért.
– Eressz ki innen! – ordította,
ahogyan csak a torkán kifért. – Eressz ki! Könyörgöm!
A maszkos ugyan hallotta, de
kicsit sem hatotta meg. Vicky körmeivel kaparászni kezdte a láda fedelét. De
nem érzett magában annyi erőt, ami elég lenne a kijutásához. Közben a maszkos
egy újabb kézzel faragott keresztet vett elő a gyűjteményéből és leszúrta a sír
végében. Ezzel bevégeztetett…
Vicky kétségbeesetten próbált
kijutni a koporsójából, majd lassanként érzékelte, hogy a gyomrából dől a vér
és fokozatosan elhagyja az ereje. A sokktól nem érzékelte a fizikai fájdalmat,
ami fokozatosan öntötte el a testét.
A levegője egyre megfogyatkozott
a koporsóban. Az utolsó gondolataival visszaidézte az eseményeket. Aztán
rádöbbent. Egyetlen csésze kávé… egyetlen csésze kávé kiömlése sodorta az
életét egy megváltoztathatatlan jelenbe. A jövőjébe, amit már a Halál írt tovább.
