Legfrissebb tartalmak
Töltés...

Info Post


 „Úton lenni boldogság, megérkezni a halál…”

Alkalmi láncoknak feszülve,
Pókfonálból szavakat horgolsz.
Üres tok felett hegedülve,
Holnapért unott imákat mormolsz.

Kilométereket üldözve,
Múltad üszkös sebét találod.
Minden hídon, sántán füstölve,
Tartósítod eleven halálod.

Tegnap szűz szelektív-szerencse,
Kínnal szül státuszt mélygarázsba.
Emlék kirakatát keresve,
Megmar szeretteid szilánkja.

Megvakított büszkeség éget,
Már hasztalan a nejlon-mámor.
Térden csúszva nyomja a féket,
Alku dalát énekli a kántor.

Műanyag pohárba fagyott vér,
A félig megivott boldogság.
Kandeláber csókja alig fény,
Sortűzre váró lelkek otthonán.


Szabó Tünde: Eper

Mint istenek harca, úgy ölel-
Lábhoz szorít, majd forrón lök el
Minden lépés, amit megteszek.

Útszélén nősül szél a porral,
A múlt elver pillaostorral,
Emlékek miatt, mit megveszek.

Rozsdás nyelvvel csókol a zárba,
Félelem kulcsa, mint egy árva,
Ki kataton-éhes vesztesed.

Nem nyüszít már többet a hűség,
A láncait nem rázza szükség-
Elharapott hangok tetthelye.

Rám kacsint a pókhálós nejlon,
Magányos, szúette a sezlony-
Jajgat maradékok fenyvese.

A cukrozott eper elárult,
Csak fáradtan pezsgőmbe ájult,
Leszek én is halál gyermeke.


Illúzió

Vízióim hídján lógva,
remegek, mint első hóra
megbénuló forgalom az ereimben.

Emlékeket köt csomóra,
festi vörösre, s fakóra
arcomat vágyak sötét gyötrelmeiben.

Verítékem oldott sója,
sárga és vörös folyóba
marja nevedet utolsó perceimben.

Torzított tudat valója,
égő pitvarom lakója,
menny, s pokol vegyül markod örvényeiben.


0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése