Rólunk a vers

Ha leírlak, te úgy is megteremtesz:
kulcs leszek néhány teremhez, vagy az arc,
az a másik - ott a homlokod mögött,
a tükröd, mit magadban eltakarsz.

Tárt kapu lesz bent a szemöldök íve,
két ablak a szem - íme az árny-alak;
a félelmed vagyok: vádló önmagad.
Gondolj végig, hogy szavamba zárjalak.

Hát éljen az, kinek már nincsen mersze;
légy' felfüggesztve, vessz belém! Rég' halott,
aki már egészen megértett engem.
Pusztulj te is, mint minden beavatott.

Nekem csak a teljes meztelenségben
lehet elégnem - tán' nincs szebb mágia.
Ki velem kezd, annak az első csóktól
a vajúdásig csapást kell vágnia.

Néhány szó a szerelemről

Egyszer megsejthettem az egek kékjét
és hogy a gyöngyvirág csöndje mit jelent.
Utam lett az a néhány kurta fényév,
hogy pár kacat közt lássam a végtelent.

Templomom voltál, hogy bűnös lehessek,
benned magamért mormoltam száz imát.
A gyümölcs - amit már régen megettek -
jobban bódított, mint bármely ópiát.

Lakhattam messzi, egy idegen házban
és mégis izzó tűzhellyé vált szavad.
Mert féltem fázni ott, ahol csak láz van,
otthonom leégett a parázs alatt.

Álltam egy hídon - ugyanaz a híd volt -,
a Napot vágytam, de csak sötét éj lett.
Alattam a mély, fölöttem az égbolt;
így repülnöm kellett, hogy földet érjek.

Keddi Jézus

Hol út helyett csak a puszta vas van
áll mozdulatlan. Mint fent a Nap -
oly örök. Némasága mennydörög,
míg mögötte dong a forgatag.

Már nem kér és mit bánja mivé lett -
él Mindenek felett s nem remél.
Tekintet nélkül szemében éj ül,
s forintnyi bűn száz fillért sem ér.

Jelen léte a feszület, ahol
nincs lator és szög sincs, csak tenyér.
Vére lőre, de tudja előre,
teste lesz a penészes kenyér.

Flóra

nem él még, nem mozog; csak pár atom

álmában gyúlnak irtó kozmoszok

a sejtfalon túl setét éj feszül

de legbelül még hidegbéke dúl

csak várt, amíg a pillanat eljő

hosszú spórákon át nevelte nap

itatta felhő, hogy egy este

szárba szökjön; titokban, fű alatt

mintha puszta penge lenne, olyan

hasít az új elevenbe, az ár

a zöld folyam a partot ellepi

s tavaszra a határ is tengeri

tombol a nyár, és a sötét ében

árnyékot vet kerted bütüjében

jaj! utat tép a gaz, a réseken

ág-bogak kúsznak részegen feléd

érted élt ő, s miattad enyészett

hogy e pompás egésznek része légy

aludj csak, ne félj, mire felébredsz

eltelik kerekegy istenöltő