ÚJ TARTALMAK

Köles Hajnalka - Férfi erények



Ketten ültek a csárda udvarában a sárga rózsafa alatt. A Hortobágyon mindenféle szóbeszéd keringett ennek a rózsafának a történetéről, meg persze egy másik sárga rózsa történetéről, de senki sem tudta az igazat. Terjedtek a mesék féltékeny szeretőről, megcsalt szerelmesről, mérgezésről, átverésről, még megkergült marhákról is, akiket az ördög szállt meg, de senki nem tudta az igazat. Ugyanakkor, természetesen  mindenki úgy gondolta, hogy a maga által ismert igazság az egyetlen.
„Nincsen rózsa tövis nélkül”– mondogatta mindentudóan a számadó juhász, a vásáros és a szappanos kofa is, és együttérzően bólogattak. És hogy melyik rózsára gondoltak? Mindkettőre. Mert ennek is, annak is megvolt a maga tövise. Az egyik sárga rózsa elhagyta a pusztát. A szóbeszéd elől menekülve messzire szaladt, nem állt meg egészen Morvaországig, hogy valaki elől, vagy valaki után ment, azt már senki nem tudta volna megmondani. A másik sárga rózsa ott maradt a csárda udvarán, amely alatt most ez a két idegen ült. Látszott rajta, hogy nem törődik vele senki, száradásnak indult, ám utolsó erejével még mindig nevelgette kettő–három gyönyörű, aranyfényű, hatalmas virágát.
A csikóslegény, merthogy a két alak közül az volt az egyik, meg lehetett ismerni a gúnyájáról, felállt helyéről, a rózsafához lépett, és leszakította az egyik virágot. Sokáig nézegette, majd végül a kalapja mellé tűzte. És hogy ki volt a másik alak? Egy idősebb úr, ősz szakállal, polgári öltözékben, bizonyosan Pestről jöhetett. A pusztán még ilyen furcsa dolgok is megestek néha, hogy a csikósbojtár és a pesti polgár egy asztalhoz került. És hogy melyikük volt a nagyobb úr? Azt nehéz lett volna megmondani.
A csikóslegény bizalmatlanul méregette alkalmi ivópartnerét, majd mikor annak a szeme sem rebbent, amikor emez a földhöz csapta az üres üveget, hát szóba elegyedett vele.
– Aztán hogy kerül egy ilyen magafajta úr, ide ki a pusztába? Csak tán nem jó fajta hortobágyi mént akar venni?
– Nem kifejezetten ez az utazásom célja, de az igazi indok, inkább maradjon titokban. Eléggé bizalmas az ügy.
– Ahogy gondolja. Nem erőszak a disznótor. Aztán nem mintha itt a pusztán bárkinek is el tudnám mesélni a maga nagy titkát. Meg hát férfiember nem pletykálkodik, meghagyja ezt a tisztséget a fehérnépnek, mert az ahhoz úgyis nagyon ért. Na meg a cselszövéshez és a fondorlathoz, de ebbe inkább nem is mennék bele, ez meg hadd maradjon az én ügyem.
– Ahogy gondolja – válaszolt tartózkodóan az idegen. Látszott, hogy nincs hozzászokva ahhoz, hogy ismeretlenekkel társalogjon. Azonban a legény nem tágított.
– De azért a nevét csak megmondhatja, ha már itt egy asztalnál ülünk. Mégiscsak úgy illik.
– Igaza van. Jókai Mór vagyok.
– Én meg a Decsi Sándor, a cifra ménes csikóslegénye. A számadó csikós az én keresztapám. Ahhoz szoktak az ilyen magafajták járni üzleti ügyben. De milyen név ez a Mór? Nem hallottam még, pedig itt a pusztán gyorsan terjednek a hírek, gyorsabban az én Vidám lovamnál is, na meg sok mindent láttam, amíg katonacsikós voltam Mezőhegyesen.
– A teljes nevem Móric, ebből lett a Mór.
– Nem igazán értem. Móricnak hívják, de egyszerűen Mórt csinált belőle? Ha férfi a talpán, akkor nem rövidíti le a nevét, hanem úgy használja, ahogy a nemző apja isten előtt magának adta. Én is így használom, Decsi Sándor. Aztán volt itt a pusztán egy másik legény is, a Lacza Ferkó. Na, az pontosan olyan volt, mint a neve.  Fogadja meg a tanácsomat. Jóravaló embernek néz ki, ne akarjon Lacza Ferkó lenni.Tetszett valami a pesti polgárnak ebben a legényben. Odafent Pesten már egyre bonyolultabbak és körülményesebbek voltak a dolgok, nehéz volt kiigazodni az élet folyásában. Most különösen jól esett a szívének ez az egyszerű paraszti beszéd. Ami azonban annyi bölcsességgel volt tele. Hát végül is ezért jött ide. És a megfigyelésnél mindig jobb a tapasztalat. Erre már korábban is rájöhetett volna. Így hát maga folytatta a beszélgetést.
– Tudja, volt nekem egy barátom, a Petőfi Sándor, isten nyugosztalja. Tőle kaptam ezt a nevet. Azért is tartottam meg.
– Ne is mondja. Én is a barátomnak mondtam valaha ezt a Ferkót, amíg a rózsámat le nem szakította. Mert tudja a leány már csak ilyen, az elfelejti a kedvesét, ha távol van. De a cimbora, az sohasem felejt. Ha meg mégis, az sohasem volt cimbora. Hát most mit szól ehhez, milyen ember az ilyen? Én azt mondom, az embernek csak egy hű társa lehet az életében, az pedig a saját lova. Ez a Petőfi vagy ki is elbánt magával?
– A Sándor az soha nem ártott volna nekem. Összeszólalkoztunk elveken, eszméken, politikán, hogy más megoldást találtunk helyesnek.
– Érdekes életet élnek maguk ott fent Pesten. Itt a pusztán nincs idő elvekről vitatkozni. Cselekedni kell, aztán valahogy mindig alakul.
– Ebben bizony igaza lehet.
– És mondja csak, katona volt–e?
– Nem voltam.
– Nagy kár. Szereti maga a hazáját?
– Hogyne szeretném. Miért, maga talán nem szereti?
– Jobban a saját életemnél is. Talán egy valakit helyeztem volna előbbre, de mára már megváltozott a sorrend. Ezért megyünk is az ifjú legényekhez Vidám lovammal a kozákok ellen. Ott kell a segítség.
– Én azt hiszem, vannak bizonyos helyzetek, amikor a józan ész többre vezet, mint a hirtelen felindulás.
– A hazáért szép szóval, egyezkedéssel nem lehet tenni. Lehet maguk Pesten így csinálják, de mi itt, ahogy már mondtam, máshogy éljük az életet.  Hogy ez jó vagy rossz. Mindenki döntse el maga.
– Nem is gondoltam volna, hogy a csikóslegények ilyen mélyen beleássák magukat az ország ügyeibe.
– Többet tudunk mink, mint ahogy maguk gondolják. Aztán nős ember–e?
– Voltam.
– Elhagyta?
– Meghalt. Talán most lenne más. De sokan ellenzik.
– Azzal sohase törődjön.
„Szív ügyében, szerelemben, tanácsot se ne kérj, se ne adj” – mormolt egy mondatot a pesti úr, jól begyakorolva, látszott, hogy már nem először ejti ki a száján.
– Na látja, valamiben legalább egyetértünk. Ha már ilyen jól elbeszélgettünk, talán mégiscsak elmondhatná, hogy miért is utazott ide az isten háta mögé.
– A kíváncsiság férfi erény?
– Na, azt bizony nem mondhatom. De néha szükséges.
– Legyen. Tudja meg kell mondanom, hogy nagyon tetszik nekem a maguk viselkedése és egyenessége. Ezért is jöttem ide. Pesten összekuszálódtak a dolgok. Én pedig író vagyok, és ott nem nagyon van már miről írni.
– Író? Hát az meg milyen mesterség?
– Olyan, mint a csikós. Maga ahhoz ért, én ehhez.
– Engem az isten is arra teremtett, hogy csikós legyek.
– Engem meg arra, hogy író. Úgyhogy egyenlőek vagyunk.
– A csikós senkivel sem egyenlő.
– Ahogy tetszik.
– És mégis mit írt eddig?
– Könyvet. Hosszút. A kőszívű ember fiait. Magunk között legyen szólva, igencsak népszerűre sikerült, így csodálkozom, hogy még nem hallott róla. Talán mégsem terjednek annyira gyorsan a pusztán a hírek.
– Vagy lehet, hogy a könyve annyira nem számít hírnek errefelé. Na de nem akarom megsérteni. Ám ha már ír. Elmesélek magának egy történetet. Ha meghallgatja, lesz mit írnia. És Decsi Sándor belekezdett a mesélésbe. Szájába vette a pipáját, néha nagyot kortyolt az üvegből, nyomatékot adva szavainak megemelte a fején a kalapját, vagy suhintott egyet a botjával. Mór pedig csak ámulva figyelte a drámát, ami kibontakozott a szemei előtt.
– Hát ez lenne a sárga rózsa története. Meg a Decsi Sándor nagy szégyenfoltja. Ezt írja meg. Ugye, hogy érdemes?
– Pontosan ezért jöttem ide.
– Ugye, hogy mondtam. De aztán pontosan írja meg szóról szóra, mert semmit sem utálok jobban, mint a hazugságot. „Azt mondják, hazug kutya!...Pedig csak az ember tud hazudni…Csúnya dolog az, amikor egy bajuszos szájból hazug szó jön ki.” Asszonynéptől sem viselem el, férfitól meg aztán még annyira sem.
– Ha kész lesz, elküldetem…Személyesen hozom el. Hol találom?
– Ne hozza. Holnap én már nem leszek itt. Sárga rózsa nélkül nekem sincs már tovább maradásom.
Felállt, kalapját, botját magához vette.
– Az isten megáldja.
De még mielőtt végleg elindult volna, visszafordult:
Azzal eltűnt, minta sohasem lett volna, a csárda mögött, és Mór, vagy inkább Móric (?), sokáig gondolkozott azon, hogy nem–e csak a híres–nevezetes hortobágyi délibábot látta.




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes