ÚJ TARTALMAK

Kapus Attila versei - Casanova balladája; A Szépség balladája; A hattyú; Kebel



Casanova balladája
Giacomo Casanova tiszteletére

Hajdan azt hittem, hogy a tudás borba' van,
Így vedeltem szüntelen, mint balga ínyenc,
Ki új italokat inni bátortalan;
Ám tanultam! Ajkam mögött egy vad íny edz
S vezet azon őrjítő, finom ízhez,
Melyet nem ad gabona vagy szőlő fürtje,
Csak az asszonyi csók! Érte részegülve
Futok, hisz csodája oly örömet hoz,
Mely nem múlik a múlt vizébe merülve;
Szerelmet kapni jó, de adni sem rossz!

S lophatom lánytól, asszonytól a páratlan
Varázst, melyet az ölelés fokozhat;
Gyönyör lüktet a fürge léptű lábakban
S a mellben, mely, mint bársonyöblű domborzat,
Oly fényt hord, mit a Nap, a nagy égi Bronz ad,
Íve meg szép, mint lágy körték kecses dereka!
Óh, legyen átkozott minden drága ruha
S molyette rongy, mely e látványtól megfoszt!
Létem ily percek nélkül hiába száll tova,
Szerelmet kapni jó, de adni sem rossz!

Ha nem kíván a hölgy, továbbállok rögvest,
S ha kíván, azt elárulja szívverése;
Ha a férj úr a jó szeretkezéshez rest,
Akkor majd szorgalmam lesz büntetése,
S úgy csábítom nejét bujaságra, kéjre,
Hogy nékem dalolva veti magát hanyatt;
S nem leszek csókkal fukar s vad tettel hanyag,
Ékes kincstár az, mit szívem véle megoszt!
Imádatom rengje a lágy bőr s a gyönge nyak,
Szerelmet kapni jó, de adni sem rossz!

AJÁNLÁS

Hercegem, itt állsz csúf csatáktól letörten,
S mondd, nem szebb, ha a két nem kéjtől hörögve
Kever vért vérrel egy izzó női ölben?
Én őrt állok, mint kapujában Kerberosz*,
Hisz a vágy fűtötte percnél nincs nagyobb kincs!
Ne ontsd hát a drága vért, hanem szaporítsd!
Tudd, szerelmet kapni jó, de adni sem rossz!

*= Kerberosz: a görög mitológiában az alvilág kapuját őrző szörnyeteg


A Szépség balladája

Ha lámpás tüzétől hígul a zsíros éj,
A vaskapukon arany lesz a rozsda,
S a töredezett járda, mint a dióhéj,
Villog, mintha nehéz selymet vonszolna,
S rajta fehér boríték a Hold. Mily posta! -
Melyet a félhomály félig megtépett
S szétszórt szavait zengi egy madár torka!
Fülemmel falok fel minden Szépséget!

Ha citromszínű Nap jön egy víg reggelen,
E lángvilág fényből szőtt fürge gyíkja,
Arany medálként ragyog hűs, hölgy kebleken,
Melyekben a szív, mint apró kalitka,
Kincsként magához vesz mindent, ami ritka,
Gazdag bányaként kínál ezer ércet,
Hol a meddőhányást is kristály tarkítja!
Szememmel falok fel minden Szépséget!

Ha a kései, ködös órán az álom
Óhaja ellen akaratom kevés,
Gomolygó felhők közt azt a Nőt látom,
Ki lelkemnek szüntelen dédelgetés,
Kókuszligetek zamata! Óh, mily mesés
Illat lengi körül, szilvaszín fényt vet
Ajkam ajkára, melyben Bánatom elvész!
Szívemnek falok fel minden szépséget!

AJÁNLÁS

Herceg, az esti légben is ital számban, jó
Bor, melyet egykor a Szeretet érlelt,
Mennyei ízt ad, s így szomjam nem oltható!
Rágok, eszek, falok minden Szépséget!


A hattyú

Az est ropogva úszik Lelkem taván,
Habjára a Hold fonalat perget,
De mégis: lehet a mederben talán
Valami kincs, mit a mély dédelget.

Néha porfelhők szállnak fölébem,
De, mint dalos poéta, ki saját
Hangját leli egy kert bűvkörében,
Úgy hordom el tűnt éveim sarát!

Ily’ szemetet dobtam a parti nádra,
Mikor vad bozótjaimmal szembe,
Egy különös lény jött, kinek két szárnya
Kitártan ereszkedett a vizemre.

Egy hattyú, ki csodálja a víz tükrén,
A csillagok záporozó nyilát,
Míg megöli a rút homályt és testén
A hullámzás is szebben villan át,

Belém tekint. Hószínű tollazata
Mint a kifaragott alabástrom,
Ezernyi édes, derengő hajlata
Köré egy édeni ragyogást von.

„ Óh, Szerelmem, ahogy úszkálsz e Szíven,
Mint rőt lombok alatt a fénytócsák,
Úgy sugárzódik belőled szelíden,
A Te legnagyobb kincsed: a Jóság!”


Kebel

Lágy női hús szövetpalotája bűvöl,
Hölgyszívet rejtő ékes, kupolás mecset,
Bontatlan tökély árad e pazar műből,
Melyhez nem lehet hű sem véső, sem ecset.

Gazdag templom, mely az Életet szolgálja,
S oly titokzatos, mint egy ősi amulett.
Vonz, magához édesget atmoszférája,
Mint bogarat, kit a lámpafény rabul ejt.

Lángja átível minden apán és fiún,
Körüllengi sok feledett misztérium,
Kell, hogy a kéjenc a bocsánatát rebegje;

Gyönyörének forrásából folyton innék,
Óh, szép, pogány bálvány; keresztény ereklye,
Isten létére Ő a bizonyíték!




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes